Tegnap délután felhívott Podi, hogy van egy jegye az esti Yann Tiersen koncertre. Mivel előtte Bajla kitwittelte, hogy elő- vagy utózeneként a múltkori tangóharmonikás fickó, David Yengibarjan is fellép, rögtön igent mondtam a programra.

Yann Tiersen koncertjéről nem akarok sokat beszélni, megteszik majd helyettem a rajongók. Tényleg csak annyit tudtam erről a zenészről, hogy neki köszönhetjük az Amelie csodálatos élete és a Goodbye Lenin soundtrackjét. És valóban, ilyen sok frufrus, bakelitszemüveges álfrancia lányt még soha nem láttam egy rakáson! (Ez nem sértés, csak megállapítás.) Szerencsére semmilyen prekoncepcióm nem volt, még csak nem is emlékeztem az Amelie zenéjére. Az este első meglepetése a Gödör színházterme, ami egy A38 méretű betonhodály. Ide tereltek le bennünket, 4-5 méterrel a Gödör szintje alá. A következő meglepetés pedig a Triton koncertje volt, Tiersenét végigálldogáltam valahogy.

Tiersen atmoszférikus féltánczenéje olyannyira nem jött át a Gödörben, hogy végig azon gondolkodtam, vajon a technikán vagy a technikuson csúszik-e el ez a buli. Az én fülemnek úgy szólt, mintha egy sávba bekeverték volna az összes hangszert, majd csúcsra csavarták volna a ritmushangszereket. Pedig Tiersenék jók voltak. Már a fő fellépő előtt is komplett kis koncertet adott a Triton, és már akkor is örvendeztem amiatt, hogy ismerős arcokat látok a színpadon. Egy ízben a Dresch-sel együtt léptek fel, roppant meggyőzőek voltak.

Valamivel éjfél előtt újra belecsaptak a hazai kortárs jazz fiataljai, és a Gödör kávézójában egy felemelő koncertet adtak. Gitáron fellépett velük Kardos Dani és tangóharmonikán David Yengibarjan. Ettől egy dögös kis etno-acid jazz koncert kerekedett ki a végére. Ahogy elnéztem, az egész asztaltársaságunk dobolta a kezével a ritmust és meredten figyelte a közönséggel végig szemkontaktust tartó zenészeket. Nem akarom ezt tovább húzni: Triton nagyon jó koncertet adott, és ezzel bekerültek a kedvenceim közé. Podinak a meghívást nagyon köszönöm, remek estét töltöttünk együtt a Gödörben.