Debreceni tudatállapotunk utolsó fejezete következik.

Ezt a verset valamiért eddig nem lehetett fellelni az interneten. De hát a vers olyan, mint a cipő, azért van, hogy hordjuk, használjuk. Hogy kötetekben miért nem találkozunk vele, az rejtély. Mindenesetre érdemes végigolvasni, és újra rádöbbenni: jelenünk problémái nem újkeletűek. Továbbá ez a vers nem elhanyagolható Ady megítélése szempontjából sem.

Óh, Debrecen, ki büszkén hordod
A művész-pártoló nevet,
Engedd, hogy néhány rövid sorb[-an]
Elzengjem én is érdemed!
Művész ugyan aligha volnék,
De jámbor költő csak vagyok,
Ennélfogva megrónál érte,
Ha érdemedről hallgatok!…

Fel dalra hát, Debrecen népe
Színházba tódul télen át,
A szépért való lelkesültség
Itt Debrecenben él tehát,

De adjanak elő klasszi-
kus darabokat, nem pe-
dig pikáns bohózatokat és
és nem kevésbé pikáns ope-
retteket – mindjárt
nincs közönség Ebből
tehát az a tanulság:

Óh, Debrecen, a kort megérted,
Utól is érted csakhamar,
A pikáns lett a te országod,
Mely ápol, s majdan eltakar.

Művészek gyakran felkeresnek,
Neved s híred ők szeretik,
Te pedig dúsan, bő kezekkel
Aranyakat fizetsz nekik.

Feltéve, ha ártisták az
illetők, s olyan hölgyek is
vannak köztük, akik sze-
paréba is elmennek. El-
lenben, ha igazi művészek
keresnek fel, gyöngéden
hagyod őket éhenhalni.
Mi ebből a tanulság?

Itt nem lehet ám stréberkedni,
Itt nem kell más, csak orfeum,
Mert másképpen (a rím kedvéért)
Az ágyba fektet Morfeum!…

Óh, Debrecen, szeretlek téged,
De azért keggyel megbocsáss,
Ha néha-néha versbe ömlik
Egy-egy keserű vallomás.

Művész ugyan aligha volnék,
- Az arcom csúf, hangom hamis –
De falaid közt éhen veszhet
Nemcsak müvész, poéta is!

(Ady Endre)

A dőlt betűvel szedett versszakok az eredetiben beljebb kezdve, kisebb betűvel szerepelnek.