Pár nappal azelőtt, hogy Bede megírta a Repülni=NEM MENŐ-t, egy amerikai lap arról számolt be, hogy a kínaiak Londonig vinnék a gyorsvasútjukat. Az övék a leggyorsabb. A világon. Hát mit van mit tenni, repülni nem menő, szennyezi a környezetet, és különben is, az emberi agynak nem tesz jót, hogy felszáll Londonban egy repülőre és 10 óra múlva egy gyökeresen más kultúrába csöppen. Nem vagyunk ehhez hozzászokva, na. Ahogy arra Bede is rámutat, a vonatút pompás. A repülőgép meg, mondhatni, pompátlan. Nincs elsuhanó táj, kényelmes lábnyújtogatás, nem mehetsz ki pisilni, amikor akarsz, és nem üldözheted el magad mellől potenciális utastársaidat azzal, hogy előveszed az otthon nagy gonddal összeválogatott zsírozós szalámit, morzsálódó kenyeret és illatozó hagymát. Nem rúghatod le a bakancsot, nem mutogathatsz őzikékre, nem nyithatod ki az ablakot. És így tovább. Na tessék, most lesz vonat Kínáig, lehet, még Magyarországra is beszalad.

Mert hát az írja az Inhabitat, hogy 17, egyelőre meg nem nevezett országgal folytat tárgyalást Kína, és hogy az a vasútvonal bizony átszelné Kelet-Európát is. Naná, anélkül nehéz eljutni nyugatra. Két nap lesz a London-Peking táv, az azért vállalható. Annyi idő alatt az agy is átáll, meg a suhanó tájba is beleun az ember. 320 km/h, nem próbáltam még, de úgy sejtem, ilyen sebességnél inkább csak foltokat látni. Például Magyarországból, ahogy átsuhan rajta a szupervonat. Mert megállni nemigen fog, hacsak azért nem, hogy kipakoljon belőle néhány emigráns. Bár ki tudja, tíz év múlva készül el a vasútvonal, nálunk meg küszöbön a kormányváltás. Ha tényleg minden jóra fordul, 2020-ra akár fel is kerülhetünk a világtérképre, és lehet belőlünk egy megálló, mint a régi szép időkben, a kelet-nyugati összekötő vonalon.