Bornai Tibor blogol, de minek?
Isti - 2009. november 24. 16:27

bornai

Nem ismerem Bornai Tibort (feltehetőleg az én szegénységi bizonyítványom ez), ezért az ilyen bejegyzések alapján vagyok kénytelen véleményt kialakítani róla (részlet):

“Genf mellett beindították a hadronütköztetőt. Hadronok fognak ütközni. Fene tudja… Jó ez nekünk? Adott valaha olyasmit a tudomány, ami javított az életminőségünkön? Azok véleményével  szimpatizálok, akik szerint nem. Talán feketelyukat nem fognak csinálni, ha pedig mégis, azt úgysem fogjuk észrevenni. Cupp.” - TOVÁBB

Kedves Tibor! Ön – kijelentésének megfelelően – minden bizonnyal nem használ se mosógépet, se mosogatógépet, hajszárítót, tévét, számítógépet, internetet (a bejegyzése szinte biztosan ásó-kapa-nagyharanggal vésődött be a freeblogra), elektromos áramot, gázt, telefont, autót vagy egyéb tömegközeledési eszközt. Feltételezem, hogy ma is egy évezredes jurtában lakik, hisz az építészet eredményeit is lenézi, azok az Ön életminőségét, életszínvonalát nem emelik. Felteszem azt is, hogy Ön és családja sosem kapott oltásokat, vitaminokat, soha nem járt orvosnál, s életében egyetlenegyszer sem merült fel Önben, hogy gyógyszert vegyen be esetleges fájdalmaira.

Tulajdonképpen lehetne bármeddig folytatni a sort. Manapság a tudomány azért szorul igen erősen háttérbe az ezotériával szemben, mert rengeteg téves, ehhez hasonló véleményt olvasnak az emberek, s emellett azt látják, hogy dollármilliárdok mennek bele a K+F-be, látszólag eredménytelenül, gyakorlati haszon nélkül. Valóban eredménytelen és pénznyelő az egész történet? A válasz teljesen nyilvánvalóan nem. Vannak tévutak, nem minden területről érkeznek értékes válaszok, de ezeket előre nem lehet kiszűrni.
Ott volt például a Fourier-sorfejtés. Volt haszna a kitalálásakor? Aligha. Ma viszont minden jel analízisénél, távközlő hálózatoknál (telefon – a szerk.), stb. használjuk. Lehetne sorolni, legyen elég most ennyi.

Önnek mint írónak véleményformáló ereje, s szerepe van, ne éljen ezzel vissza!

Update: valóban az én tudatlanságom volt, a KFT billentyűsét illett volna ismernem névről. Ettől függetlenül a leírtakat teljes mértékben fenntartom.



Isti legutóbbi írásai

A témához kapcsolódó egyéb anyagok
Kategória: bölcselet, társadalom, web&tech | 24 hozzászólás


24 hozzászólás »



  1. kicsuNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2009. november 24. @ 16:54
    Válasz erre a hozzászólásra

    még gimis koromban kölcsönkaptam egyszer egy könyvét, és jó sokat olvasgattam órákon a pad alatt, meg jegyzeteltem belőle idézeket. nem úgy emlékszem, hogy hülyeségeket beszélt volna, úgyhogy meglepett, amit írtál. picit bele is olvastam a blogba, és most egyrészt azt gondolom, hogy, ha most már nem is kötnek le igazán, a gimis kicsunak nagyon jólesők és fontosak voltak a gondolatai (ezt már senki nem veheti el tőlem, köszönöm), másrészt azt, hogy aránylag könnyen ítélkezel. nyilván nem kell bármivel egyetérteni, de én például elfogadhatónak tartom, ha valaki úgy gondolja, hogy azok a dolgok, amiket felsoroltál, nem javítottak különösen az életminőségünkön – kezdjük ott, hogy utóbbi fogalmat megközelítheted materiálisan vagy szellemileg, és egész más válaszokat fogsz kapni. tudom, közhely, de hasznos más nézőpontokat is kipróbálni olykor.





  2. IstiNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2009. november 24. @ 18:15
    Válasz erre a hozzászólásra

    kicsu: Ha valami nem javít az életszínvonalán, akkor miért használja, miért veszi igénybe?

    Amit ő állít, az ennyi: “A tudomány nem adott soha olyat, ami javított volna az életminőségünkön.” Logikailag következik az idézett, vastagított két mondatból.

    Erre nem igazán lehet mit mondani. Soroltam pár példát, az általad említett szellemi megközelítésben egyik sem jelent életminőségbeli javulást vagy könnyebbséget? Ha már az egyik igen, akkor a fazon állítása hülyeség. Szerintem nem csak egy van.

    Egy-egy ilyen mondatsor gyakorlatilag az egész tudomány létezését, pontosabban létezési jogát kérdőjelezi meg, hiszen az céljának a világ minél jobb és pontosabb megismerését tekinti, s ebből következően épp a saját életünk megkönnyítését felfedezések, találmányok által.





  3. kicsuNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2009. november 24. @ 18:37
    Válasz erre a hozzászólásra

    ez nem ilyen egyszerű, hogy ha nem tetszik, ne használd. szerintem például nagyanyámnak jobb volt az életminősége gyerekkorában, mint nekem az én gyerekkoromban, méghozzá azért, mert olyan környezetben nőtt fel, ahol találkozott az élettel a maga természetességében, látta, hogy munka kell ahhoz, hogy valami szülessen, hogy hogy lesz a magból étel, hogy milyen, amikor állatok, később emberek meghalnak. én azt hiszem, nekem nem jobb, mint neki, legalábbis nem attól jobb, hogy van hűtőm és hajszárítóm. igazából szimpatikusabbnak találok egy olyan világot, ahol a pincében ott a hidegben a zöldség és a tejet nem kell hűteni, mert minden reggel kapunk újat a tehenektől. azt ugyanakkor szerintem beláthatjuk közös megegyezéssel, hogy abban a világban, ahová én születtem, nem engedhetem meg magamnak, hogy ezek nélkül éljek, egyszerűen nincs rá lehetőség. se nekem, se bornai tibornak, se senkinek, aki nem akar beállni amisnak.





  4. IstiNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2009. november 24. @ 18:57
    Válasz erre a hozzászólásra

    kicsu: Megváltozott a világ, ez tény, de az, hogy a gyerekeid közül nem hal majd meg a fele az említett viszonyok között, mert van kórház, higiénia és egyebek, az azért elég jó nem?

    Az is elég jó, hogy be tudsz szerezni ennivalót akkor is, ha épp nem termett a föld, nem?

    Jó, hogy nem halsz meg, ha egy viszonylag egyszerű lefolyású betegségbe keveredsz, nem?

    Ezeket a régiek nem tehették meg, Te viszont megteheted, hogy kiköltözöl vidékre vagy egy tanyára. Még akkor is, ha ehhez bizonyos mennyiségű pénzmag kell.

    Ezek után a tudományt bármilyen módon belekeverni az egész kérdésbe, mégpedig olyan módon, hogy az nem adott semmi használhatót vagy életminőség-javítót szerintem egész egyszerűen felesleges és nem is igaz.

    Vagy álljunk neki onnan, ahonnan Te. Nagymamádnak jobb volt. Akkor egy kérdés: azért volt neki jobb, mert a tudomány akkoriban még adott használhatót? Vagy azért-e, mert akkor még semmit nem adott? Vagy miért? Tegyük fel, hogy elfogadom, amit mondasz, hogyan kapcsolódik ez a poszthoz, a tudomány szerintem igenis pozitív szerepéhez?





  5. kicsuNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2009. november 24. @ 19:07
    Válasz erre a hozzászólásra

    Isti: ha csak két generációnyira nézek is vissza, azt tudom mondani, hogy kevesebb “találmánnyal” egyszerűbb volt az élet. te azt mondod, most jobb, szerintem csak kényelmesebb. persze ez nem tükrözi teljesen a saját véleményemet, csak egy, számomra elfogadható véleményt.
    játszhatunk persze azzal is, hogy hogy definiáljuk a tudományt. menjünk vissza nagyon: a tudománynak köszönhetjük-e például a vetésforgót? nehéz lenne erre válaszolni. milliófelől megfoghatjuk a kérdést, de ha vitázni akarsz róla, akkor azt javaslom, a fent linkelt blogon kommentelj, mert én nem fogom tudni megmondani neked, hogy bornai hogy gondolta, amit írt. egyébként szívesen beszélgetek veled arról, hogy szerintem mi a tudomány és mit adott nekünk, de akkor arról beszéljünk, mert azt érzem, hogy itt kezd összemosódni a saját véleményem bornaiéval, azt meg nem szeretném. ;)





  6. ScytheNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2009. november 25. @ 02:50
    Válasz erre a hozzászólásra

    De körbemennék bicajjal végig az lhc alagútjában. Tekerni sem kéne hajtana a hadronszél. Meg telemenne bozonnal a szemem.





  7. IstiNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2009. november 25. @ 19:43
    Válasz erre a hozzászólásra

    Scythe: csibeszkedsz mindig!





  8. GergőNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2009. november 25. @ 19:48
    Válasz erre a hozzászólásra

    Isti: Röhögsz, de ma összefutottam Zsombiékkal a nagy ferenciek terei hadronütköztetőben!





  9. kaktuszNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2009. november 25. @ 20:48
    Válasz erre a hozzászólásra

    Szeretek ide időről időre be-betérni, de ez a poszt véleményem szerint egyáltalán nem hiányzott a Grundról, amíg nem volt itt. Kár volt. (Ha esetleg van rá igény, kifejtem bővebben, de inkább ne legyen rá, mert elég lusta vagyok.)





  10. GergőNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2009. november 25. @ 21:17
    Válasz erre a hozzászólásra

    kaktusz: Ez például egy olyan véleménye Istinek, amivel én sem értek egyet. Ezen aztán a végtelenségig el tudunk rugózni, mert pl. a tudományos szerzők (pl. a most általam agyonsztárolt Wilber is) evidenciaként kezelik, hogy az ún. fejlődés nagyon jót tett nekünk, én viszont minden evidenciát furcsán hunyorítva figyelek. Legalább lehessen azt mondani, hogy nem biztos.

    Aztán könnyű a másik oldal csapdájába is beleesni, és önkényesen lehatárolni a történetírás egy adott időbeli-térbeli szeletét, majd kijelenteni, hogy akkor jó volt. Miért, mert akkor kevésbé komplexek voltak a problémák? Vagy mert könnyebb a történetírásból a jót kiemelni? Úgy töltjük meg a hevenyészetten ismert kereteket, ahogy akarjuk?

    Való igaz, hogy maga a poszt provokatív, viszont a kérdés felvetése szerintem nagyon jogos, és mint válasz a KFT-s faszi írására, érdekes.

    Most figyelem, milyen polkorrekt lettem. Gyorsan csináljon velem valaki valamit!





  11. kaktuszNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2009. november 26. @ 00:17
    Válasz erre a hozzászólásra

    Gergő: Na, akkor lustaság ide, lustaság oda, ha már ilyen szép és polkorrekt reakciót váltottam ki, most mégis kifejtem bővebben, amit nem akartam, csak hogy értsük egymást. Nekem nem Isti véleménye ellen van kifogásom. Hogy én is polkorrekt legyek: mindkét megközelítést védhetőnek tartom, még ha hozzám Bornai megközelítése áll is közelebb (”Mondjon valaki egy példát arra, mit adott nekünk a tudomány, és én mondok három olyat, amit közben elvett. Így marad az élet nehéz ezen a földön. Mindig. És egyre nehezedik.”). Szóval, mint említettem, nem a kérdés felvetésével és annak jogosságával/nem jogosságával, illetve a vitával van problémám, hanem annak módjával. Persze, polkorrektül nevezhejük ezt a módot és stílust provokatívnak, de hogy őszinte legyek – és most tényleg nem akarok senkit megbántani (pedig biztos sikerülni fog) – meglehetősen és teljesen fölöslegesen ellenségesnek, azonkívül ebben a formában primitívnek és szűklátókörűnek is tartom a posztot, a címről már nem is beszélve: “Bornai Tibor blogol, de minek?” – adja meg a hangot Isti már a címben, majd leszögezi, hogy nem ismeri a tulajdonosát, és a kontextusból rögvest az is egyértelművé válik, hogy nem is akarja megismerni (megérteni), csak ahhoz van energiája, hogy kiragadja két mondatát, és abba csimpaszkodva gyakorlatilag a szájába rágja a Grund olvasóinak (amolyan Stop.hu vagy Subba stílusban), hogy “gyerekek, ez a fószer szánalmas, tessék kiröhögni”. És lám, eredményesen teszi, (annak ellenére, hogy a Grundot feltételezésem szerint nem a Maunikasóban szereplőkéhez fogható intellektussal megáldott személyek olvassák). Ellátogattam az ismeretlen faszi blogjára, és a balsejtelmem beigazolódott… egy oda nyilvánvalóan innen érkezett személynek látszó tárgy egy órával Isti posztja után máris késztetést érzett, hogy kedvesen beköszönjön a blog tulajdonosának, a következőképpen: “Nem tudom, ki vagy, kedves Tibor, de hogy hülye, az biztos. (…) Úristen, komolyan írhat ilyet valaki a 21. században? Ember, nézz körül kicsit, aztán kezdj blogot írni. Idióta!”
    Szóval erről a posztról nekem csak egyvalami jut eszembe: “Igen, megcsináltuk!” De vajon megérte?





  12. RaszP.No Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2009. november 26. @ 02:16
    Válasz erre a hozzászólásra

    kaktusz: ”Mondjon valaki egy példát arra, mit adott nekünk a tudomány, és én mondok három olyat, amit közben elvett. Így marad az élet nehéz ezen a földön. Mindig. És egyre nehezedik.”

    ez azért enyhén hü… szerintem mindenkinek meg van rá a lehetősége, hogy leköltözzön valami biofaluba aztán mindenféle technika és tudomány nélkül éljen. hirtelen kettő ugrik be: buddhistáék valahol a balaton mellett, meg a bombagyár-féle ökoizé.

    amit a grundról írsz, azzal egyetértek, de szerintem ezt gergőék is érzik.

    Gergő: mostanában én is így vagyok, már nincsenek abszolút igazságok.





  13. RaszP.No Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2009. november 26. @ 02:17
    Válasz erre a hozzászólásra

    RaszP.: jajj, de hülye vagyok. nem buddhistáék, hanem krisnásék.





  14. kaktuszNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2009. november 26. @ 17:35
    Válasz erre a hozzászólásra

    RaszP.: Figyu, én egyáltalán nem azt vettem ki a faszi fent idézett szavaiból, hogy tudományellenes lenne. És én sem, illetve inkább úgy mondom: én biztos, hogy nem vagyok az. Kicsit el kéne rugaszkodni a szavak szintjétől, és úgy tekinteni a dologra. Nem arról van szó, hogy francba a tudománnyal, tönkreteszi az ember életét, és hogy bezzeg régen… Egyszerűen csak arról, hogy egészében kell (vagyis kellene) vizsgálni a dolgokat és nem kizárólag egyik vagy csak másik oldaláról és csak részleteiben. Ha másra nem is, természettudományos “pályafutásom” arra mindenképp jó volt, hogy rádöbbentem, a világra valahogy úgy kell tekinteni, mint egy sejtre, amiben minden mindennel összefügg. És ilyen tekintetben egyáltalán nem elrugaszkodott azt állítani, hogy miközben a tudomány ad egyvalamit, hármat elvesz(tesz). Számtalan példát lehetne sorolni (kezdve a telefontól a gyógyszereken át a maghasadásig), de tulajdonképpen nem is ez a lényeg. Egy nagyon sánta és darabokra cincálható (de sajnos hirtelen jobb nem jut eszembe) példával valahogy úgy tudnám a két nézőpont (az egyik legyen a tudomány, a materializmus vagy anyámkínja micsoda, a másikat meg nevezzük mondjuk idealizmusnak vagy transzcendenciának vagy mittudoménminek) egymáshoz való viszonyát szemléltetni, hogy (1) jó dolog az elektronmikroszkóp (”a tudomány”), mert fölnagyít és elénk tár mindent, még a legapróbb részleteket is (ez persze nem igaz, de ettől most tekintsünk el, mint ahogy a működési elvéből származó számos hibájától/hiányosságától is), viszont egyrészt csak azokat a részleteket tárja eléd, amik a látómezejébe kerülnek, másrészt azoknak is csak egy szeletét: tehát látsz egy gyűrűt és benne a tölteléket, csakhogy ez a gyűrű valójában nem más, mint egy kolbász (a valóság) keresztmetszete, azaz te csak azt hiszed, hogy az egy gyűrű; (2) ugyanakkor ha ezt a kolbászt (a valóságot) nem elektronmikroszkóppal figyeled meg, hanem valami módon képes vagy látni teljes terjedelmében, az szintén nagyon jó, ám hiába látod egészként, mikroszkóp híján fingod nincs, hogy mivel van megtöltve, csak elképzeled és hiszel benne (”transzcendencia”). Nem lehet tehát kategorikusan kijelenteni, hogy az egyik módszer/nézőpont jobb a másiknál, hiszen egyik sem ad valódi választ, mindkettő legfeljebb csak valamiféle magyarázat. Az embert szerintem az különbözteti meg a Maunikasóban és a Joshibácsi műsorában szereplő vég-, illetve ösztönlényektől, hogy képes ilyesmiken elmorfondírozni, nem pedig csak gondolkodás nélkül idiótázni és vagdalkozni. (Szándékosan nem az állatokat hoztam fel összehasonlításként, mert azokról tudomány ide vagy oda, valójában nagyon keveset tudunk, ellentétben az előbb említett ismeretterjesztő műsorokban szereplőkkel, akikről sajnos túl sokat is. Például hogy az előbbi zavaros fejtegetésemről mit gondol egy ponty, arról halvány fogalmunk sincs, ellenben hogy Maunika vagy Joshibácsi akármelyik, tetszőlegesen kiválasztott páciense mit mondana, azt pontosan tudjuk: “Baszod, gecó, ne má nézegessed azt a kolbászt, hanem egyed meg!”)

    Amit egyébként a tudomány/technika vívmányai nélkül való életről írtál, azaz hogy mindenkinek megvan rá a lehetősége, hogy elvonuljon a világtól, az koránt sincs így. A tudománynak, satöbbinek köszönhetően a világ egyre inkább beszűkül, tehát egyrészt gyakorlatilag már nincs tér (és itt nem csak a fizikai térre gondolok), ahová el lehetne vonulni, másrészt a világtól ezen a világon elvonulni nem is lehet, hiszen egy és ugyanazon világban élünk, és ennek a világnak része a tudomány/technika is. Az “ökoizék” pedig más lapra tartoznak, és bár a többség ma még ferde szemmel tekint ezekre, nekem személy szerint meggyőződésem, hogy hosszú távon ebbe az irányba fog elmozdulni az emberiség (és ez nem azt jelenti, hogy nem lesz mosógép meg tévé meg víztisztítás meg orvostudomány meg atomfizika). Mellesleg érdemes abba is belegondolni, hogy példának okáért annak idején a tudomány képviselői Galileire tekintettek ferde szemmel (mai szemmel nézve ők a tudományellenesek), korunkban a tudomány jelenlegi képviselői pedig az “ökoizéket” szorgalmazókra tekintenek ferde szemmel. Vajon 300 év múlva a tudomány majdani embere hogy fog tekinteni a ma a tudomány nevében az ökoizékre ferde szemmel tekingetőkre? Ezzel persze nem azt az oximoront akarom sugallni, hogy a tudomány mai embere valójában tudományellenes, csak azt, hogy nem olyan egyszerű és magától értetődő dolgok ezek.

    De még egyszer hangsúlyozom: fentebb nem Bornai Tibor vélt vagy valós nézőpontjának védelmében (nem is ismerjük a nézőpontját) és az azzal vitába szállók ellen ragadtam billentyűzetet, csupán a poszt elhibázott és számomra nagyon ellenszenves stílusa és – mint bebizonyosodott – sajnálatosan káros hatása miatt (ezért is voltam kicsit nyersebb a kelleténél, melyért utólag még egyszer bocsánat). És azért is elnézést kérek, hogy ilyen mérföldes kommentekkel összemocskítottam ezt a szép sárga abroszt.





  15. IstiNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2009. november 26. @ 17:44
    Válasz erre a hozzászólásra

    kaktusz: Az a szemely utana bocsanatot is kert par sorral/kommenttel lejjebb, ami viszont szimpatikus. (Ha jol emlekszem, akkor wingrol van szo, ugye?)

    Egyébként ne gondoljuk már egy provokatív írásból, hogy a szerzője szűklátókörű, vagy nem képes utánanézni dolgoknak. Szerinted mennyi lett volna beütni nekem a google-be ezt a nevet: Bornai Tibor? Ahol erre szüksgég van, ott meg is teszem. Tudtam, hogy híres a fazon, mert twitteren minden második csirip erről szólt, de számomra – név alapján – nem volt ismerős, s nem is a személye alapján akartam megítélni, hanem az írásai alapján, ha már weblapján írónak jellemzi/tartja önmagát. Nincs köze ennek ahhoz, hogy KFT-s múltját elismerem-e vagy nagyra tartom-e a zenekart, s számaikat. (mindkettőre igen a válasz)

    (Azért azt hozzátenném, hogy vacilláltam, eredetileg nem is akartam a posztot kirakni csak a kisti.hu-ra – épp a kicsit heves stílusa miatt -, de végük meggondoltam magam.

    Úgy látszik egyébként, hogy az aggyal rendelkező olvasókat is igen könnyen lehet kommentelésre rávenni a provokatív fogalmazással. Nagyjából egy éve nem volt értelmes beszélgetés egy poszton belül. Lustálkodtok, na.)





  16. kaktuszNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2009. november 26. @ 19:12
    Válasz erre a hozzászólásra

    Isti: 1) Basszus. Mea culpa, mea culpa, mea culpa, mea culpa. Többször már nem mondom. Még egyszer, utoljára: a jelzők nem rád vonatkoztak, hanem az írásra. Intelligens, körültekintő ember is írhat úgy, hogy csak azt alapul véve nem mondaná a szerzőjére az ember, hogy intelligens és körültekintő. De ti nem magatoknak írjátok ezt a blogot, ezért felelősséggel tartoztok azért, amit leírtok, hogy ne forduljon elő az, ami winggel (tőle is elnézést, nem ismerem, biztos jó ember, csak baromira felhúzott, amit ennek az illetőnek a blogjába “odafosott”). Gondolod, ha személy szerint téged/titeket tartanálak primitívnek/szűk látókörűnek, akkor írtam volna, hogy ez a poszt nem hiányzott innen, meg hogy szeretek ide időről időre be-betérni? Na. Remélem, világos, hogy pont az ellenkezőjéről van szó, és épp azért eresztettem meg a kritikát.

    2) Ennek az egész polémiának részemről az égadta világon semmi köze ahhoz, hogy kicsoda ez a Bornai Tibor. Teljesen irreleváns. Mostanáig én sem tudtam, hogy ki ő, sőt veled ellentétben én azt sem, hogy híres. De örülök, hogy megtudtam.

    3) Most visszavonulok, de ha egy év múlva is meglesz még az agyam, újra bekapcsolódom majd egy beszélgetésbe. :)





  17. IstiNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2009. november 26. @ 19:26
    Válasz erre a hozzászólásra

    kaktusz: Köszönöm, köszönjük az észrevételeket! :)





  18. RaszP.No Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2009. november 27. @ 02:00
    Válasz erre a hozzászólásra

    kaktusz: röviden tömören: én alapvetően nem a tudományt hibáztatnám, hanem az emberi természetet. szuperprofit, satöbbi.





  19. GergőNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2009. december 1. @ 16:58
    Válasz erre a hozzászólásra

    Könyvbemutató:

    Bornai Tibor: Lőj az ördögre!
    Könyvbemutató Müller Péter Sziámival és Bornai Tiborral
    December 3. 18 h Alexandra Könyvesház (VII. Károly krt. 3/c)





  20. kicsuNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2009. december 1. @ 23:32
    Válasz erre a hozzászólásra

    Gergő: a kis bőbeszédű 8)
    gergo nyilván azt akarta mondani, hogy mindenki menjen (jöjjön), és legyen peace and love in the name of grund, pista meg támadja be irl az ellent, ha már ilyen markáns mindenki véleménye. vagy?





  21. IstiNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2009. december 1. @ 23:52
    Válasz erre a hozzászólásra

    Sajnos nekem csak neten nagy a szám.





  22. cseszlovákNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2009. december 3. @ 10:28
    Válasz erre a hozzászólásra

    Ez a “de mit adott nekünk a tudomány?” pont olyan kérdés, mint a zsíralap Brian életében a rómaiak anyázása után a kérdés, hogy “mit adtak nekünk a szemét rómaiak?”… :twisted:





  23. Sz. BalázsNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2010. július 30. @ 00:09
    Válasz erre a hozzászólásra

    Kedves posztíró, javasolnám mondjuk a Tao Te Kinget egy kis olvasgatásra. Akkor talán megérted, mit akart mondani Bornai. Bár őszintén szólva nem nézem ki belőled.





  24. Sz. BalázsNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2010. július 30. @ 00:33
    Válasz erre a hozzászólásra

    Egy szösszenet Bornai könyvéből:

    “A tudósok legcinikusabb érvei közé tartozik, hogy ugyan mire menne az emberiség, mondjuk, elektromos áram nélkül. Hát igen. Szerintem az, hogy mivé lenne az emberiség elektromosság nélkül, azt lehet tudni, az ki van próbálva. Több ezer éves tapasztalattal a hátunk mögött állíthatjuk: kösz, egész jól ment minden. Az, hogy mire megyünk az elektromossággal, még egyáltalán nincs kipróbálva. Száz év alatt ez nem dőlhetett el. A válasz még várat magára.
    Az előjelek egyáltalán nem jók.”

    Ha neked, kedves bejegyző, az a válaszod erre, hogy akkor Bornai miért használ elektromos eszközöket, nos, ez esetben igen egyszerű gyerek vagy. A hangsúly ugyanis nem Bornain van, hanem az emberiségen. Nem egyes embereken fog múlni a dolog. Bornai (és sok más ember) csupán látja a csapdát, amit önmagunknak állítottunk a tudományunkkal, hogy az úgynevezett vívmányaitól rögtön függővé is tettük magunkat.



RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról. Visszakövetés (trackback) URL

Itt és most mindenki elmondhatja!

Amiket használhatsz: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Grundaktív 2007-2009. - minden jog fenntartva