A leendő BKV tüntetésről
Isti - 2007. augusztus 27. 20:44

Szeptember 4-én a közelekedési vállalat nagyjából 2/3 része függeszti fel a munkát reggeltől egészen 13.00-ig. Kit szidjunk azon a bizonyos kedden?

Lehet, hogy senkit nem kell, ugyanis a BKV több ezer nyugdíjasával és külsős dolgozókkal próbálja majd meg helyettesíteni az engedetlen munkavállalókat.
Egyrészt rögtön adódik a kérdés, hogy vajon mi értelme lesz a sztrájknak, ha a BKV már előre felkészül a kimaradásra, másrészt az utasokat sem fogja érdekelni, hogy Hoffer Misi vagy özvegy Kovács Tihamérné vezeti a hetes buszt.

“A BKV célja az, hogy értelmét és erejét veszítse a sztrájk, vagyis ezzel ellehetetleníti munkavállalóinak sztrájkjogát” – nyilatkozta Vince Kornélia munkaügyi szakjogász. Ezt pontosan nyomon követhetjük az intézkedéseik menetében.

bkv2.JPG

A munka felfüggesztését természetesen fizetési gondok okozzák, amit a szakszervezetek és a BKV vezetősége között feszülő ellentétes helyzetben, feltételezem pénzszűkében nem tudnak megoldani. Joggal kérdezi az ember, vajon mekkora az a fizetés, amit egy buszvezető vagy egyéb járműsofőr kap jelenleg.

„A főpolgármester azonban nem rejtette véka alá, hogy „milyen körülmények között fenyegetőznek a szakszervezetek”: elmondása szerint a BKV buszvezetői átlagosan 220-230 ezer forintot keresnek, míg a Volán-társaságoknál dolgozó kollégáik átlaga 170 ezer, a szállítási ágazatban dolgozó fizikai munkások (mert a buszvezetők is annak számítanak) átlaga mindössze 139 ezre forint. A főpolgármester hozzátette: a pedagógusok átlagbére 119 ezer forint, ehhez mérten kell értékelni a BKV-sok béreit. A politikus ezen kívül abban is bizakodik, hogy a fővárosi tömegközlekedést használó hárommillió utas „majd kinyilvánítja a BKV-sokkal szemben érzett véleményét”. (fn.hu)

Nem csoda, ha a főpolgármester szavai között zsigerből a csúsztatási pontokat keressük. Először is nincs arról információnk, hogy a BKV munkatársai közül melyik 2/3 rész függeszti fel a munkát az adott napon, tehát egyrészt felesleges a gyaníthatóan legjobban kereső felső réteget (buszvezető) kiemelni, másrészt a Volánfizetéseknek nyilván semmi közük a témához, harmadrészt a tanárok fizetését is kár taglalni, hiszen régóta tudjuk, hogy ez az egyik legkevésbé megfizetett szakma Magyarországon.
Feltételezem, hogy a buszvezetők nem a legelvetemültebb tüntetők közé fognak tartozni (ha igen, akkor most szólok, hogy kicsit nézzenek körül, hogy 220k bruttót ki keres ma itthon). Továbbá érdemes lenne az ellenőrök és a többi dolgozó bérét is közzétenni, hogy tisztábban lásson az egyszerű ember. Ha azok is relatíve magasak, akkor észhez lehetne térni, s visszavenni a tempóból, ha nem, akkor érthető a heves vérmérséklet.



Isti legutóbbi írásai

A témához kapcsolódó egyéb anyagok
Kategória: hírek, társadalom | 16 hozzászólás


16 hozzászólás »



  1. ScytheNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2007. augusztus 27. @ 21:48
    Válasz erre a hozzászólásra

    “kicsit nézzenek körül, hogy 220k bruttót ki keres ma itthon”

    Szerintem ezt ők marhára leszarják, a lényeg, hogy ők minél többet keressenek.





  2. HaszprusNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2007. augusztus 27. @ 22:26
    Válasz erre a hozzászólásra

    Én pedig azt gondolom hogy a megemlített adatok igencsak relevánsak. A tanárokat azért említjük meg, mert ők is az állami szférában dolgoznak, tehát ugyanonnan kapják a fizetésüket (konkrétan az adófizetőktől, akiktől a bkv-sok most egyrészt több pénzt, másrészt pedig együttérzést és türelmet kérnek – ezt mégis hogy?). Ez talán azért lényeges, mert jó tudni, hogy itt nem a kőgazdag tulajdonos rabszolgáiról van szó, hanem a szegény tulajdonos logikusan nem sztárfizetést kapó alkalmazottairól.

    A buszvezetők fizetését azért említjük meg, mert ha a dolgozók 2/3-a sztrájkol akkor abban a buszvezetőknek is saccperkábé 2/3-a benne kell legyen [hiszen villamosból, pláne metróból/hévből sokkal kevesebb van, ott nyilván sokkal kevesebb a dolgozó is]. A buszsofőrök nélkül egyébként is szart se érne a maradék bkv-sok sztrájkja, hiszen még a metró is könnyen pótolható, ld. elmúlt évek felújításainál.

    Végül pedig: ők választották ezt a hivatást, ismerték a fizetéseket, ismerték a körülményeket, akkor most miért is sztrájkolnak? Jahogy azért mert ők az egyik réteg, akik ezzel el tudják lehetetleníteni budapest működését, így a sztrájkjuknak van értelme.





  3. Emberevő EndreNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2007. augusztus 27. @ 23:31
    Válasz erre a hozzászólásra

    Elmehet mindenki a jó .. anyjába, aki sztrájkol. Kommunizmus van, aki sztrájkol, az a rendszer ellensége, le kell köpni, ki kell közösíteni. Most a BKV-sokat, kicsit később szeptemberben majd a pedagógusokat. Aztán másokat, pl. az egészségügyiseket. A lényeg, hogy aki szólni mer valamiért, az fasz, és mindig meg kell találni aktuálisan, hogy kihez viszonyítsunk, hogy kellőképpen lehessen gyűlölködni. Régi módszer. Szeretem.





  4. th4j`fuN_No Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2007. augusztus 28. @ 08:53
    Válasz erre a hozzászólásra

    Szanalmas ostoba seggfejek ezek a BKVsok, ki a budos csillagcsillagcsillag keres annyi penzt itthon? Meg a tanarok sem keresnek szarul. Fizikai munka… arrol fogalmuk sincsen, mert fizikailag ott senki nem faradt el, csak mentalisan.
    Ne sztrajkoljanak, hanem vezessenek azert a kurva 200k-ert…





  5. belaNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2007. augusztus 28. @ 18:33
    Válasz erre a hozzászólásra

    probalj eltartani egy csaladot 130k nettobol





  6. ShamaltNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2007. augusztus 28. @ 22:05
    Válasz erre a hozzászólásra

    th4j`fuN_:

    Meg a tanarok sem keresnek szarul.

    atlagban 119 ezer forint velemenyed szerint egy kielegito merteku fizetes?





  7. th4j`fuN_No Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2007. augusztus 28. @ 22:30
    Válasz erre a hozzászólásra

    Shamalt: az az igazsag, hogy ez engem igazabol nem nagyon tud erdekelni. Mindenki egyenlo eselyekkel indul el, ki amit valaszt… Ha ezt valasztotta, akkor ne sirjon a szaja, hogy csak ennyit keres. Erdekes nem egy tanarom van, aki ha nem eleg neki a penz, akkor nyaron nem log a nagy semmiben, hanem keres valami masik munkat. De akinek budos a munka az meg siratja magat, hogy jajj de keveset csinal. Es ne mond nekem, hogy a 600-700Ftos oraber az olyan huu de szar.. mert vannak emberek akik a minimalberbol is nagyon szepen eleldegelnek, es a kutya nem torodik veluk, ha sztrajkolnak…





  8. ShamaltNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2007. augusztus 28. @ 22:54
    Válasz erre a hozzászólásra

    th4j`fuN_:

    Mindenki egyenlo eselyekkel indul el

    nagyon nincs igy, nezz korul, hogy az utobbi idoben mi megy peldaul a fejlesztesi reszhozzajarulassal kapcsolatban, csak hogy kozeli peldat emlitsek.

    Erdekes nem egy tanarom van, aki ha nem eleg neki a penz, akkor nyaron nem log a nagy semmiben, hanem keres valami masik munkat.

    allitasoddal ellentetben a tanarok tobbsege nyaron nem “log a nagy semmiben”, hanem miutan neked veget ert a suli, es mielott neked elkezdodik a suli, meg bizony bejar dolgozni egy-ket hetet, tanevzaro- es nyito ertekelzetek, napkozi, et cetera. a tobbi “logast” pedig ugy hivjak, hogy alapszabadsag+a besorolastol fuggo potszabadsag (ami ugyan az egeszsegugyi ellatasban es a bolcsodetol egeszen a felsofoku oktatasban dolgozoknal kicsit magasabb, de legfeljebb kb a felet a munkaltatoo munkara igenybe veheti, es altalaban meg is teszi)

    egyebkent meglehetosen kivancsi vagyok, hogy mi az az eletszinvonal, amelyet a minimalberrel kapcsolatban szep eleldegelesnek hivsz.





  9. belaNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2007. augusztus 28. @ 23:40
    Válasz erre a hozzászólásra

    szerintem meg a buszvezetok magasabb fizetese is tul alacsony ahhoz, hogy elni is lehessen belole, nem csak letezni

    munkajuk hasznossaga alapjan tenyleg magasabb fizetest erdemelnenek, lasd kinek tunne fel -200 parlamenti kepviselo, de ketszazal kevesebb villamosvezeto eseten leallna a varos, ha maskent nem ki kene rugni a bkvtol 3000 irodistat es az o berukbol fedezni az emeleseket





  10. HaszprusNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2007. augusztus 28. @ 23:49
    Válasz erre a hozzászólásra

    hahaha

    egy ember munkája nem az alapján kerül értékelésre hogy mennyire fontos maga az adott munkaterület, hanem hogy milyen nehéz pótolni az illetőt amennyiben odébb áll.

    nos minél hosszabb tanulás vagy több tapasztalat szükséges egy adott munka betöltéséhez, annál nehezebb az illetőt pótolni. ezért aki kevés tanulást igénylő munkát csinál az általában rosszul keres (hiszen ha netán felmond akkor majd százan állnak a helyébe), aki sok tanulást igénylőt, az pedig általában jól.

    ha ez valahol mégsincs így, annak egyedül az lehet az oka, hogy például bizonyos országokban annyira jó az életszínvonal, hogy derogál bárkinek is földet művelni és hasonlók, mert megtehetik.





  11. HaszprusNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2007. augusztus 28. @ 23:50
    Válasz erre a hozzászólásra

    hasonló anomáliákhoz vezethet természetesen a diplomások túltermelése is. ezért van az hogy a mekiben a bölcsész srác kérdezi tőled, hogy supersize-ban kéred-e.





  12. Emberevő EndreNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2007. augusztus 29. @ 00:56
    Válasz erre a hozzászólásra

    th4j`fuN_: igazad van, mindenki hülye, aki keveset keres, és közülük is leginkább a tanárok. Komolyabbra fordítva a szót, persze, hogy nem egy tanár ismerősöd van, aki nem lóg a nagy semmiben a munkaideje lejárta után sem és a szabadsága alatt sem: ezzel a tanárok zöme így van, különben nem tudnának megélni. De mit is beszélek, a te fogalmaid szerint nagyon szépen eléldegélnének akkor is.





  13. belaNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2007. augusztus 29. @ 13:29
    Válasz erre a hozzászólásra

    haszprus: na igen, de ok vegulis allami alkalmazottak, ha megnezed az allami szferara nem all, amit mondtal, egy tanart nem konnyu potolni, foleg egy jo tanart, megis nagyon keveset keresnek, viszont a parlamenti kepviseloknel maradva oda eleg a 8 altalanos is, megis milyen sokat keresnek, onkormanyzati kepviselok detto

    bkvnal is jobban keresnek az irodistak peldaul a szereloknel es karbantartoknal messze, pedig egy busz vagy villamos karbantartasa sokkal magasabb kepzettseget igenyel, minthogy hogyan kell hasznalni egy fenymasologepet





  14. th4j`fuN_No Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2007. augusztus 29. @ 18:24
    Válasz erre a hozzászólásra

    a lenyeg, hogy igazsagtalannak tartom a “nagy” kulonbsegeket a fizetesekben… mert egy tanar munkaja szinte semmi egy nehez fizikai munkaval szemben, es emgis altalaban ok keresnek tobbet.
    De nem is a tanarokat akarom en bantani, mert oke, hogy ok adjak at nekunk a tudats meg a mit tudom en mit, de konyorgom egy buszsofor ne sirjon mar… jo tudom neki is a feleloseg, hogy annyi embert kell epsegben szallitani, hat istenem, nem fognak azert milliokat fizetni nekik, akkor inkabb mennek majd az emberek autoval…





  15. ShamaltNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2007. augusztus 29. @ 18:40
    Válasz erre a hozzászólásra

    Jesszus.





  16. HaszprusNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2007. augusztus 29. @ 21:35
    Válasz erre a hozzászólásra

    th4j`fuN_: “mert egy tanar munkaja szinte semmi egy nehez fizikai munkaval szemben, es emgis altalaban ok keresnek tobbet.”

    ololololol :)

    ennek okairól olvasd el ezt -> Haszprus:

    bela: az állami szféra önmagában sok anomáliára ad lehetőséget, hiszen a főnököd telibeszarja hogy gazdaságosan munkáltat-e téged vagy lenne-e más a helyedre olcsóbban, hasonló képességekkel. úgyse ő fizeti, de még csak a cég tetején álló egyént sem érdekli, hiszen a zsé a tisztelt adófizetőktől jön és senki sem érdekelt a hatékonyságban. ezért is kapják az állami megrendeléseket mindig a családtagok: kurvamindegy hogy értenek-e hozzá, a pénzt megkapják, a minőséget pedig senki se kéri számon.



RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról. Visszakövetés (trackback) URL

Itt és most mindenki elmondhatja!

Amiket használhatsz: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Grundaktív 2007-2009. - minden jog fenntartva