Isti - 2007. január 31. 00:37 
A nyarat nem lehet elég korán tervezni, ezt megtanultam tavaly, amikor relatíve kevés dolog jött össze a haverokkal – mindenki máskor volt más helyen. Ilyet többet nem akarok, s már most elkezdtem ötletelni Kristóffal.
Nézzük tehát, mik a főbb elvárások:
- jó hangulat
- Európa
- olcsóság
- kaland
- barátok
- Sprite (fizetett hirdetés)
Az, hogy felpattanunk egy fapados repülőre semmiképp sem mondható kalandosnak – kivétel ugye, ha lezuhan, de ekkora viccet meg nem szeretnénk átélni. Milyen lehetőségek vannak még? Autó? Nem jó, arra vigyázni kell, valakinek vezetni kell, így ezt is elvetettük. Busz szintén unalmas. Vonat – nem. Hajó? Nem hülyeség…
Így jutottunk el a stopolás ötletéhez, ami egyrészt valamennyire veszélyes, de azért lehet figyelni, hogy ne kigyúrt homokláda mellé szállj be.
Ha már stopolás, miért ne vigyünk bele egy kis versenyt? Arra határoztunk végül, hogy csoportokat alakítunk (legalább két fő alkothat egy csoportot), s ezeknek a csapatoknak együtt kell majd mozogniuk. Kiseurotrip. Lesznek kijelölt városok, ahova oda kell érni elsőként, bármilyen úton-módon. Adott pénzkeret vagy becsületbuli, még nem döntöttük el. Az érkezés után városnézés és partizás következik, itt fogjuk elkölteni a legtöbb pénzt előreláthatólag. Pihenés, majd tovább kedvünk szerint. Nagyjából két hétre tervezünk, összesen négy ország városainak érintésével: Ausztria, Lengyelország, Szlovákia és Németország – szigorúan semmilyen sorrendben. Ha lányok is szeretnének jönni (már van olyan, akit érdekel), akkor természetesen úgy alakítjuk a stopolós részeket, hogy ők is biztonságban legyenek, s ne kelljen pl. két lánynak külön mennie ismeretlennel. Ezesetben akár a versenyről is lemondunk, úgysem ez az, ami miatt megyünk.
A mókára bárki jöhet, aki ismeri Kristófot vagy engem személyesen és/vagy meghívtuk.
Tisztában vagyunk vele, hogy ez nem lesz olyan egyszerű, mint ahogy itt most leírom, s nem egy kényelemkirándulás lesz, de jól hangzik. Szerencsére van is érdeklődő a baráti körből, így remélhetőleg nem fullad kudarcba az egész.
Ha valakinek ötlete van, ne tartsa magában!
Isti legutóbbi írásai
A témához kapcsolódó egyéb anyagok
- Egy fontos videó a füvezésről
- Nyári pocakrejtély
- Betűtészta trip
- Menekülési útvonal augusztus 20-ra
- Egy adag befagyott Balaton
Tündérbaba
Hozzászólás ideje: 2007. január 31. @ 00:44
Válasz erre a hozzászólásra
Én a meghívottak kategóriába tartozom?
b3ck
Hozzászólás ideje: 2007. január 31. @ 00:45
Válasz erre a hozzászólásra
Tündérbaba:
Természetesen.
Panyi
Hozzászólás ideje: 2007. január 31. @ 01:46
Válasz erre a hozzászólásra
Fotókat kérünk majd:D Én nem hiszem, hogy megyek, de majd talán Bnőmmel Párizsba:D
Annabel
Hozzászólás ideje: 2007. január 31. @ 12:18
Válasz erre a hozzászólásra
Auuu, mennyire jól hangzik:o)!
Haszprus
Hozzászólás ideje: 2007. január 31. @ 17:48
Válasz erre a hozzászólásra
Bringával.
b3ck
Hozzászólás ideje: 2007. január 31. @ 17:53
Válasz erre a hozzászólásra
Haszprus:
Túl nagy a táv.
Haszprus
Hozzászólás ideje: 2007. január 31. @ 18:06
Válasz erre a hozzászólásra
túl kicsi az akarat
b3ck
Hozzászólás ideje: 2007. január 31. @ 18:11
Válasz erre a hozzászólásra
Nem erről van szó, nálam van akarat, csak a biciklit hanyagolnám, még anélkül sem lesz egyszerű. Azzal még ennyi ismerős se érdeklődne, mint amennyi eddig tette.
Haszprus
Hozzászólás ideje: 2007. január 31. @ 21:28
Válasz erre a hozzászólásra
+1
Barbi
Hozzászólás ideje: 2007. február 1. @ 11:11
Válasz erre a hozzászólásra
Huh, nagyon izgisen hangzik…Majd beszámolót, beszámolót
Lengyelországban Krakkót ki ne hagyjátok, nagyon szép…
b3ck
Hozzászólás ideje: 2007. február 1. @ 15:19
Válasz erre a hozzászólásra
Haszprus:
Érdekel?
Barbi:
Krakkó tényleg nagyon szép hely, ej de kiszopattuk a főterén a szoboremberkét.
Haszprus
Hozzászólás ideje: 2007. február 1. @ 20:23
Válasz erre a hozzászólásra
Érdekel bár ez a ketten stoppolunk számomra nem a legszimpibb, az összes többi jobban hangzik beleértve a bringás verziót is
Sőt a bringával kombinált vonatot is. (Nagyobb) társaságban jobb…
b3ck
Hozzászólás ideje: 2007. február 1. @ 21:00
Válasz erre a hozzászólásra
Haszprus:
Drágák nagyon a vonatok, főleg külföldön. Nyilván a nagyobb társaság a lényeg, s a kétfős stopolás csak azért van felvetve, mert nagyobb csoportokat ritkásan vesznek csak fel autóval rendelkező egyének. Esetleg ha fele csapat lány, akkor egy maxos 4 embert még bele lehet tuszkolni egy négykerekűbe.
Isti
Hozzászólás ideje: 2008. január 7. @ 02:32
Válasz erre a hozzászólásra
Veletek aztán szervezni valamit… “nincs kedveeeem”, “áh akkor nem jó”. Végülis nem mondtam, hogy fixáljunk előre, nem. Januártól nézve a nyár túl messze van, áprilisban viszont már mindenki teliszervezte a nyarát. Remek, remek. Akkor idén februárban fogok próbálkozni, hátha.