Györkönyi pincefalu, paksi újbor

Ezen a nagyon szép szombaton autóba vágódtunk, és megnéztük a közeli Györköny pincehegyét. Györkönyről azt kell tudni, hogy 490 lakóházára összesen 310 présház jut, amelyek így külön falut alkotnak. Lenyűgöző.

Szorosan sorakoznak a pincék, ezek a sajátos települést alkotó épületek: a tulajdonképpeni présházak, melyekben csapóajtó vezet a mélybe, a szerteágazó pincerendszerekbe. Főleg saját fogyasztásra termelik itt a bort, nem italmérés ez. 

Néhány gazdával találkoztunk csak. Voltak, akik ebédjüket fogyasztották a pince elé kirakott asztal mellett, mások csak a diófa levelét húzták össze, hogy elégessék. Mint valami egyházi szertartás közben, úgy borult le az idős borász a fagereblyéért, hogy halomba rakja a barna leveleket, majd térdelve tömte a lángoló szénacsomót az egész közepébe. 

A györkönyi pincefalu lenyűgöző. A leghelyesebb az volna, ha az összes nyersképet beszúrnám ide egyetlen galériába... Vagy talán, ha mindenki maga nézné meg, hogy ilyen helyei vannak ennek az országnak. 

Hosszasan sétáltunk a pincék között, hangosan köszöntünk a bortermelő gazdáknak, és csodáltuk a szent helyet. A diófalevelet, a hordót, a fakérgen tenyésző gombát. 

Paksra visszaérkezve ránéztünk arra a két-három honlapra és blogra, amelyekről próbálunk tájékozódni a helyi eseményekről. Kiderült, hogy a tegnapi Szent Márton nap után ma áldották meg az új bort, méghozzá ökumenikus szertartással. Az egészben a legszebb az volt, hogy vendégekként fogadtak bennünket: a bejárattól bekísért egy bajszos-kalapos úr, és hellyel kínált a Sárgödör téren már megszokott rendezvénysátorban. Fúvószenekar játszott, színtársulat adott elő, zengve énekeltük a Himnuszt és kentük a libamájpástétomos kenyeret lilahagymával. 

A bor megáldása után a szekszárdi Muslinca férfikórus vette át a terepet, és kezdetét vette a poharazgatás. A híres paksi Sillerből személyesen a polgármester küldött kóstolót. Az alpolgármester annyira jó beszédet tartott, hogy még itt, a Grundon is megállná a helyét. 

Aztán lassan látni kezdtük a lehelletünk a levegőben. Hiába, ez már a november. Elköszöntünk a körülöttünk ülőktől, kiittuk a maradék borunkat és hazaindultunk. Ma is jó volt vidéken élni.

-g-