Timothy Leary, az LSD-guru és pszichedelikus apostol azt mondta egyszer, hogy az internet a XXI. század LSD-je. (Helyesbítés: Leary ezt eredetileg a személyi számítógépről mondta.) Egyet kell értenem vele.

Az LSD könnyen beszerezhető. Lehet jól és rosszul használni. Van, aki soha nem jut hozzá, van, aki rengeteg idejét tölti vele. Az LSD menekülés egy még absztraktabb világba ez elől a hamis tévképzet elől, amit valóságként árulnak nekünk. Aki hű önmagához, az látja, hogy ez csak “egy végletekig feldúlt, masinizált, füstölgő romhalmaz”, amiből nincs más kiút, csak a drótnélküli virtualitás.

Minden rendszer tudja, hogy a lázadásra fel kell készülnie. A kommunizmus például maga gyártotta a kábítószereket, hogy az emberek önként, magukat szabadnak gondolva váljanak a kollektivizmus rabszolgáivá. Mások, akik gyanút fogtak, hogy ez nem az a valóság, amiben élniük kéne, mentek az emberdarálókba, a GULAG-ra, elmegyógyintézetekbe vagy az alkoholmámort választották. A rendszer természetesen üldözi a kábítószereket, a drogterjesztőket, a drogosokat is. A drogos azonban nehezen kezelhető, és néha még előtör belőle az ember.

A drogosnál sokkal jobb rabszolga az “egy négyzetméteres ember”. A félájult kalandor, akinek nem hogy lehetősége, de igénye sincs a lázadásra. Ennek az embernek nincs válságtudata. (És nem ez az egyetlen emberfajta, akire ez jellemző… ) Az internet egy újabb színes takaró a valóságra, amit hímezgethetünk és babrálhatunk. Az IT és web&tech blogok tömegében már csak pillanatokra villan fel az ember képe. Azé az emberé, akit valójában már végletesen nem érdekel semmi, csak ez a világra ráborított újabb szövedék.

köszibt