Similis simile gaudet
Isti - 2007. január 31. 19:00

Kedves Barátaim, Tisztelt Balfasz Userek!

Cégünk az elmúlt években a piac legmeghatározóbb szereplőjévé vált, ami nagyban köszönhető állhatatos és kitartó munkánknak, valamint annak is, hogy nektek bármit el lehet adni, s mindent elhisztek.
Az októberi események után nem rettentünk meg, hanem minden eddiginél nagyobb energiát fektettünk a reformokba, így mára elértünk valahova – örömmel jelenthetem be: minden magyar ember – a vizítdíj kifizetése után – ingyenes Microsoft Vista Ultimate Edition operációs rendszert kap ajándékba. Halálos betegek igényelhetik a Vista Dead or Alive verziót is, ami a naponta megjelenő új megszorító intézkedésekkel és a befizetetlen számlák felsorolásával kedveskedik, s kék halálok kombójával készíti fel a felhasználót a távozásra.

Bár csütörtöktől drágítjuk a buszjegyeket és a vonatjegyeket, ez azonban fel sem fog tűnni nektek Demszky terveinek árnyékában. Talán nem tetszik az élet Magyarországon? Használd a Live-ot! Blogolhatsz is, meg minden – egy egészen új élet vár ott rád. Csak tudnám ez a Ballmer gyerek hova tette a következő félévi költségvetést…

Mindenki tegye a dolgát. Gyerünk, húzzunk bele!

A képeket Pilunál találtam.


A témához kapcsolódó egyéb anyagok
Kategória: nemvicces, társadalom | 8 hozzászólás

Nyári terv – keresztül Európán
Isti - 00:37

A nyarat nem lehet elég korán tervezni, ezt megtanultam tavaly, amikor relatíve kevés dolog jött össze a haverokkal – mindenki máskor volt más helyen. Ilyet többet nem akarok, s már most elkezdtem ötletelni Kristóffal.

Nézzük tehát, mik a főbb elvárások:

  • jó hangulat
  • Európa
  • olcsóság
  • kaland
  • barátok
  • Sprite (fizetett hirdetés)

Az, hogy felpattanunk egy fapados repülőre semmiképp sem mondható kalandosnak – kivétel ugye, ha lezuhan, de ekkora viccet meg nem szeretnénk átélni. Milyen lehetőségek vannak még? Autó? Nem jó, arra vigyázni kell, valakinek vezetni kell, így ezt is elvetettük. Busz szintén unalmas. Vonat – nem. Hajó? Nem hülyeség…
Így jutottunk el a stopolás ötletéhez, ami egyrészt valamennyire veszélyes, de azért lehet figyelni, hogy ne kigyúrt homokláda mellé szállj be.

Ha már stopolás, miért ne vigyünk bele egy kis versenyt? Arra határoztunk végül, hogy csoportokat alakítunk (legalább két fő alkothat egy csoportot), s ezeknek a csapatoknak együtt kell majd mozogniuk. Kiseurotrip. Lesznek kijelölt városok, ahova oda kell érni elsőként, bármilyen úton-módon. Adott pénzkeret vagy becsületbuli, még nem döntöttük el. Az érkezés után városnézés és partizás következik, itt fogjuk elkölteni a legtöbb pénzt előreláthatólag. Pihenés, majd tovább kedvünk szerint. Nagyjából két hétre tervezünk, összesen négy ország városainak érintésével: Ausztria, Lengyelország, Szlovákia és Németország – szigorúan semmilyen sorrendben. Ha lányok is szeretnének jönni (már van olyan, akit érdekel), akkor természetesen úgy alakítjuk a stopolós részeket, hogy ők is biztonságban legyenek, s ne kelljen pl. két lánynak külön mennie ismeretlennel. Ezesetben akár a versenyről is lemondunk, úgysem ez az, ami miatt megyünk.

A mókára bárki jöhet, aki ismeri Kristófot vagy engem személyesen és/vagy meghívtuk.
Tisztában vagyunk vele, hogy ez nem lesz olyan egyszerű, mint ahogy itt most leírom, s nem egy kényelemkirándulás lesz, de jól hangzik. Szerencsére van is érdeklődő a baráti körből, így remélhetőleg nem fullad kudarcba az egész.

Ha valakinek ötlete van, ne tartsa magában!


A témához kapcsolódó egyéb anyagok
Kategória: személyes, szórakozás | 14 hozzászólás

László Zoltán
Isti - 00:07

Csak BME-seknek, ők viszont szakadni fognak.

via Panyi


A témához kapcsolódó egyéb anyagok
Kategória: bme, nemvicces | 3 hozzászólás

Queen – Tavaszi szél
Isti - 2007. január 30. 23:18

Tonight for the first time this is a very special song from Queen to you.

1986-os koncertfelvétel

Vadinak külön küldöm ezt, csak úgy mellesleg. Bő negyed órája hallgatom.


A témához kapcsolódó egyéb anyagok
Kategória: nemvicces, zene | 11 hozzászólás

Elhunyt Illés Lajos
Isti - 02:56

Illés Lajost, az Illés együttes alapítóját és vezetőjét 65 évesen érte halála. Nem tudom magasztos szavakkal illetni őt, hiszen nem ismertem, sőt még az együttes történelmét, pályáját sem (az ősi együttes még a BME-ről indult). Egy dolgot tudok róluk, hogy kiváló zenészek, s muzsikájuk nyugodt és szerethető. Hallgassátok a fenti felvételt, s gondoljatok Rá. Nyugodj békében, Illés Lajos.


A témához kapcsolódó egyéb anyagok
Kategória: bme, hírek, személyes | 1 hozzászólás

Emelték a netem
Isti - 02:25

A mai délután folyamán a T-rex úgy határozott hogy ideér a bővítés. Három és fél megabit, majdnem négy. Örülünk, mint majom a farkának, egy kicsit talán kevésbé. És te hogy vagy?


A témához kapcsolódó egyéb anyagok
Kategória: hírek, személyes, web&tech | 13 hozzászólás

Poker night party
Isti - 01:52

Most értem haza a – remélem – hagyományt teremtő esti pókerpartiról, amin Csipi, Rácz, Atus, s jómagam vettünk részt. Jelen volt továbbá egy üveg Ballentine’s whisky, 2 liter kóla, s Don Pepe pizzák. Forog a Föld, s az évszakok.

A szokásos Texas Holdem szabályai szerint játszottunk, 200Ft-tal lehetett beszállni, amiért először kaptál 100 kreditet. Ha az elfogyott, akkor újabb 200 HUF-ért már csak 75 kreditet, utána már csak 50-et és így tovább. Nem játszottuk teljesen végig, de mikor abbahagytuk én vezettem. A nyereményem nagy részét a pizzába fektettük.

Szegény Atus már ki akart dobni minket, mert elég hangosak voltunk, de nem volt elég határozott. Csipi volt a legnagyobb kurjongatós. Odáig fajult a helyzet, hogy szerény személye a hűtőben talált még egy üveg bort, amit el akart fogyasztani, de az már sok lett volna neki. Helyette inkább dohányozni küldtük az erkélyre. Szolidaritást vállaltam vele, egy jó magyar Helikon szálra én is rágyújtottam. Továbbra is utálom a cigit, bár bulikon jól el lehet szédülni tőle. A simától.

Két hét múlva ugyanott találkozunk. Akkorra talán Milán is megérkezik.

Update 2007. január 31. 17:41
Délután kaptam az infót Csipitől, hogy Rácz a hazafelé vezető úton (buszon) bulikirály lett. Ezúton is gratulálok!


A témához kapcsolódó egyéb anyagok
Kategória: qpac, személyes, szórakozás | 5 hozzászólás

AHL #2 – Fankadeli
Isti - 2007. január 28. 17:46

Fankadeli feat Phoenix, Deego, Mc Gőz – Messze a sárban

Olvasói vélemény: 3,5/5 – lezárva

Teljesen más stílus, mint múlt héten.
A srácokról különösebben nem írnék, egyrészt, mert nagyjából semmit nem tudok róluk, másrészt mert ez a szám csak egy egyszeri összeállás eredményeként született, általánosságban mindegyikük önállóan dolgozik.

Krisztinél hallottam először.


A témához kapcsolódó egyéb anyagok
Kategória: zene | 11 hozzászólás

PGCC eredmények
Isti - 2007. január 27. 21:56

Nagyon rossz kezdés után felpörögtünk, s Magyarország egyik legjobb klánjától (Pornkings) hajszállal kaptunk ki csak (16-13 úgy, hogy ct oldalt 9-6ra hoztuk dust2-n). Nagyon jó lan volt, köszi srácok.
Gratulálok a Signs csapatnak, nagyon régóta érett már nektek ez a győzelem, s nagyon szimpatikusan játszotok, külön öröm volt, hogy odajöttetek megköszönni a meccset. Persze, ha nem jöttök mi megyünk oda, de így rólatok is kiderült valami.

1. signs (sniffy, dolszjev, hidekazu, gibkey, CoNaN)
2. Pornkings (Flavius, kezai, millAh, kuLi, Ranker)
3. team divino (AvataR, trewq, szkubi, chery, dexi)
4. volgare (rcZ, huss_, Kisbalazs, weppes, Jackal)
5-8. FlyerZ (demoniac, archer, ns, spinner, lex)
5-8. monkeydick (FAIN, zsoldiii, lado, wamp1re, Roosevelt)
5-8. Be Cool (pada, b3ck, Csige, ATkoSz, Tompee)
5-8. SPG.wod (BenyA, hpy, Moltes, HelmCor, shR)
9-12. SPG.visitors (acid, eks, m0rPh, digi, tsN)
9-12. IDRI (Airwalk, XeRox, CyraX, gizmo, sonashi)
9-12. 13417 (DreamCastR, DreamCatchR, Margit, AlekB, narayan)

Sunyiban jegyzem csak meg, hogy miután bekonfigoltunk, nem telt el több mint 5 perc, s a #3-as szerverről már banolva voltam. Hát igen, megpróbáltam az rconpasst kitalálni. Ilyen az élet, peza nem örült túlságosan utána, hogy a banlevétellel kell foglalkoznia.


A témához kapcsolódó egyéb anyagok
Kategória: személyes, szórakozás | 17 hozzászólás

Legyél ASP.NET fejlesztő 10 óra alatt!
Isti - 01:35

Fenti címmel hirdet kétnapos kurzust a Microsoft. A kiírást itt olvashatod, azonban pár fontos dolgot én is idézek.

Időpont: 2007. 02. 05. 9:30:00 2007. 02. 07. 16:00:00
Helszín: BME I épület – 028 előadó

Tekintve, hogy az egyetem február 12-én kezdődik, az időpont jó. A helyszín meg… félig ott lakom. Hétköznapokon legalábbis.

Rendezvényünk célja, hogy az alapoktól indulva megismertessük 10 órában a hallgatót az ASP.NET alapú webfejlesztés módszereivel. A 2×5 órás előadás feladata a téma elméleti áttekintése és néhány szemléletes demo segítségével a gyakorlati módszerek bemutatása.

Süti. Érdekes, meg manapság elég felkapott dolog ez az ASP.NET, bár számomra nem teljesen világos, hogy miért olyan jó. Na majd kiderül.

A részvétel ingyenes, csupán regisztrálni kell a www.msportal.hu oldalon.

Ez sem egy elhanyagolható szempont ugye egy diák számára. Ezért szeretem a Microsoftot. Igényesen, jó minőségben tudnak szervezni, s mindezt ingyen, ajándék vizsgalehetőségekkel, stb. Persze nyilván ez is a céljuk része, hogy sok leendő informatikus fiatalban kialakuljon az iménti vélemény, hogy felfigyeljenek a Ms-ra, s menjenek oda dolgozni a későbbiekben.

Már be is regisztráltam. Ha van kedvetek, gyertek.


A témához kapcsolódó egyéb anyagok
Kategória: bme, személyes, web&tech | 14 hozzászólás

Pár közvetlen szó egy előadótól/ról
Isti - 2007. január 26. 01:07

Képzelj el egy egyetemi nagy kart, ahol egyetlen évfolyamba, egyetlen szakra több mint 400-an járnak. Ezek után képzelj el egy 20 fős fizikusit, vagy 30 fős pszichológusit, esetleg egy 2 fős arab-hébert. Vajon hol alakul ki igazi tanár-diák viszony? Nem is kérdéses.

A BME mérnök informatikus szak az első kategóriába tartozik, ám ma mégis volt egy előadó, akinek mindenkihez volt egy-két személyes, beszélgetős szava. Igaz, csak 20-30-an írtuk ma a vizsgát (ki más ilyen gyökér, hogy az utolsó lehetőségen kockáztat), de akkor is jól esett. Érdeklődött egy régi tantárgyamról – Látás, nyelv, emlékezet -, amire igazából nem is jártam be, de ez mellékes, majd a végén elköszönt, mivel több tárgyat nem fog nekünk tanítani. Ő, akit egy csomóan a legnagyobb vadállatnak tartanak, mert képes 1, azaz egy szabályt betartatni az előadásain: nincs pofázás. Aki pofázik, arra ordít, dühöng, prüszköl, olykor-olykor kivágja, hazaküldi. Alapjáraton egy jófej, normális ember, s nagyon reálisan gondolkodik a világról. Néha talán túlzottan reálisan is.

Egyik alkalommal azt állította: arra is volt már precedens az F-229-ben (fizika előadó – Budafoki út), hogy előadás közben egy fiatal pár a hátsó padok mögött dugott. Ezt így kinyilatkoztatta, s mi büszkén, bár kicsit megszeppenve vettük bele a béemés urban legends-ek mérhetetlen tárházába.

Tasnádi Tamás első két analízis (1-2) féléve után, s most Orosz László fizikája (1-2) után, vajon ki lesz a kedvenc tanárom az egyetemen a negyedik szemeszterben? Lesz egyáltalán ilyen?

Ma = tegnap.


A témához kapcsolódó egyéb anyagok
Kategória: bme, személyes | 13 hozzászólás

PGCC-ben jártunk
Isti - 00:02

Szombaton Counter-strike versenyre megyünk a PGCC-be, s erre való felkészülésünk utolsó állomásaként (na jó, igazából ez volt az első is a vizsgaidőszak miatt) bootcampeltünk egyet ma este. Atkosz sajnos nem tudott eljönni, de otthonról velünk gyakorolt, így örömmel jelenthetem be: továbbra is szarok vagyunk, de legalább büszkén. Aztán szombaton persze minden elválik…

A helyről röviden annyit, hogy a Mamut 1 második emeletén található, rengeteg hely van, elég jó minőségű TFT monitorokkal és erőmű gépekkel. Mindenkinek csak ajánlani tudom, azt hiszem 300Ft/óra, de esténként kedvezményeket vágnak a nép fejéhez. Az internetről a T-online gondoskodik, így a hazai szerverekre mindenhol 5ms alatt van a válaszidő, de külföldre is egész előnyös a ping.


A témához kapcsolódó egyéb anyagok
Kategória: személyes | 6 hozzászólás

Gyűrűk ura trilógia
Isti - 2007. január 25. 15:43

A Gyűrűk ura tündérmese. Nagyon szellemes Göcz Árpádnak ez az egyszerű, szolid mondata. Nem mond se túl sokat, se túl keveset arról, hogy mit kapunk Tolkien művétől. Ha valakit elriaszt ez az ismertető, az meg is érdemli, akit pedig nem, az nagyot csalódik – pozitívan. A Gyűrük ura jóval több, mint tündérmese, tudja ezt mindenki, aki olvasta. Göncz is tudta, de nem akart tolakodni. Ő csak szimplán megmutatja: van egy ilyen könyv is.

Vizsgákra készülés idején minden fontosabb volt, mint a tanulás, így az a “szörnyűség” esett meg velem, hogy elolvastam. Kitűnő, bár nálam még mindig a Harry Potter viszi a prímet a műfajban, s úgy egyáltalán is.
Nem teljesen éreztem azt a bizonyos bizsergést a hátamon, mint amit a HP olvasásakor. Most csak félig volt jelen, de így is élveztem. Frodó és Potter, Gandalf és Dumbledore egy kutya. Azt nem mondanám, hogy Rowling erről másolta a könyvét, de biztos merített belőle ihletet.
Az mindenesetre ütött, amikor – azt hiszem – Faramir úgy szólítja Szauront, hogy ő, akit nem nevezünk nevén. Kíváncsi lennék, hogy az eredeti angol nyelvű szövegekben is megvan-e ez az intertextualitás.

John Ronald Reuel Tolkien (1892. január 3. – 1973. szeptember 2.) az oxfordi egyetemen az angolszász nyelv professzora 1925 és 1945 között, az angol nyelv és irodalom professzora 1945-től 1959-ig, de neve a nagyközönség körében inkább írói és költői munkái miatt ismert.

A tudományos életen kívül Tolkient leggyakrabban A Gyűrűk Ura, valamint az ezt megelőző A babó (A hobbit) szerzőjeként ismerik. Középfölde eredetével és történelmével foglalkozó könyve, A szilmarilok szintén igen ismert. Ezen művek folyamatos és időtálló népszerűsége alapozta meg Tolkien hírnevét a modern fantasy atyjaként. Kevéssé ismert művei közé tartozik: A sonkádi Egyed gazda, A Wootoni kovácsmester, Bombadil Toma kalandjai valamint a Kóborló és a varázsló című művek, melyek már-már átütik a mese és a fantasy határát. Ezeket a történeteket főként gyermekeinek írta.

HuWiki


A témához kapcsolódó egyéb anyagok
Kategória: személyes, szórakozás | 8 hozzászólás

Vége a vizsgőidőszaknak
Isti - 14:52

A mai fizikavizsga után azt mondhatom, hogy a kezdeti böszméskedés ellenére sikeresen zártam a félévet, s csak valószínűségszámításból megyek végül keresztre. Pintér Márta keresztrefeszített. Haha, szóvick, ugye értitek?


A témához kapcsolódó egyéb anyagok
Kategória: bme, személyes | 5 hozzászólás

Fűrész 3
Isti - 2007. január 23. 01:08


Saw 3
Rendezte: Darren Lynn Bousman
Amerikai horror, 113 perc, 2006

Az első két rész után néztem meg, talán érdemes lenne a 3-1-2 sorrendet kipróbálni. Ez azért lenne jó, mert így minőségileg és izgalmasság szempontjából alulról fölfelé haladnánk. (vagy talán mégse) Röviden és tömören ez a rész az előző kettőnek csak halvány utánzata. Nincs akkora durranás a végén, mint lehetne, szinte számítani lehet valami hasonló befejezésre.

A képen látható bácsi felrobban. Vagy nem? Nem mondom meg. Nehéz erről a filmről bármit mondani, hisz története nincs, pontosabban épp a horror mint műfaj a története: hogyan lehet valakit minél durvábban megkínozni. Nem tagadom, Amanda módszerei is elég hatásosak, de Jigsaw sokkal stílusosabban csinálta, valamint SPOILER.

Ez persze nem implikálja azt, hogy Jigsaw nem szerepel a filmben. Jaj, és még annyit akartam szubjektíve megjegyezni, hogy Amanda nagyon aranyos, amikor ég a szemében a gonosz, szenvedélyes, elvetemült, vadállati tűz.

Átlagos horror, a műfaj kedvelőinek egyszer nézhető filmként ajánlott, ám az első két rész után nem üt igazán nagyot: 3/5.

Olvasói vélemény: 3/5 – lezárva

Itt néztem meg.


A témához kapcsolódó egyéb anyagok
Kategória: film, qpac, személyes, szórakozás | 15 hozzászólás

Következő oldal »

Grundaktív 2007-2009. - minden jog fenntartva