Méltón búcsúztatta Magyarország az aprót
Gergő - 2008. március 1. 13:22

apros.jpg

Tegnap minden újság és híradás azzal volt tele, hogy február 29-e az utolsó nap, amikor még egy- és kétforintosokkal fizethetünk. Este hatkor kihúztam a fiókot, és kiborítottam az asztalra a hosszú évek alatt összegyűlt fémhulladékot.

19:30-kor fejeztük be Podi mesterrel a címletek szerinti szétválogatást, és kitörtünk az épületből. A feladat: alacsony alkoholtartalmú italok vásárlásra a koncert előtt.

Az első próbát az éjjel-nappaliban végeztük. A boltos fazont nagyon bírom, beléptem, és megkérdeztem:

- Egy- és kétforintost milyen mennyiségben fogadsz el? – de barátunk hamar leszedte a mosolyt a képemről.

- Egy darab egyforintost, és egy darab kétforintost – és itt már kimondottan ideges volt! – Szerinted én éjszaka már hova viszem, amit te idehozol?!

Tehát az éjjel-nappali este fél nyolckor már “nem tudta”, hogy neki bizony még el kéne fogadnia a halálraítélt aprót. Pedig a kivégzés csak másnap lenne. Sebaj, a sarki Reálban próbálkoztunk tovább. Podi megkérdezte a pénztáros hölgyet, hogy fizethetünk-e a kis vackokkal. A válasz természetesen ebben az esetben is nem volt.

Azért jó, hogy a péntek volt az utolsó nap, amikor egy- és kétforintossal lehetett fizetni Magyarországon. Kb. ezt vártam. Hétfőn pedig elzarándokolhatok a sarki OTP-ig.

Ettől függetlenül vettünk sört.



Gergő legutóbbi írásai

A témához kapcsolódó egyéb anyagok
Kategória: hírek, személyes, társadalom | 6 hozzászólás


6 hozzászólás »



  1. IstiNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2008. március 1. @ 13:53
    Válasz erre a hozzászólásra

    Szerintem ez más országban is így menne. Mármint ja, a sörvásárlás. :D





  2. GergőNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2008. március 1. @ 13:56
    Válasz erre a hozzászólásra

    Isti: Na jó, de ez milyen már, hogy pénteken fizethetünk utoljára az apróval. Aztán mégse.

    Meg kb. minden boltos maga dönti el, elfogadja-e egyáltalán, meg mennyit. Tegyük fel, hogy kizárólag 1 és 2 forintosok lettek volna a zsebemben, mert hajléktalan vagyok, és nagyon éhes. És akkor elzavarnak, mert hogy ők már inkább bocs, de nem. Amúgy kb. tényleg erről volt szó. :)





  3. BarbiNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2008. március 1. @ 14:28
    Válasz erre a hozzászólásra

    A postán is lehet még fizetni a kis dögökkel, ugye?
    Én már hétfőn bedobáltam az 1 és 2 Ft-osokat a bazilika gyermekétkeztetési dobozkájába, és ezzel meg is nyugodtam, hogy letudtam a történetet. Erre elmentem a boltba, és valami 91 volt a végösszeg és a néni 9 db 1 Ft-ost adott vissza. De vagyok annyira skót, hogy nem ellenkeztem… :P





  4. GergőNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2008. március 1. @ 15:30
    Válasz erre a hozzászólásra

    Barbi: Én ezt tökre nem értem, hogy mi volt ez az adakozzatok dolog most. Attól az a pénz ugyanúgy pénz, miért dobáljam épp most bele egy vödörbe?





  5. BarbiNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2008. március 1. @ 17:08
    Válasz erre a hozzászólásra

    Gergő: Pénznek pénz, hogyne. De azt a kb. 20 Ft-nyi aprómat úgy gondoltam, hogy eljótékonykodhatom.
    Amúgy szoktam állatmenhelyes “vödrökbe” is dobálózni aprót, de most nem láttam sehol, úgyhogy maradt ez.
    Én azokat az egobumpi embereket nem tudom hova rakni, akik 3000 Ft-nyi 1 Ft-ost elküldnek a Heti Hetesbe kb. dupla annyi postaköltséggel csak azért, hogy benne legyenek a TV-ben.





  6. GergőNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2008. március 1. @ 17:13
    Válasz erre a hozzászólásra

    Barbi: A hetihetesből még egyet se néztem végig… úgyhogy fogalmam sincs, miről van szó. :) Félre ne érts, nem akartalak meggyanúsítani azzal, hogy kizárólag most adakozol, csak én inkább elsöröztem ezt a pénzt, ha már.



RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról. Visszakövetés (trackback) URL

Itt és most mindenki elmondhatja!

Amiket használhatsz: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Grundaktív 2007-2009. - minden jog fenntartva