Trágyábbnál trágyább darabokra sikerül elmennünk. Mondhatjátok, persze, hogy minek látogatunk meg egy kifejezetten gyerekek számára készített előadást, de erre csak azt tudom felelni: kíváncsiak voltunk. A Madách Színház vendégszerepelt a Thaliaban, mondom lássuk, péntek délutáni szórakozásnak éppen jó lehet, mielőtt főprogramként beülünk a Burger Kingbe (lól). Utóbbi annyira jól sikerült, hogy még másnap hajnalban is a gusztustalanul grillezett Whopper-hús íze volt a számban. További 3 év kihagyás következik a BK háza táján.

Egy-két gyöngyszem a darabból, tételesen:

• Amikor a hajdúk megjöttek a vásárba, nagy SÜN-SÜN kiáltások közepette vonultak a színpadon. Gyerekek nem értették, én speciel nyerítettem volna, ha tavaly a wammás fiúk nem lihegik túl annyira az egész témakört. Emlékszünk, mennyire. (Sértődés ne legyen, akkoriban jó poén volt.)
• A színészek beszéltek a gyerekekhez, az egészet a Trafóból ismert interaktív előadáshoz tudnám hasonlítani. A harmadik botütésnél konkrét szerepük is volt a lurkóknak, ők terelték el a hajdúk figyelmét “én vagyok a lúúúdas matyi” felkiáltásokkal.
• Döbrögi jelezte a népnek, hogy aki még egyet pisszent, azt karóba húzatja, erre a kisiskolások 95,6%-a elkezdett pisszegni és susmusolni.

Páholyban ültünk bazkikáim, de ettől függetlenül úgy KIÉGTEM, mint még kevésszer. A gyerekek nagyon élvezték. A kettős mérce miatt most a pontozástól eltekintek, én voltam a hülye, megérdemeltem.