Amikor Yann Tiersen koncertjén voltunk, meg az utána következő Triton fellépését hallgattuk, akkor jutott eszembe, hogy megírom ezt a posztot. Bajla társaságával ültünk a Gödör Klub kávézójában, és élveztük az örömjazzt. A jó zene különb hidat vert ember és ember közé, mint amire bármilyen politika vagy társadalmi mérnökösködés valaha képes lehet. Ugyanis, ha a politika egydimenziós irányából nézem magunkat, akkor mi legfeljebb egymásnak ősellenségei lehetnénk csak. Ő ez, én meg amaz. Azt is megkockáztatom, hogy a másik politikai identitását magasrendűnek elfogadni sohasem fogjuk tudni. A politika irányából az életünket egy lövészárokban kuporgó katona éli. Övét is, enyémet is. (Lehet, hogy mindezt csak én látom így!) Amikor jó zenét hallgatunk, olyankor csoda történik: az életem egyszerre két, egymással farkasszemet néző katona éli. A ránk kényszerített különböző uniformis alatt ez a két ember ugyanazt akarja: emberré válni, kimászni végre ebből a sárból, ebből a rozsdától, vértől, olajtól és gépzsírtól áztatott veremből, amit magunknak ástunk. Amikor jó zenét hallgatunk, akkor bennem két katona él.

Mondják, hogy az első világháborúban a szembenálló katonák nappal egymást lőtték a lövészárokból, esténként pedig a senki földjén kártyázással ütötték el az időt. Nem tudták hova tenni azt, hogy rokonaik, szomszédaik, barátaik (emberek!) voltak a túloldalon is. Vagyis hogy pontosan tudták. Ők tudták. Én itt és most kijelentem, hogy mostantól napom minél nagyobb részét igyekszem jó zene hallgatásával eltölteni, akár azon az áron is, ha a lelki valóságomba egész frontvonalak minden katonáit kell majd befogadnom, és nekik ilyen vagy olyan módon egy kis nyugodalmat adni, egy kocka vajat, lámpaolajat, egy meleg takarót.

A Vöröskeresztre pedig nem lövünk.

Emlékszem, gyerekkoromban hétvégenként a rádió mellett ültünk, és vártuk, hogy kezdődjön az Oxigén. Akkoriban főleg a savas eső és a talajerózió volt a természetet fenyegető fő veszély. Az ózonlyukat csak később kezdték emlegetni. Hogy azóta mit találtak ki, azt nem tudom, rég nem követem már. Tudom, hogy a feledékeny tömegnek évről évre új influenzát ötölnek ki, régi-új háborúkat, ugyanúgy, ahogy új filmeket is kapunk. Kisiskolásként ott ültünk a bátyámmal, és Schmidt Egont hallhattuk a téli hónapok állatvilágáról. Korruptak voltunk: minden kijegyzetelt Oxigén egy pirospontot ért a tanárnál. Öt pirospont egy ötöst. Garantált az év végi kitűnő bizonyítvány. Akkoriban nem voltak vérre menő verekedések az iskolában, és ha a nagyszünetben be is kóstolták a bukott nagyok a kisebbeket, annak is legfeljebb sírás lehetett a vége. Nekem egyébként is szerencsém volt: a bátyám helyrerakta körülöttünk a hierarchiát, és általában szerettek is minket a többiek. Az agressziót akkoriban játékból űzték a gyerekek, így mindig a szenvedő félen múlott, meddig mennek el vele szemben. Megtanultuk érteni a másik jelzéseit, hogy mikor fáj, hogy meddig jó. Kialakult bennünk az empátia és az, hogy segítsünk a másikon. Az agresszió természetes és szükséges kelléke volt az életünknek. Ott ülök a rádió mellett, és valamelyik nem vonuló madár hangját hallgatom Schimdt Egon felvételéről. Közben pedig elképzelem magam tíz-tizenöt évvel késõbb. Egy vonat ablakán bámulok ki a behavazott szántókon keresgélő őzekre, és beírok magamnak egy pirospontot.

Utoljára lépett fel ilyen felállásban a Miújság? nevű zenekar. A Miújság? igen jól zenésít meg verseket, de nekünk más miatt is fontos: szerkesztőnk, Kata volt az énekesnőjük. Most Kata magánélete miatt kiszáll, így ma este, az Aranyhold kínai teaházban koncertezett utoljára zenésztársaival.

(tovább…)

Az Amerikában élő ferences szerzetes könyvét 8-9 évvel ezelőtt olvastam először. Akkor én még tinédzser voltam, méghozzá egy olyan környezetben, ahol a kereszténység és az egyház éppen úgy körülvett és közegem volt, mint a levegő. Csak halványan emlékszem rá, mennyire izgalmasnak találtam a férfiaknak szóló kötetet. Így közel egy évtized távlatából olvastam újra Richard Rohr talán leghíresebb könyvét, A férfi útját. Ajánlott olvasmány apák és fiúk számára.

(tovább…)

Csók István 1937-es, Margit-híd című festményén csodálkoztam rá a a villamosra, a bakdarura, és úgy egyben az egészre. Ugyanaz van, mint régen, na. Csak bele ne trotilozzák ezt is a Dunába. Nem azért van.

És ugyanez az index fotóján 2009-ből:

Video a hídjavításról itt.

Gergo

Educatio kiállítás minden évben van ugyanúgy, ahogy állásbörze is. Mint frissen végzettek megnéztük, hogyan tudnának az intézmények meggyőzni, hogy hozzájuk felvételizzünk.

(tovább…)

Tegnap este megnéztük Wes Anderson filmjét, az Édes vízi életet. Régóta lógott a levegőben, úgyhogy nekivágtunk. A rendezőt nem ismertem, a szereposztásról fogalmam sem volt, így aztán csodás meglepetések értek.

(tovább…)

Ha úgy érzed, hogy messze van tőled az Isten – Zsolt 139
Ha szomorú vagy – Jn 14 és Zsolt 146
Ha elhagytak az emberek – Zsolt 27
Ha bűnt követtél el – Zsolt 51 és 1Ján 1
Ha gondterhelt vagy – Mt 6,19-34 és Zsolt 43
Ha betegségben szenvedsz – Zsolt 41
Ha veszélyben vagy – Zsolt 91
Ha levertség vesz erőt rajtad – Zsolt 34
Ha bátortalan vagy – Iz 40
Ha elhagyatott vagy és félsz – Zsolt 23
Ha megfeledkeztél az Úr áldásairól – Zsolt 103
Ha hiányzik belőled az elszántság – Józs 1,1-9
Ha a világ nagyobbnak tűnik előtted, mint Isten – Zsolt 90
Ha nyugalomra és békére van szükséged – Máté 11,25-30
Ha bizalomra van szükséged – Róm 8
Ha örömöt keresel – Kol 3, Sir 30,31
Ha útra készülsz – Zsolt 121
Ha keserűség vagy túlérzékenység gyötör – 1Kor 13
Ha azon töprengsz, mibe fektesd pénzedet – Mk 10,17-31
Ha útmutatást keresel munkádhoz – Róm12

A Mesterkurzus-könyvek koncepciója mindig ugyanaz, egy-egy témát járnak körül egy-egy kurzuson elhangzott előadások írásbeli közlésével. A szeretőtartás, megcsalás is külön könyvecskét kapott.

(tovább…)

A kőszegi Szent Jakab-templomban láttam a szokatlan szobrot. A csíkos rabruhába öltözött alak kitűnt a többi szent közül. Kolbe Szent Maximilián, azaz Kolbe atya jelentéktelen fapapucsában állt, és egész testtartásából egyetlen üzenet sugárzott: itt vagyok. Ki a fene ez a fickó a sok unalmas középkori szent mellett?

(tovább…)

Tegnap délután 7-es erősségű földrengés rázta meg Haiti utcáit, amit aztán 12 utórengés követett, melyeknek erőssége 5 körüli volt. Milliók hagyták el otthonaikat, s a becslések szerint ezrek haltak meg. A világ minden tájáról értkeztek mentőcsapatok, hogy segítsék a bajba jutottakat. A boston.com 36 darab megrázó felvételt közölt a balesetekről, gyenge idegzetűek ne menjenek az eredeti oldalra.

A valóságunk nagyjából olyan, amilyen lelki valóságot teremtünk magunknak. Ha a lelki valóságomba azt emelem be, hogy engem az emberek csak átvernek, kihasználnak, meglopnak, akkor én egy olyan valóságban fogok élni, ahol tényleg így bánnak velem.

Alig egy napja vettem észre az első PPO-val kapcsolatos csiripet a yamm.hu arénájában. Össze is rezzentem, ugyanis 2-3 évvel ezelőtt többször is rajtuk keresztül töltöttem fel az akkor még kártyás mobil-egyenlegem. Nekem szerencsém volt, ugyanis közben lejárt a régi bankkártyám. Így nem lettem rövidebb. Igen ám, de –

(tovább…)

Oké, nekem ehhez az egészhez semmi közöm. Soha nem is voltam menzás, úgyhogy inkább maradjak ki belőle. Most az egy dolog, hogy az oviban én is ott ettem a többiekkel, meg hogy a szüleim szerint ott lettem finnyás, mert, ugye, nem is az oviról van szó, az csak három év. Na jó, én évvesztes vagyok, akkor mondjuk, hogy négy, de azzal se kéne felvágni. Úgyhogy inkább csak hallgassak is, a következő tizenkét évet szépen megúsztam.

Először a két ünnep közti lazázásban egy rádióriportban hallottunk róla először, hogy felmérést készítettek a magyar menzákon, és bizony nagy a gond. Aztán múlt héten az Index készített öt részes videoriportot a témában. Hiába maradtam ki a klasszikus menza áldásaiból, ezt nem akarom szó nélkül hagyni. Előbb néhány adat, aztán egy személyes mintasablon következik, a megfelelő részek szabadon kihúzhatók és behelyettesíthetők.
(tovább…)

Aggodalomra semmi ok: már látszik a vége. :]

Tegnap este mindenki jól járt a Gödörben. A közönség nagyobbik része megkapta azt, ami miatt az elmúlt egy-két évben eljárt Kaukázus koncertre. A kisebbik rész pedig pontosan abban részesült, ami miatt már az utóbbi években is csak nosztalgiával beszélt a zenekarról. A rockdiszkó, a közönségtapsoltatás, mantráztatás meg a közönségigények kiszolgálása mind-mind olyasmi, amiből akár jól is ki lehet jönni, ám ez a Kaukázusnak elég rosszul áll. Bizonyára nem így gondolta ezt az a rengeteg (de tényleg rengeteg!) ember, akik megtöltötték a Gödör Klub extrán földalatti színháztermét. Még az est hivatalos kezdése után másfél órával is hosszú sor kígyózott a bejárat előtt, várva, hogy kifizethessék az egyenként 2500 / 2800 forintos belépőt.

(tovább…)