(Ha valami miatt nem megy a fenti box, akkor ezen a linken hallgathatod meg az interjút.)
3 perc 45 másodperctől eszméletlen gusztustalan módon hazudozik, vetít, csúsztat az Educatio Kft. ügyvezetője. Egy bizonyos ponton azt próbálta meg bebizonyítani, hogy határidő ide vagy oda, az a diák a debil, aki utolsó pillanatban adja fel a jelentkezést, ne-adjisten módosítja azt.
Nem vagyok sajtós, se marketinges, de szerintem a következőnek kellett volna elhangoznia: “Valóban voltak kimaradások a felvi.hu portálon, mivel minden diák az utolsó pillanatban próbálta leellenőrizni a jelentkezéseit. Sajnálatos módon a rendszerünk nem bírta az extrém terhelést, ezért az Oktatási Minisztériummal konzultálva három nappal meghosszabbítottuk az elektronikus jelentkezési időszakot. Az esetleges bonyodalmakért szíves elnézésüket kérjük!“
Nem elég bekerülni a felsőoktatásba, bent is kell maradni. Gondolom minden középiskolás legalább egyszer már találkozott életében ezzel a bölcsességgel, de sejtelmük sincs róla, hogy mit jelent. Nem azért mondják ezt, mert a tárgyak vagy a vizsgák nehezek. Agy nélkül is abszolválható mind. Arra kell figyelni, hogy az ilyen és ehhez hasonló üzenetek a hallgatói tanulmányi rendszerben (ETR, Neptun, stb.) ne okozzanak agyfütyit és görcsös rángatózást:
A találós kérdés a következő, figyelem, igen bonyolult módon fogalmazok: Ti esti? MI EZ? A választ a definíció adja meg. Definio 4 = elhatárol.
Az ember felkel, első dolga, hogy Neptunt olvas. Hiba, nem szabad, fail, jaj. Csak és kizárólag este, nyugodt, meghitt körülmények között vetemedjetek erre a továbbiakban.
(A történés egyébként annyi, amennyit láttok, én sem értem. Jött egy levél, hogy valamit LEHET, hogy elcsűrtek. “Nem a te hibád, én voltam a hülye, de te szívsz miatta.”)
Educatio kiállítás minden évben van ugyanúgy, ahogy állásbörze is. Mint frissen végzettek megnéztük, hogyan tudnának az intézmények meggyőzni, hogy hozzájuk felvételizzünk.
Iskolalátogatási papírt kértem ma az egyetem tanulmányi hivatalában – nyújtom a diákomat, hölgy rámnéz, ránéz a képre, ismét rámnéz, majd megismétlődik ez még kétszer.
- Legyen szíves a személyi igazolványát!
- Tessék.
Az iménti jelenet még háromszor (repetitio est mater studiorum ugye), majd közösen kacagtunk egy nagyot. Egyszerűen nem hitte el, hogy az a személy vagyok, akinek a képe az igazolványokon van. Haverom eközben röhögve odébbállt, de én belül tudtam: nem várhatok semmit egy puszta hivatalnoktól, ha a saját nagyanyám a barátnőm bátyjának néz. Igaz történet.
A napokban Érdről tartottam Budapestre az utolsó, 23:54-kor induló vonattal, amikor a szokott módon megérkezett a kalauz. Reflexszerűen, egész napos talpon lét után, fáradtan nyújtottam át a BKV-s és a kiegészítő MÁV-os diákbérletemet. Annak rendje és módja szerint leellenőrizte, majd elkérte a diákigazolványom. Éjfélkor. Elfelejtettem érvényesíteni, de azért átnyújtottam. (tovább…)
Ha van egy bizonyos labor az egyetemen és azon olyan házi feladatot adnak fel folyamatosan, amivel – a jó eredmény eléréséhez – legalább tíz órát kell dolgozni, s a beadási határidő 72 óra a labor elejétől számítva – tekintet nélkül a hétvégére vagy egyéb munkaszüneti napokra (a Húsvét hétfő most nem számított bele, jaj, pirospont!), akkor vajon joggal merül-e fel az igény a diák részéről, hogy legalább ezen időszak alatt a házi feladathoz szükséges rendszerszintű háttér 99%-osan rendelkezésre álljon és ne emiatt kelljen állni a teljesítési folyamattal?
A válasz szerintem igen, ellenkező esetben a határidő kitolását javaslom, hiszen egy negyedéves hallgatónak már egyéb elfoglaltságai is vannak. Mondjuk munka. Mondjuk tréning. Vagy akármi más, figyeljünk már erre, kérem!
Update
E-mailes kérés/kérdés után a következő választ kaptam a laborvezéremtől egy órán belül: [...] Rendben akkor vasárnap 17:15 -ig kell beadnod! [...]
Köszönöm, ez tényleg pirospont a gárdának!
A BME-n már tanulmányi (KTH-s) hírnek számít, ha egy félévben, egy bizonyos alkalommal, egy bizonyos megterhelésnél nem fagy szét és hal le a Neptun. Üdvözöljük a kezdeményezést!
A blog tetején mostantól a szerkesztők apró bejegyzései lesznek láthatóak, melyhez a Twitter nevű miniblog szolgáltatást használjuk. Ehhez nem készítünk RSS-t, mivel a “posztok” csak aktuálisan érdekesek. Amennyiben a szerkesztőség többi tagja is elkezdi használni a dolgot, akkor a fenti lista frissülni fog, bár eddig heves ellenállást mutattak, így a bővítés esélye erősen konvergál a nullához, talán még a Lopital-szabály sem segít. Lelopitálom, igaz Peti?
Szenvedélyesen tanítani, az valami. A győri Széchenyi István Egyetemen is találhatunk a BME-ről már jól ismert Orosz Lászlóhoz hasonló kaliberű előadót. Egy általa tartott órán – attól függetlenül, hogy vitázhatunk: túloz vagy nem túloz, elfogult vagy nem elfogult – nem lehet elaludni, vonzza a figyelmet. (tovább…)
…Szegeden. Mielőtt még valaki azt hinné, hogy nem lesz több hír az index.hu-n vagy lelkes BME olvasóink végre megszabadulhatnának a jegybeíratás kényes procedúrájától, eláruljuk: nem erről van szó. Sajnos jelenleg csak a Szegedi Tudományegyetem hallgatóinak nem kell majd leckekönyvvel szaladgálni a vizsgaidőszak kellős közepén. (tovább…)
HK választás és karácsonyi pénz ügyében kell most dönteni a BME-n. Első téma a szokásos, mit is jelent a második? Akarod-e, hogy? Nem, nem akarom. Semmit nem akarok.
Szóval, hogy csak az elsősök kapjanak karácsonyi pénzt? Gondolkozzunk! Ha csak ők kapnak, akkor fejenként kb. 70 ezer Ft üti a markukat így az ünnepek előtt. Á válasz.
Mindenki kapjon, ahogy eddig is, ez kb. 15 ezer Ft-ot jelentene minden BME-s polgárnak. Bé válasz.
Csak azok a személyek kapjanak pénzt, akik szavaznak. Nem tudom ez milyen paraszt opció, de nekem tetszik, hiszen ha nem lennének parasztok, akkor nem lenne mit enni. (kb. 50 ezer Ft/feux) Cé válasz.
Most pedig elhúzol szavazni és benyomod vagy a B-t vagy a C-t vagy mindkettőt, s nem engeded, hogy a sok nyomoronc (elnézést) elsős – akiknek 1/4-e meglép az első év végén – benyúlja egyetemünket és minket. Értem?
Kurucinfo kommentár: Az ötletet felvető HK-s képviselő címét és telefonszámát várjuk!
Régóta központi téma az informatikus hallgatók körében, de talán a tágabb értelemben vett műszaki értelmiségi réteg tagjai között is, hogy valamit kezdeni kellene a tananyagfrissítéssel a célintézményekben, úgy mint egyetemeken és főiskolákon. Nem egy tanár több éves, elavult diákkal és segédanyagokkal dolgozik, nincs ideje, esetleg nem is akarja frissíteni azokat. Rengeteg felesleges és haszontalan tudást kell beemelnünk, míg egy-két igazán fontos téma mellett gyanúsan könnyedén slisszolunk el. Előbbiek számonkérése történik vizsgán, míg az utóbbiak szükségesek az állásinterjúhoz és a munkaszerzéshez, munkavégzéshez. Hol ront és egyáltalán ki? (tovább…)
Ezen is túlvagunk, nem teljesen világos, hogy a villanyosok miért érdemelnek kétszer több vállalati előadót, mint mi – infósok -, illetve az sem, hogy miért kell mikrohackelésről 3 embert is beszélni hagyni. Azért jó volt, menjetek kódolni, mert ott biztosan nem találkozunk.
Örkény István is ott volt egyébként az IB028-ban, ő így látta: (tovább…)