Az igazságos világba vetett hit: a fémszekrény
Gergő - 2008. május 31. 12:01

a_szekreny001.jpg

Biztos sokan emlékeztek arra az esetre, amikor a Póni Játékbolt kirakata ripityára törve éktelenkedett a körúti éjszakában, és telefont ragadva értesítettük a rendőrséget a fennálló helyzetről: Füles szomorú! Újabb izgalmas történettel bővült életünk nagy könyve. A kattintás után kiderül, hogy naivitás volt részünkről azt feltételezni, hogy a világ mindig és mindenkor, feltétlenül igazságos!

a_szekreny002.jpg

Egyik borozóból a másikba vándoroltunk a csendesen szemerkélő esőben, amikor a Bajcsy-Zsilinszky út és a Kálmán Imre út sarkán különös jelenségre lettünk figyelmesek. Egy, a tájképbe tökéletesen illeszkedő fém szekrény úgy, ahogy volt, rádőlt az útra. Természetesen az autók enyhe balos ívvel sorra elhúztak mellette, a bringások egy másodperc erejéig kapták csak oda a fejük, a járókelőknek meg mindig van jobb dolguk. Majd valaki megoldja, nem igaz?

a_szekreny003.jpg

Gondoltunk egyet, és felhívtuk a rendőrséget. Azaz csak hívtuk volna, ugyanis se a 107, se a 112 nem vette fel. Próbálkoztunk egy darabig, aztán elgondolkodtunk, hogy ki lehet az illetékes. Mivel nem vagyunk közlekedésmérnökök, ezért csak feltételeztük, hogy ez egy villamossággal kapcsolatos szekrény lehet. Hívtuk hát a tűzoltókat, ők biztos értenek hozzá. Két kicsengés után felvette a fickó, és igyekezett alaposan megtudni tőlünk, hogy mi is lehet ez a rozsdás valami. Elmondtuk, hogy a fél sávot elfoglalja, és hogy elképzelhető, hogy valami elektromos cucc, ami azért is kínos, mert jelenleg épp esik az eső, és nem biztos, hogy jó ha egy kutya vagy egy kisgyerek beleszagol, ha véletlenül épp arra jár. Diszpécser barátunk elmondta, hogy valószínűleg az ELMŰ (a helyi villamosművek) lehet az illetékes, és figyelmezteti őket. Megköszönte a bejelentést, és elköszönt.

a_szekreny004.jpg

Ma ismét arra jártam. A frappáns megoldást látva elgondolkodtam, hány hete is telefonálhattunk. Embereink megfogták a feltehetőleg súlyos fémszekrényt, és nekitámasztották a hirdetőoszlopnak. Nesze neked országimázs. Nekünk pedig sejtésünk sincs, hogy vajon ki jöhet még számításba a szétrozsdásodott, kidőlt, majd kitámasztott fémszekrény további sorsát illetően…



Gergő legutóbbi írásai

A témához kapcsolódó egyéb anyagok
Kategória: társadalom | 7 hozzászólás


7 hozzászólás »



  1. ScytheNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2008. május 31. @ 12:08
    Válasz erre a hozzászólásra

    Valakinek vissza kéne rúgnia az útra. Nem bírom elolvasni így tőle a hirdetéseket.





  2. Lin3LordNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2008. május 31. @ 12:28
    Válasz erre a hozzászólásra

    Az laza. Tűzoltóknak azé ki kellett volna menniük. No, madzsaros megoldás own.

    Am ha ilyen jól karban van tartva, hogy képes kidőlni, akkor sztem az ELMŰ se tudott arról, hogy neki van ilyenje. Ebből és a képen a troliból ítélve BKV szekrény. :D





  3. BarbiNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2008. május 31. @ 12:56
    Válasz erre a hozzászólásra

    Én szegény szekrényt sajnálom. Egymagára hagyatottan, magányosan, mindenki által megvetetten álldogál egy hirdetőoszlopnak támasztva…





  4. IstiNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2008. május 31. @ 13:06
    Válasz erre a hozzászólásra

    Ez a HBone egyik routere, a BME-n több hete keresik a forgalomtorlódás lehetséges okait. (CNN)

    Not.





  5. ScytheNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2008. május 31. @ 14:49
    Válasz erre a hozzászólásra

    Isti: Ez egy szovjet öntöttvas mechanikus router :D





  6. IstiNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2008. május 31. @ 15:21
    Válasz erre a hozzászólásra

    Scythe: Novgorgyev elvtárs azóta is ott rohad benne. Szerencsére a doboz készítésének idején Lenin elvtárs több hétre elegendő hideg élelmet halmozott fel a belsejében, így egy ideig még nem várható zúgolódás.





  7. GergőNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2008. június 21. @ 15:36
    Válasz erre a hozzászólásra

    Szerencsére azóta a fémszekrényt átlökték a fára, most már az tartja. Gondolom így jobb, mert nem takarja a hirdetést.



RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról. Visszakövetés (trackback) URL

Itt és most mindenki elmondhatja!

Amiket használhatsz: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Grundaktív 2007-2009. - minden jog fenntartva