Gergő - 2007. május 20. 19:00
Szóban vagy írásban jobb-e vizsgázni? Vagy ezt mindenki döntse el maga?
Úgy tűnik, személyiségfüggő, hogy kinek mi megy jobban. Most majdnem sikerült bebizonyítanom magamnak, hogy én igenis írásban vagyok jobb. Ezt mégsem állíthatom. Pszichológusul megfogalmazva azért, mert a kísérleti elrendezésben túl sok a manipulált változó. No meg nem is volt még alkalmam a kísérlet megismétlésére.
Van egy nagyon érdekes tárgy, a szociálpszichológia. Ez az, ami egy kezdő pszichológus hallgató számára érdekes lehet az egyetemi kurzuskínálatból. Egyszerűen megfogalmazva ezeken az órákon mondják el, miért hülye a többi ember. A bolognai rendszer örömére ezt a tárgyat is meg kell reformálni, hogy már az új elvárásokhoz igazodjon. Korszerűbb lesz, változik az oktatás és a számonkérés módja is.
Hiába van jó beszédkészségem, többszöri próbálkozás után sem sikerült teljesíteni ezt a tárgyat. Ugyanis szóbeli számonkérés volt. Gyakorlatilag úgy nézett ki, hogy ha benn ültél egész évben előadáson, a gyakorlatokon ügyesen hozzászólogattál, majd a kb. 70 darab cikket elolvastad, mentél vizsgázni. Egy cikk pedig nem két oldal.
Én egyszerűen nem értettem meg, hogyan kell erre a vizsgára készülni. Szerencsére két félév is van belőle, ugyanazokkal a feltételekkel. Legutoljára heteken át olvastam a cikkeket, cikkek kivonatait, és amikor eljutottam a tanár elé, akkor ott helyben világosított fel az úr, hogy elég lett volna az adott témát összefoglaló tankönyvi fejezetet elolvasnom, valójában nem a cikkekről és tanulmányokról kellett volna beszélni. Haha.
Idén azonban változott a számonkérés módja! A félév során három dolgozatot írtunk, ami nem kis könnyítés: egyszerre csak 4 tételt, témát kellett feldolgozni, frissebb volt az előadás élménye is. A három dolgozaton szerzett pontokból számítottak aztán egy megajánlott jegyet, ami legfeljebb 4-es lehet. És aki nem elégedett a megajánlott jegyével, az mehet szóban is vizsgázni. Ez a módszer sokkal emberségesebb, kisebb anyagokkal kell foglalkozni, egész félévre elosztva kell feldolgozni a témákat.
Ráadásul a tankönyvek nagyon jól (értsd: gyakran egy mondatban vagy bekezdésben) foglalják össze azokat az eredményeket, amit egyébként a 30-40 oldalas cikkekből kéne kihámozni.
Gergo
Gergő legutóbbi írásai
A témához kapcsolódó egyéb anyagok
- Libinfo
- Defcon telepítési útmutató + közös játék
- Marie-Louise von Franz: Álmok (könyv)
- Érettségizők figyelmébe
- Hol nyissam ki a Bibliámat?
Scythe
Hozzászólás ideje: 2007. május 20. @ 21:44
Válasz erre a hozzászólásra
Szvsz tárgyfüggő, illetve persze vizsgáztatófüggő engem volt amiből nagyon megszívattak, vagy 5x buktam vizsgán belőle, de volt amin jobban jártam véleményem szerint, hogy nem írásban kérdezték. Ha valaki nem nagyon akarja, hogy átmenj, sokkal jobban keresztbe tud neked tenni szemtől szemben, ott még elérheti hogy belezavarodsz abba is, amit tudsz (azt hiszed
).
Barbi
Hozzászólás ideje: 2007. május 21. @ 19:48
Válasz erre a hozzászólásra
Nekem a szóbeli vizsgák akkor jönnek be, ha férfi a tanár, és szereti a szolid dekoltázst. Infós tantárgyaknál rendszeresen hülye picsát játszom, a szakértős lányokat nem szeretik.
Decemberben szóbeliztem konfigurációkból, a beugró annyi volt, hogy egy számítástechnikai hirdetést kellett elemezni. Sorba vágta ki a farmeros, garbós lányokat. Aztán belibbentem szoknyában, csizmában – jó, nem vagyok bombanő, de…- aztán a végén 3-ast kaptam.
A vén puna nők mindig szívatnak szóban…
b3ck
Hozzászólás ideje: 2007. május 21. @ 20:07
Válasz erre a hozzászólásra
Barbi: Na csak ne szerénykedj Bögyös.
Annabel
Hozzászólás ideje: 2007. május 22. @ 18:53
Válasz erre a hozzászólásra
Írásban!Csakis!Ha szóbeli van, akkor egész nap várnod kell, míg bármi, azt ha még meg is vágnak, kiesett egy napod, amit tanulással tölthetsz el!No meg nem kell kiöltözni…utálom az ünneplő gúnyáT!!!
b3ck
Hozzászólás ideje: 2007. május 22. @ 18:56
Válasz erre a hozzászólásra
Annabel: Nálunk sosem kell kiöltözni, s sosem vártam még fél óránál tovább egy szóbelin. Nyomom előre magam, a fosósabbak meg csak állnak hátul. (én is fosok, de jobb túllenni rajta hamarabb)
ádám
Hozzászólás ideje: 2007. május 22. @ 23:40
Válasz erre a hozzászólásra
nem vizsgázom.
Annabel
Hozzászólás ideje: 2007. május 23. @ 13:07
Válasz erre a hozzászólásra
Nálunk is van olyan tanár, aki nem várja el, hogy kiöltözzünk, de én mégis, meg legalább az egyetemre járó emberek 99%-a megteszik…mert ez mégis csak vizsga, meg én kényelmetlenül érezném magam ha nem venném fel a kis kosztümöt vagy bármit!Na ez aztán paradoxon…kiöltözve is rossz, de anélkül is!
A másik, hogy nálunk egy napra beraknak legalább 23-30 vizsgázót(szóbelin), és persze van a tanároknak hivatalos ebédszünet…stbstb…szal egy szóbeli vizsgára nyugodtan számolhatok néha 1 napot!