A Walden szóval rengeteg kulturális hivatkozásban találkozhatunk, ám magával a Walden című kötettel még senki nem állt elém. Nem adták a kezembe, nem tették le az asztalomra, sőt, még csak a vonaton sem olvasta mellettem soha senki. De Thoreau itt van, ügyesen belekódolva, beleszőve a kultúra nagy, álmosító, meleg takarójába.

(tovább…)

Megfigyeltem, hogy sokat változtak a ruházkodási szokások, amíg a kolostorban éltem. Jó, az egy dolog, hogy én nem tudok öltözködni, gyakorlatilag 10 éves ruhákat hordok, úgy nézek ki, ahogy. Aztán bemegyek valamelyik nagyszerű ruházati boltba, ahol a valaha volt ruhák másolatainak a másolatait árulják. És nem szégyellem magam. Egynyári nadrágok és pulóverek, rögtön 6-7 ezer rugó, mert divatos. Köszönöm, nem.

Aztán ott vannak ezek a borzalmas feliratos, meg nevetségesmintás ruhák. Hogy a már gyárilag szakadt, tépett izékről ne is beszéljek. Férfiaknak rózsaszín póló, hatalmas fehér CHICAGO felirattal. Valakinek feltűnt, hogy eltűnt a valóság? Amit élünk, az az élet silány másolata. Ehhez minek alkalmazkodni?

Holnap van a felsőoktatásba való jelentkezés utolsó napja. A legtöbben már minden bizonnyal feltöltötték az aláírásukat meg a bizonyítványaikat a felvi.hu-ra, és bejelölgették azt a legalább három szakot, ahol szívesen végigbuliznák a következő 3-4-5-6 évet. Akkor most a lényeg következik, kedves felvételiző:

Amit tanulni fogsz, az valószínűleg szart sem fog érni. Ha csak nem fizikatanár leszel. Tudsz róla, hogy fizikatanárból az elmúlt évben négyet (!) képeztek összesen? Pedig minimum negyvenre volna szükség. A kémiát inkább ne is bolygassuk. Évek óta mérnökhiány van, két kézzel kapnak utánuk. Segítek: nincs szükség ikszcsillió kommunikáció szakosra, jogászra, pszichológusra, festőre, menedzserre, művelődésszervezőre. Most biztos nevetsz, és azt gondolod, hogy rád szükség lesz. Tévedsz. Körülbelül a negyedik félévben fogsz rájönni, hogy a diplomáddal kezedben legfeljebb telefonos operátornak leszel jó. Nevetsz? Nevess csak. Aztán majd pár év múlva végiggondolod, ki hazudott neked. Azok, akik sosem álltak ki eléd közölni a tényt, hogy a legtöbb szakon gyakorlatilag felesleges túlképzés van, és ez bizony téged is közvetlenül érint. Vagy most én.

Sok sikert a felvételihez, érettségizőknek az érettségihez!

Patrem familias vendacem, non emacem esse oportet – mondja a latin, és ezzel a sententiával a legmesszemenőbbekig egyet tudok érteni. Az idézett bölcsességet egyébként Thoreau-nak a Walden című örökérvényű munkájából vettem. Azt nem tudom, hogy Rousseau-t vagy Thoreau-t szokták-e félreérteni, de eddigi ismereteim fényében mindenki hülye, aki a két ember között a szükségesnél nagyobb párhuzamot von. Középiskolai tanulmányaim halovány emlékeiben kutakodva úgy rémlik, Rousseau valamilyen ősállapotba való visszatérést szorgalmaz a természetbe való kivonulás eszményével. Ezzel szemben Thoreau gyakorlatilag akarta élővé tenni azt az életet, amit a környezete (a New England-béli Concord farmerei) robotként űzött. Az egy dolog, hogy Thoreau egy erdő szélén lévő tó partján ácsolt házat magának, ám az már a legkevésbé sem igaz, hogy elvonult volna a világ elől. Éppen fordítva: kinyílt a világnak. “Hadd sorakoztassak fel néhány hasonlatot, hogy jobban érzékeltessem helyzetemet. Éppoly kevéssé vagyok egyedül, mint a hangosan kacagó búbos vöcsök a tóban – vagy mint maga a Walden-tó.” Szóval Thoreau sokkal jobb arc, mint ahogy néhány mondattal le szokták őt írni. Annak ellenére mondom ezt, hogy írása tele van ellentmondásokkal, szenvedélyes csapongással, és így tovább.

A családapának eladásra, nem vásárlásra kell törekednie – mondja a latin. Igaz, hogy messze vagyok még az önálló háztartás vezetésétől, vagy a tisztességes családalapítástól, mégis sokat gondolok arra, hogyan fogom csinálni. Csak olyan növényt hagyok meg, vagy ültetek a kertben, amelynek értékes terménye van. Eszembe sem jut majd a lekaszált füvet nejlonzsákban kitenni a kuka mellé, helyette komposztálom vagy a nyulaknak adom. Ha csak tehetem, nem veszek a boltban húst, elvégre ott a csere lehetősége, és egyébként is túlzottnak gondolom a jelen emberének hús-, liszt- és cukorfogyasztását. A lényeg, hogy többet hozzunk ki a házunkból, a kertünkből, mint amennyit beleteszünk. Igenis, legyen egy mérleg, ami a pozitív felé billen el. És persze legyen a lakóhelynek egy szellemi oldala, komfort, pihenés és rekreáció, de a mérleg két serpenyőjébe csakis az anyagi oldal dolgai kerüljenek: gáz, villany, víz, ráfordított munka és étel, ital, cserejavak, és így tovább. Azt gondolom, nem elég összehúznunk magunkat, és kevesebb vizet fogyasztani. Fogyasszunk úgy, hogy annak haszna legyen, visszaforogjon a víz is, és termeljen is nekünk. Nem kell feltétlenül családi gazdaságot vizionálni, elég csak egy természetes világot.

Néhány hete több ismerősöm is csatlakozott a facebookon a Nálam otthon szelektív hulladékgyűjtés van! nevű csoporthoz. A csoport leírása így fest: “Nem hagyok szeméthegyeket (leendő) gyermekeimre és unokáimra.” Ezúton üzenem a csoport létrehozóinak, hogy de, így is szeméthegyeket hagyunk magunk után. Senki nem söpörheti le magáról a felelősséget. Az nem változás, hogy nem változunk. Mert nekünk kell változni, nem a szemétiparnak. Az majd csak változik, ha forintosítható érdeke fűződik hozzá. Ne töltsünk új bort a régi tömlőkbe, mondta Jézus. Thoreau pedig azt mondta, hogy ne új ruhát vegyünk, mert munkára jó a régi is. Szép dolog három kukába gyűjteni a szemetet, de ettől a mérlegünk ugyanúgy a “rossz” irányba billen: a végén csak szemét keletkezik. Úgy írom ezeket, hogy magam is szelektíven gyűjtöm a szemetet. De arra törekszem, hogy itt és most olyan életet élhessek, ahol a szemét fogalma nem létezik. Épp a mai evangéliumban mondja azt Jézus a süket embernek, hogy “Effeta!”, azaz “Nyílj meg!”. Erre bíztatom magam, hogy végre nyíljak meg, és tudjam én is azt mondani mindenkinek: Effeta!

Egyre többen mondogatjuk, hogy legyen végre nyár, elegünk volt a sok hidegből meg fagyból. Pedig csak egy kicsit kell tennünk azért, hogy a jót is meglássuk a télben!

(tovább…)

Amikor Yann Tiersen koncertjén voltunk, meg az utána következő Triton fellépését hallgattuk, akkor jutott eszembe, hogy megírom ezt a posztot. Bajla társaságával ültünk a Gödör Klub kávézójában, és élveztük az örömjazzt. A jó zene különb hidat vert ember és ember közé, mint amire bármilyen politika vagy társadalmi mérnökösködés valaha képes lehet. Ugyanis, ha a politika egydimenziós irányából nézem magunkat, akkor mi legfeljebb egymásnak ősellenségei lehetnénk csak. Ő ez, én meg amaz. Azt is megkockáztatom, hogy a másik politikai identitását magasrendűnek elfogadni sohasem fogjuk tudni. A politika irányából az életünket egy lövészárokban kuporgó katona éli. Övét is, enyémet is. (Lehet, hogy mindezt csak én látom így!) Amikor jó zenét hallgatunk, olyankor csoda történik: az életem egyszerre két, egymással farkasszemet néző katona éli. A ránk kényszerített különböző uniformis alatt ez a két ember ugyanazt akarja: emberré válni, kimászni végre ebből a sárból, ebből a rozsdától, vértől, olajtól és gépzsírtól áztatott veremből, amit magunknak ástunk. Amikor jó zenét hallgatunk, akkor bennem két katona él.

Mondják, hogy az első világháborúban a szembenálló katonák nappal egymást lőtték a lövészárokból, esténként pedig a senki földjén kártyázással ütötték el az időt. Nem tudták hova tenni azt, hogy rokonaik, szomszédaik, barátaik (emberek!) voltak a túloldalon is. Vagyis hogy pontosan tudták. Ők tudták. Én itt és most kijelentem, hogy mostantól napom minél nagyobb részét igyekszem jó zene hallgatásával eltölteni, akár azon az áron is, ha a lelki valóságomba egész frontvonalak minden katonáit kell majd befogadnom, és nekik ilyen vagy olyan módon egy kis nyugodalmat adni, egy kocka vajat, lámpaolajat, egy meleg takarót.

A Vöröskeresztre pedig nem lövünk.

Az Amerikában élő ferences szerzetes könyvét 8-9 évvel ezelőtt olvastam először. Akkor én még tinédzser voltam, méghozzá egy olyan környezetben, ahol a kereszténység és az egyház éppen úgy körülvett és közegem volt, mint a levegő. Csak halványan emlékszem rá, mennyire izgalmasnak találtam a férfiaknak szóló kötetet. Így közel egy évtized távlatából olvastam újra Richard Rohr talán leghíresebb könyvét, A férfi útját. Ajánlott olvasmány apák és fiúk számára.

(tovább…)

Ha úgy érzed, hogy messze van tőled az Isten – Zsolt 139
Ha szomorú vagy – Jn 14 és Zsolt 146
Ha elhagytak az emberek – Zsolt 27
Ha bűnt követtél el – Zsolt 51 és 1Ján 1
Ha gondterhelt vagy – Mt 6,19-34 és Zsolt 43
Ha betegségben szenvedsz – Zsolt 41
Ha veszélyben vagy – Zsolt 91
Ha levertség vesz erőt rajtad – Zsolt 34
Ha bátortalan vagy – Iz 40
Ha elhagyatott vagy és félsz – Zsolt 23
Ha megfeledkeztél az Úr áldásairól – Zsolt 103
Ha hiányzik belőled az elszántság – Józs 1,1-9
Ha a világ nagyobbnak tűnik előtted, mint Isten – Zsolt 90
Ha nyugalomra és békére van szükséged – Máté 11,25-30
Ha bizalomra van szükséged – Róm 8
Ha örömöt keresel – Kol 3, Sir 30,31
Ha útra készülsz – Zsolt 121
Ha keserűség vagy túlérzékenység gyötör – 1Kor 13
Ha azon töprengsz, mibe fektesd pénzedet – Mk 10,17-31
Ha útmutatást keresel munkádhoz – Róm12

A kőszegi Szent Jakab-templomban láttam a szokatlan szobrot. A csíkos rabruhába öltözött alak kitűnt a többi szent közül. Kolbe Szent Maximilián, azaz Kolbe atya jelentéktelen fapapucsában állt, és egész testtartásából egyetlen üzenet sugárzott: itt vagyok. Ki a fene ez a fickó a sok unalmas középkori szent mellett?

(tovább…)

A király visszatér – ez is lehetne a Biblia alcíme. Az egész sztori csak ezért volt. Józsefet csak ezért dobták kútba a tesói, Ábrahám csakis ezért emelt kezet a kis Jichakra. Jonatán, Dávid, Salamon, Sirák, Izajás, Zakariás, Mária és Erzsébet mind-mind az isteni világ történeti kibontakozásának egy-egy téglája vagy kanyargós ösvénye.

(tovább…)

A koppenhágai klímaikonferencia kapcsán jutott eszembe.

Úgy hozta az élet, hogy a tantrával, a bönnel és a tibeti buddhizmussal nagyjából ugyanakkor ismerkedtem meg, amikor a kereszténységgel. Ezért aztán valamennyire ezek is az életem részévé váltak, válnak folyamatosan. Így írom, amit írok. Aki ellátogat valamelyik magyarországi sztúpához, az rengeteg színes zászlócskát fog látni szanaszét. Ezekre általában szanszkrit feliratokat festenek, és ezek a jó tibeti buddhisták abban hisznek, hogy a zászlókon olvasható imák, mantrák, jókívánságok a szelek szárnyán mindenkihez elérnek egyszer.

(tovább…)

Ezt a videot ma reggel vettem fel és vágtam meg a villamoson. Olyan állapotban fogsz élni, amelyben az önmagadról való külön tudatod megszűnik.

A 2009. év első Pannonhalm-MA számából idézek egy két oldalas interjút. Ambrus egy évvel járt felettem gimnáziumban, s amint az a szövegből is kiderül, elsősorban a matek-fizika-programozás iránt volt elkötelezett, ennek ellenére 18 évesen mégis az orvosi pálya mellett döntött. Azóta összefutottunk itt-ott, egyszer a villamoson épp vérplazmát szállított egyik kórházból a másikba. Azt hiszem, mindenki csak okulhat, ha elolvassa, amit betűről betűre gépeltem be a nyomtatott sajtóból. A jegyzetfüzet Huszti Zoltán kezében sercegett.

Miben érzed “kiválóságodat” a többi pannonhalmi diákhoz képest? Vajon miért épp rád esett a választás?

Szerintem véletlen, hogy most engem választottak interjúalanynak, sok más jó választás is születhetett volna, és született is az újság korábbi számaiban, és nem szeretném általánosságban elhelyezni magamat a többi pannonhalmi diákhoz képest. Ha kiválónak mondom magam, akkor az értékelésnél saját szempontjaimat veszem figyelembe, melyek szerint tényleg kiváló vagyok; de ilyen szempontokat mindenki tud találni saját magának. És talán nem is baj, ha talál. De az eredményt nem lehet fennen hirdetni: az történne velünk, mint Józseffel, bedobnának a kútba. József az eset után is ugyanolyan kiválónak gondolta magát, de megtanult valamit arról, hogyan kell ezt kommunikálni. Most én is próbálok megfelelően kommunikálni.
(tovább…)

Nem ismerem Bornai Tibort (feltehetőleg az én szegénységi bizonyítványom ez), ezért az ilyen bejegyzések alapján vagyok kénytelen véleményt kialakítani róla (részlet):

“Genf mellett beindították a hadronütköztetőt. Hadronok fognak ütközni. Fene tudja… Jó ez nekünk? Adott valaha olyasmit a tudomány, ami javított az életminőségünkön? Azok véleményével  szimpatizálok, akik szerint nem. Talán feketelyukat nem fognak csinálni, ha pedig mégis, azt úgysem fogjuk észrevenni. Cupp.” - TOVÁBB

Kedves Tibor! Ön – kijelentésének megfelelően – minden bizonnyal nem használ se mosógépet, se mosogatógépet, hajszárítót, tévét, számítógépet, internetet (a bejegyzése szinte biztosan ásó-kapa-nagyharanggal vésődött be a freeblogra), elektromos áramot, gázt, telefont, autót vagy egyéb tömegközeledési eszközt. Feltételezem, hogy ma is egy évezredes jurtában lakik, hisz az építészet eredményeit is lenézi, azok az Ön életminőségét, életszínvonalát nem emelik. Felteszem azt is, hogy Ön és családja sosem kapott oltásokat, vitaminokat, soha nem járt orvosnál, s életében egyetlenegyszer sem merült fel Önben, hogy gyógyszert vegyen be esetleges fájdalmaira.

(tovább…)

Az utóbbi idők legizgalmasabb olvasmányai között tartom számon Ken Wilber könyveit. Végre egy olyan fickó, akire érdemes odafigyelni! Az Integrál szemlélet című könyv már formailag is olyan rendkívüli, hogy akár az egyetemen, akár a metrón olvasom, valaki máris ki akarja kapni a kezemből.

Hogy kicsoda Ken Wilber? Elsőre afféle polihisztornak tűnik, hiszen több, mint 30 éve foglalkozik pszichológiával, filozófiával, ökológiával, spiritualitással, és “minden mással”. Aztán, ha hajlandóak vagyunk belemenni a korunk egyik legnagyobb gondolkodójának tartott Wilber világába, akkor kiderül: az első tudományos alapokon nyugvó holisztikus szemlélet megalkotóját ismerjük meg. Könnyedén beszél egyszerre az evolúcióról, a személyiségfejlődésről, Istenről, országokról, szexről és szexualitásról, környezetvédelmről, és – tényleg – minden másról. Talán különösen hangzik, de igaz: Ken Wilber egy olyan operációs rendszert írt a valóságra, melyen az említett alkalmazások zökkenőmentesen futnak.

(tovább…)