Gergő - 2008. május 2. 02:15 
Pizza pajtással méltón ünnepeltük május elsejét. Felvonultuk Pázmáneumba, és kiélveztük, hogy végre ingyenes volt a BTK-n a Pilisi majális nevű rendezvény.

Egy óra alatt kiértünk a hiperszuper elővárosi vonattal Pázmáneumba, és jól rá is csodálkoztunk Makovecz bácsi alkotására, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának épületegyüttesére.

Az organikus építészet eme remekét nem is értjük, úgyhogy térjünk is a lényegre. Idén ingyenes volt a Pilisi majális, ami azért elgondolkodtatott bennünket. Most akkor tényleg meghívták a Quimby zenekart, és nem szedtek érte belépőt? Azt nem hisszük el, hogy a sültkolbászon meg a háromszáz forintos (korrekt!) sörön hozták be az egyébként nem olcsó fellépések költségeit. Mindegy, végülis nem a mi dolgunk, csak fura, hogy valahol ennyire van pénz. Sok-sok pozitívum volt. Például hogy nem kellett ellenőrző kapuk sokaságán átvergődni, nem kutatátták át a táskám, meg úgy egyáltalán: szervezővel nem is találkoztunk, csak a biztonsági emberek hesszelték az egyetemisták kavargó tömegét. Az árak korrektek voltak, a koncertek egész barátságosan elszólogattak (naná, hogy a Leon!), az eső meg rendületlenül esett. No para, mondta Pizza, figyeld a stroboszkópot. Figyeltem.

Nincs ezen mit ragozni: ahol a közönség szakadó esőben is ugyanúgy tombol, mint a Sziget egy átlagos nagyszínpados koncertjén, ott valami eleve működik. A csodás környezet, az illatos levegő, a szorgalmi időszak végén értelmesen bulizni induló fiatalok és a Quimby konstellációja olyan kellemes elegyet alkotott, hogy legszívesebben újrakezdeném, és már délután kimennék, hogy ráhangolódjak az egynapos fesztiválra, begyűjtsem az ismerősöket (volt bőven!), és sörtől bamba arccal üvöltsem együtt Tibivel a Propellert. Két dolog hiányzott csak, pontosabban két zenekar. Az Amorf Ördögök és a Kispál. Utóbbival remélhetőleg még lesz néhány közös Pilisi majálisunk. Annyi információ még kell ide, hogy Varga Líviusznak, a Quimby perkásának egyik karja megsérült, úgyhogy fél kézzel csapkodta az ütős szettjét. Énekelni szerencsére tudott.

Talán arra kell legközelebb figyelni, hogy időben összetrombitáljuk a barátok, és együtt mozduljunk le a vonattal. Sajnos így kettesben nem olyan jók az ismerkedési esélyek, de azért annak örültünk, hogy Renkovic (miközben épp engem emlegettek) észrevett és le is támadott egy kis szempilla rebegtetéssel. (Hihi.)

A Quimby után kicsit fáztunk, de tényleg csak kicsit. Addigra ugyan elállt az eső, de a levegő néhány fokkal lehűlt. Akkor egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy az utolsó vonattal haza kéne lépni, de hálistennek a Heaven Street Seven (vagy HS7, ahogy tetszik) jó dallal indított, aztán jó dalokkal is folytatta, így kénytelenek voltunk végighallgatni őket is. Az egészben a legjobb, vagyis a legviccesebb az volt, amikor a koncert befejeztével feljött egy fazon a színpadra, közölte, hogy eddig volt engedély hangoskodni, úgyhogy (egyébként kiírt programnak megfelelően, szóval nem értem, miért volt erre szükség) nem lesz több koncert. Erre a tömeg (korrekt Kossuth téri fiatalok) fújjolni kezdett, épp hogy nem dobálták meg a fickót. Erre folytatta olyan infókkal, mint például hogy honnan és mikor indulnak a buszok, amire a tömeg ugyanúgy fújjolt és fütyült tovább. Ő meg egyáltalán nem értette, hogy most mi van. (”Köszönöm a felém áradó szeretetet.”) Hiába, a fiataloknak elege van már a színpadra önkénteskedő megmondóemberekből, az információkból, engedélyekből, utasításokból. Szórakozni akarnak, kikapcsolódni és feltöltődni.
Miután most mondta be a tévé a hátam mögött, hogy egész éjjel esni fog, és holnap sem lesz túl jó idő, úgy döntöttem, befejezem ezt a se füle, se farka posztot, és kihasználom, hogy esőben jobban alszik az ember. Már szól is a Himnusz, és most az Andrássy út van a képen. (Minden nap más téma van, RTL Klub) Meglátjuk, Pizzának van-e valami hozzáfűznivalója az elmúlt estéhez.
Gergő legutóbbi írásai
A témához kapcsolódó egyéb anyagok
pizza
Hozzászólás ideje: 2008. május 2. @ 12:14
Válasz erre a hozzászólásra
Van: Nagyon jól éreztem magam, köszi még1x, hogy elhívtál
sipy
Hozzászólás ideje: 2008. május 4. @ 08:14
Válasz erre a hozzászólásra
Ha már így olcsó fesztivál, meg quimby, akkor ezt is nézzétek meg
http://pannoniafesztival.hu ez várpalotán van, és 29 tényleg jó koncertet adnak 975 forintért