Este két laza fröccs elfogyasztása után a Tokaji Borozóból a Művész Moziba vettük az irányt. Annyi irodalommal és pszichológiával eltöltött év után majdhogynem kötelezőnek éreztem megnézni az Ópiumot, amit (akárcsak a Wittman fiúkat) Szász János rendezett. Megvallom, Csáth Géza naplója igencsak rossz közérzetet okozott nekem annak idején, ezért féltem attól, mivel találkozom majd a vászon előtt.

Csáth Géza mindig is különös figurája volt a magyar irodalomnak. Kosztolányi Dezső nevű unokatestvérével hosszú nyarakat töltöttek együtt Szabadkán. Csáth, aki Brenner József néven született 1887-ben, írással, orvoslással és zenével foglalkozott elsősorban. Kiadott naplójából megtudhatjuk, hogy első alkalommal 1910. április 10-én, hajnali fél hatkor adott be magának morfiumot injekciós tűvel, s attól kezdve egészen őrült haláláig (1919. szeptember 19.) élt a szerrel.

Saját önéletírása mellett különös jelentőséggel bír az Egy elmebeteg nő naplója című műve, amely egy paranoiás, hisztérikus és megszállott nőről szól, és amelynek egyik központi szervezőeleme a hagyományos psszichiátria és a feltörekvő pszichoanalízis között feszülő ellentét.

Az Ópium ennek az említett műnek a filmes értelmezése. A pszichiátria-pszichoanalízis ellentét mellett igen fontos Brenner doktor és Gizella, az elmebeteg nő közötti összefüggés: Brenner, bár író, az új elmegyógyintézetben elhelyezkedvén képtelen egyetlen sort is papírra vetni. Teljes közönyösséggel szeretkezik (ahogy ő nevezi: coitál) bármelyik nővel, akivel akár csak fél órát is beszélt. Akár havonta százzal is. Akár Hildegárd nővérrel is, az elmegyógyintézet gondozó apácáinak egyikével. És a gyönyörű Beethoven zongoraszonáták mellett talán az egyetlen öröme a szer, vagy ahogy naplójában sokszor nevezi, a méreg. Gizella az elmegyógyintézet kezeltje, hisztériás rohamaiban ívben megfeszült gerinccel vonaglik, váratlanul üvöltözésbe kezd. Meggyőződése, hogy a gonosz megszállta a testét.

“Nem zabál fel, hanem csak falatozik belőled.”

Szerelemre vágyik, amit majd egy évtizedig haldokló anyja mellett soha nem kapott meg. Majdhogynem hófehéren szőke haja, fehér inge csak kiemeli szűziségét. Kényszeresen és folyamatosan ír, és Brennernek hamar be kell látnia, hogy nem is rosszul.

Mivel Brenner gyakorlatilag szabad kezet kap a számára középkori módszerekkel gyógyító intézményben, hamar pártfogásába veszi Gizellát, aki egy fausti szerződést kínál neki, vagy a halált… És Brenner hamarosan újra írni kezd.

A film nem törekszik különösebben durvának és nyersebbnek lenni a megszokottnál. Elsőre lejön, hogy a rendező nem akar ránk erőltetni semmit. Szinte különösnek hatott, hogy csupán a film legvégén kaptunk egy közelit az injekció beadásáról, míg előtte szinte szemérmesen elfedték előlünk ezt a látványt. Ahogyan a frontális lobotómia (a homloklebeny művi eltávolítása vagy elválasztása a nagyagytól) századeleji megoldását is bőven elég elképzelnie a nézőnek, akinek csak hosszú véső szerű eszközt és a kalapácsot kell látnia. Emellett viszont sokat kapunk a zörejekből és fahrtokból, melyek különösen jól állnak a lassú történetmondású magyar filmeknek. Az olyan zörejek, mint amikor a cigaretta meggyújtásakor szinte robbanásként halljuk a dohánytörmelék minden egyes darabját lángra kapni, az igen abszurd és lehetetlen képi világot mégis realisztikussá teszik. A hosszú fahrtok pedig többek között abban segítenek, hogy a bemutatott töredékekből valamennyire mégis egységes univerzumot tudjunk elképzelni: fantasztikus snitteket láthatunk az idegorvosok és (a valóságban is elmebeteg) kezeltjeik által végzett kísérletekről.

Szász végig szép premierekkel játszik, ami a jellemrajz és érzelembemutatás szempontjából igen fontos, ám épp ezt éreztem a film egyik hátulütőjének is. Brenner, jelleméből és ópiumfüggőségéből kifolyólag, amolyan tőmondatos és közömbös ember. A pedáns, visszafogott és elkötelezett intézetvezető sem mutatja fel az emberi érzelemskála nagy tartományát, sőt, valójában Gizella is csak egy-két kivétellel mutat többet a közönyös tekintetnél vagy a sírásnál. Így aztán azt kapjuk, hogy sokszor csak nézzük Brenner mozdulatlan arcát, és a jelenet függvényében akkor ez a hatás most vagy bejön, vagy nem. Bár nagyon érdekes, mégis kissé elbaltázott látványnak tűnt, amikor gyakorlatilag száraz szemekkel sírnak a vásznon, vagy egy jelenetben az intézetvezető Csáth ópiumról szóló írásából olvas fel a szerzőnek, hogy megtudja, valóban megtapasztalta-e mindezt az író, és akkor Brenner száraz homlokáról egyetlen izzadságcsepp gördül le az arcán. (Amennyiben csak a mi szemünk rossz, akkor elnézést kérünk a film készítőitől és olvasóinktól is.) A szerepekről elmondhatjuk, hogy jól lettek kiosztva, igaz, abban egyetértettünk, hogy bár keveset látunk abból, mire képes a Brennert játszó külföldi színész, mégis talán a hitelesség kedvéért jobb lett volna egy Csáthoz fizikai megjelenésében jobban hasonlító szerepjátszót választani.

(A képeket a port.hu portálról vettük át.)

Továbbá ott az érdekes kérdés, hogy akkor most Csáth vajon Gizella középkori könyvtárakat megszégyenítő mennyiségű kézirata alapján készítette el művét, azaz gyakorlatilag plagizált, vagy csak felhasználta az elmebeteg nő nézőpontját. A film egyébként egészen konkrétan az előbbit állítja.

Meg kell még említeni, hogy végülis érdektelen a film szempontjából, hogy mi a jobb, ha elveszik Gizella ceruzáit és megtiltják neki az írást, vagy ha hagyják, hadd végezze kényszeres cselekvését. Természetesen Brenner az, aki kiáll amellett, hogy a nőnek igenis papírra és ceruzára van szüksége, és emiatt igencsak komoly összetűzésbe kerül az elmegyógyintézet igazgatójával.

Maga a történet szépen keretbe ágyazódik, a jelen írás elején felvillantot ellentétpárok szépen kiélezik a helyzeteket, és mire egyre erősödő fénnyel felgyújtják a lámpákat a moziteremben, akkor az ember legfeljebb csak suttogást hall, hangos beszédet egyáltalán nem. Ki tudja, talán csak meglepően kevesen mentek el a film második napján megnézni az Ópiumot?

 Mikor vetítik ezt a filmet?

(Megjegyzés: a pontozástól elállnék, mivel szerintem ez a film igen erősen abba a kategóriába tartozik, ami valakit vagy érdekel, vagy nem. Engem nagyon érdekelt, úgyhogy az én véleményem, hogy mindenkinek meg kellene néznie.)

Gergo