Biztos veled is volt már olyan, hogy észrevettél valami szépet abban, amit hétköznapinak tartasz. Valami apró szentséget, valami apró finomságot, valami nagyon is igazit. Napról napra simogattad magadban ezt a saját kis örömöt, és ha ránéztél, melegség költözött a szívedbe. Mígnem egy nap elszorult torokkal vetted tudomásul, hogy a dolgok változnak, mert mi is változunk.

(tovább…)

Kérkedés, kegyetlenség, gondatlanság, dráma, tragédia, és falánkság 4 sorba összezsúfolva.

(tovább…)

“It never gets old, huh?”
“Nope.”

Ahogy pár hónapja Száraz Dénes is megmondta egy relámfilm kedvéért a szívhez szólót, most stílusában hasonlóképp mondja meg a Discovery csatorna egy-két tudóssal, csak egy burokkal kijjebb. Szeretem az ilyen filmeket, mert miközben nézzük, akár azt is hihetjük, hogy nincs még minden veszve. Hátradőlhetünk a fotelban, s megsasolhatjuk a kardszárnyú delfin tripla-flikk ugrásait – nézd, milyen jól érzi magát nálunk!

Discovery-t meg Spektrumot kellene minden emberrel nézetni. Hiába mondod ugyanis az emberek nagy részének, hogy baj van, ha az nem érzékelhető a városban. Az érzékelés alatt pedig nem azt értem, hogy megnézzük a légszennyezettség-mérőt vagy a CO2-kibocsátást. Addig senki nem fog felébredni, amíg nem észleli saját életében a változást, amíg nem marja bőrét a savas eső, amíg nem kell azért fegyverbe állnia, mert a hollandok vezetésével érkeznek a honfoglalók.

Egy idő után pedig felébred a hétköznapi ember is és nem csak nézni fogja az adást. A problémakör egyébként sajnos azért nem (sem) ennyire fekete és fehér, mert a környezetvédő szervezetek jó pár olyan dolog ellen is agitálnak, ami egész egyszerűen nem veszélyes vagy nem annyira veszélyes, ez pedig sokakban ellenérzést vált ki – tegyük hozzá, valamilyen szinten érthető módon. Emlékszünk pl. a paksi atomerőmű Greenpeace-féle folyamatos bezárási kísérleteire. Felesleges herce-hurca ezzel szórakozni, az atomenergia manapság is a legbiztosabb, legszabályozottabb energianyerési forma. És akkor ide most egy nagy kérdőjelet, ha szabadna.

Érdemes még elolvasni.

A felvételt ets blogján láttam először.

Többször is volt már szó a BKV-ról ezen a blogon. Az utóbbi hónapok világossá tették számomra, hogy kárba ment minden forint, amit az elmúlt néhány évben a jegyekre és a bérletekre költöttem Budapesten. Azért, hogy valami felfelé buktatott jó káder megkapja a többször tízmillás önkielégítését, én nem fogok fizetni. Mivel hiszek abban, hogy minden egyes embernek magában kell megtalálnia a sötét foltot, nem leszek tolvaj. Nem fogok ingyen utazni, bliccelni, trükközni. Egyszerűen megpróbálom nem használni a budapesti tömegközlekedést. Ha nagyon muszáj, akkor persze felszállok majd a metróra, de hogy még egy (egyébként drága) jegy árával csak úgy támogassam ezt a pénznyelőt, hát az kizárt. Mivel az urbánus és szélsőséges bringamániában sem vagyok hajlandó részt venni, marad a gyaloglás, a roller és egyéb alternatív megoldások. Hogy ti mihez kezdtek, az a ti belső ügyetek. (Kommentelni persze szabad!)

Ugye nem kell agyonmagyaráznom?

(tovább…)

Tudjátok-e, mi az a kuttyogtatás? Hát azt, hogyan kell kiszedni az ágyas pálinkából az aszalt gyümölcsöt? Esetleg azt, hogy van, ahol tésztával eszik a halászlét? Duna-túránk beszámolójának második része következik.

(tovább…)

Az álláskeresés veszett jó móka, az ember nap mint nap belebotlik valami csodába.
Mai nyertesünk (rákattintva megnő!):

Túl sokan panaszkodtak már, hogy némelyik poszt alatt elburjánzott a hülyeségerdő. Ezen igyekeztünk segíteni a hozzászólási lehetőség megvonásával. Az intézkedés természetesen csak néhány írásra vonatkozik.

Szeretnénk, ha nem lenne ebből elégedetlenkedés. Be lehet látni, hogy amelyik téma esetleg többszáz hozzászólást generál, annak akár külön honlapot, blogot, fórumot is érdemes lehet csinálni. Itt viszont túlságosan is elhúzták ezek a hozzászólások a Grundot a susnyásba.

Megértésüket köszönjük, hallgassanak önök is folkrádiót!

Egy-egy napokat eveztem már, de hosszabb vízitúrán még nem vettem részt. Amikor a komák idén meghívtak, szinte gondolkodás nélkül igent mondtam. Tíz nap alatt csorogtunk le Esztergomból Mohácsig, kb. 260 kilométeren.

(tovább…)

Remek volt! Összesen három és fél hétig most csak és kizárólag kikapcsolódtam. Igaz, az első egy-másfél héten még rengeteg teendő volt a külföldi úttal kapcsolatban (euro+leva váltás és kivétel; EU-s egészségügyi biztosítás; egyéb biztosítás; szállást tutira fixálni – ettől függetlenül az utolsó nap módosítottunk: inkább hotelbe mentünk és nem apartmanba, mert azt jobban ajánlották és ugyanannyiba került, stb.)

Keddtől keddig tartozkódtunk Bulgáriában, végre valahára ültem repülőn! Eszméletlen jó érzés, csak ne kellett volna fél 3-kor felkelni, hogy kiérjünk a reptérre. Úti beszámolót most nem (sem) írok, elég az hozzá, hogy frankón éreztük magunkat: új arcokat ismertünk meg, koktéloztunk, bároztunk, ettünk-ittunk jókat (-I KEN HEZ- every day resztojrant), sokat nevettünk és kakiltunk. Egy-két kép még odakintről felpörgött twitpicre, lehet böngészni (1, 2, 3, 4, 5, 6, 7)

Hazaérve egy napos náthakikúrálás után Zsuéknál laktam két és fél napot, majd balatoni hétvége következett (ROXX!) és most itt vagyok a munkahelyen, ahol van idő posztolni. Ihlet érkezését várom a prezentációm elkészítéséhez. Remélem, hogy amikor twitteren jeleztem, hogy kinn milyen szép idő van, akkor kimentetek nézni az eget. Több hónapja nem volt ennyire kiváló csillagász (értsd: romantikus csillagvizsgálós) idő.

Három és fél hetes szabadságból visszatérni nagyon nem menő.

Ja, és persze kövessetek twitteren engem is, meg a grundot is!

A Fogas Kultúrház blogja augusztus 7-én számolt be az új kulturális tér megnyitásáról. Többhelyütt azt olvastuk, hogy végre nem egy ideig-óráig működő, pultbevételre hajtó romkocsmával lesz gazdagabb Budapest, hanem egy civil szervezeteknek, művészeknek helyet adó központtal.

Mi még nem látogattunk el az Akácfa utcai intézménybe (ami késik, ugye), de én roppant kíváncsi vagyok, miben sikerül többet adni a szokásos nesze semmi szórakozóhelyeknél. Mert bár számos helyen vannak koncertek, előadások, az nekem valahogy mégse szórakozás, hogy zajban és füstben fizethetek magamnak négyszázért egy sört, meg hétszázért egy tekilát. Aztán meg üldögélhetek ugyanebben a zajban a pesti gettóból kiselejtezett rugalmas széken. Tisztában vagyok vele, hogy aki ritkán lát ilyesmit, annak ez nagyon hangulatos. Nálam valahogy minden kocsmázásnak az a vége, hogy a Wichmann egyszerű faasztalainál ülünk, ahol emberi áron mérik a fröccsöt, és embernek öltözött emberek között beszélgethetek, italozhatok. A levegőt persze ott is vágni lehet, zaj is van, csak hát a környezet, ugye.

Semmi komoly, csak mégis, én kíváncsi lennék, mit tud ez a Fogas. El kell oda menni, ez nem vitás. Érdekelne az is, hogy a barátaim és én, mint “civil szervezet”, kaphatunk-e ott egy sarkot a heti egyszeri beszélgetésre. A kocsmafilozófiához. Akár úgy is, hogy nem szól a szokásos buta drámenbéz a hátam mögött, és ha esetleg Johann Sebastian Bachot szeretnék hallgatni, akkor az is belefér. Az is jó volna persze, ha nem csak a szokásos kerékpáros, underground, liberális, lmp-s társaságot szolgálnák ki. Meglátjuk, egyelőre bizakodó vagyok!

Gergő
gergo KUKAC grundaktiv.hu

Ahogy közeledik A NAGY NAP, exponenciálisan nő a twitteren, wiwes üzenőfalon, facebookon a lelkendező üzenetek száma. Egyetlen posztban szeretnék mindenkinek válaszolni arra, engem miért nem érdekel már a Sziget.

1. Mert nagyon drága.
Értem én, hogy az európai fiataloknak van pénzük kifizetni a harminc-negyvenrugós bérletet, vagy a tízmatyis napijegyet. Azt is értem, hogy a magyarnak annyi esze van, hogy csakazértis villantja a pénzét, lássa csak a szomszéd, hogy neki mennyi van! Azt is értem, hogy ma már rengeteg magyar gyerek képes csak azért elrepülni fapadossal Berlinbe, hogy egy újabb ideig-óráig sztár fellépésén ott legyen. Éljenek ők, jó szórakozást.

2. Nem lesz DrFlash.
Uj Péter (aki jelenleg az Index főszerkesztője) annak idején, 2005-ben cikket írt a Népszabadságba a Flash zenekarról. A Flasht ebben úgy aposztrofálta, hogy az a Sziget-zenekar:

“1995 óta a Flash föllépett minden Szigeten, és mindig az egyik legjobb koncert volt. Az utolsó fellépőhelyükről ugyan elpaterolták őket, kellett a hely az egyik főszervezőnek, de mindig a Flash maradt a Sziget igazi zárókoncertje. Talán Sziget is csak addig van, amíg van Flash. (A Flash a Sziget gibraltári majma vagy hogy.) És amíg van Flash a Szigeten, addig legalább egyszer biztosan érdemes kimenni.” (nol.hu)

Nos, DrFlash honlapja szerint idén először nem hívták meg a zenekart a Szigetre. Én ezt a jó kis bandát csak néhány éve ismerem, Szigetes koncertjükön sosem voltam, oszt mégis ez van.

3. Van jobb dolgom is.
Jó kis programok várnak rám a következő 15 napban. Ami nem lesz: zaj, tömeg, por, toi-toi vécé, betépett földönkívüliek, krisnások, műanyagpoharak, satöbbi.

4. A barátaim se mennek.
Két-három éve a legtöbb barátomban már fel sem merült, hogy kinézzen a Szigetre. Van, amelyikük szerint drága. Van, akinek van jobb dolga is. A többi meg DrFlasht hallgat.

5. Egyszerűen csak hülye vagyok, azért.
Ez is benne van. Jól esik különcködni, meg direkt mást csinálni, mint a tömeg. Amikor – nem is olyan rég – először elmentem a Szigetre, akkor az valami hatalmas dolog volt. Már a reklámja is felháborított minden jóérzésű ember. Az élményeinket úgy meséltük otthon, mintha legalábbis egy világ körüli útról tértünk volna meg. A szülők nem akartak elengedni, az ismerősök irigykedtek, ismertük a zenekarokat (életem első Csapda és Kispál koncertje!): MENŐK voltunk. Ma a Szigetre menni nem különösebben MENŐ dolog, de ezt majd Bede Márton megírja úgyis. Illetve már megírta.

Titkos záradék: Igen, tudom, hogy a blog olvasói mind jófej, normális emberek, akik TÉNYLEG a jó zenék és a jó társaság miatt mennek a Szigetre. És ki is használták a féláras akciót, úgyhogy nem is olyan drága a belépő. Azzal is tisztában vagyok, hogy egy befordult, fásult öregember vagyok, akinek már semmi se jó. Bezzeg az én időmben. Felőlem menjen, aki menni akar. Ha jól érzi magát, hajrá.

Ismert, hogy Cseh Tamás 1961 óta szervezete a bakonybéli erdőkbe az indiántáborokat, mert – mint egykor mondta – úgy gondolták, hogy “ha elmennek az erdőkbe, a bakonyi rengetegbe, akkor kilépnek a hazug és ideológiai szörnyűségekkel terhelt akkori világból”, és olyanok lesznek, mint az indiánok: tiszták, bátrak, egyenes jelleműek és önfeláldozóak.

Bécsben jártam-keltem kedden este, amikor egyszercsak énekelni kezdtem a Rajtammaradt télikabát című dalt. Aztán a Munkásszállást. Aztán hazaérve Cseh Tamásról beszélgettünk kicsit. Meghallgattunk pár dalt a Youtube-ról. Egy régebben kapott DVD-n megtaláltam az Esszencia című duplalemezes válogatást. Valamelyik éjszaka végighallgattam. És most akkor azt kell ideírnom, hogy nyugodjék békében. Fellépésére én már soha nem jutottam el, és a postán sem találkoztunk. Egy indiánnal kevesebb a földön.

A múlt héten feltöltötték a Wikipediara az egyik legismertebb pszichológiai teszt ingeranyagát. A Rorschach, mint projektív eljárás érvényessége és megbízhatósága ezzel veszélybe került.

(tovább…)