Mi nem kell a konyhába?
Lassan öt és fél éve, hogy elköltöztem otthonról, és mostanában egyre többször találkozom „mi kell az új konyhába” listákkal. Én is, mint olyan sokan, albérletben kezdtem, hol barátokkal, hol idegenekkel laktam együtt, míg három és fél év után jött a kétszemélyes háztartás. Sok kezdővel találkoztam, sok albérleti konyhát láttam, úgyhogy elmondhatom: nem kell hinnetek ezeknek a listáknak. Ezzel nem azt mondom, hogy nincs értelmük, mert persze, van – például akkor, ha valaki a szüleitől úgy költözik el, hogy rögtön saját, külön, teljesen felszerelt háztartásra van szüksége, mert például azonnal megházasodik és családot alapít, vagy mert már ekkor nagyon szeret, tud, akar és ráér főzni. A többieknek összeszedtem az albérlet-konyhákban töltött évek alatt rám ragadt tuti tippeket: itt a lista arról, hogy mit nem kell beszerezned, amikor az első albérletedbe költözöl, és mivel helyettesítsd. Ha vannak még ötleteitek, a lista kommentben szabadon bővíthető.Disclaimer: Természetesen nem azt mondom, hogy a lentiek mindegyike teljesen felesleges. A többségét érdemes beszerezni – idővel. A különköltözés, saját lábra állás egyébként is költséges folyamat, sokunknak nincs lehetősége mindent egyszerre megvenni, ezért hasznos lehet tudni, hogy mi az, ami nélkül ki lehet húzni egy-két-akárhány évet is.
Különféle méretű fazekak és lábosok. Elég egy, egy körülbelül két literes lábos. Ebben szinte mindent meg tudsz főzni, amit eleinte fogsz: levest, rizst, krumplit, tésztát, tejbegrízt.Különféle méretű serpenyők. Megint csak: egy. Legyen viszonylag nagy méretű, és lehetőleg teflonos. Ebben készíthetsz el mindent, amit a lábosban nem tudsz: rántottát, tükörtojást, húst, szószokat a tésztához. A fala legyen elég magas ahhoz, hogy ne folyjon ki belőle a szósz, de ne nézzen ki úgy, mint egy erőd, mert akkor nehéz lesz benne megfordítani a palacsintát. Ami el is visz a következő ponthoz.Palacsintasütő. Nekem még mindig nincs, pedig gyakran eszünk palacsintát. Elég a serpenyő.Tepsik és egyéb sütőedények. Egy is elég, de az se feltétel. Akár hiszed, akár nem, a lábost is be lehet tenni a sütőbe, ha ragaszkodsz a rakott krumplihoz. De ha szívesen kísérletezel a sütikkel, vagy szereted a melegszendvicset, esetleg szerezz be egyet. Előbb azért nézz be az albérletben a sütőbe, soknak van saját tepsije.Színes-szagos, ezerféle méretű tálak. Müzlistálad úgyis van, azon kívül csak egyféle kell, egy igazi Jolly Joker: a mérőtál. Válassz olyat, amin a liszt és a cukor tömege is fel van vonalkázva a folyadékok űrmértéke mellett. Lehetőleg legyen legalább 2 literes, átlátszó és csőrrel is rendelkezzen. A háztartásom egyik legértékesebb darabja az a tál, ami minden fent leírt paraméternek megfelel, az első költözésem előtt vettük a teszkóban kb. 300 forintért.Gyúródeszka. Asztal.Sodrófa. Üres borosüveg. Minden albérletben található bőven. Próbálj sima falút találni, áztasd le róla a címkét és mosd tisztára minden használat előtt.Mérleg. A jó kis mérőedényeddel tudsz lisztet meg cukrot mérni, egy darabig mást úgyse nagyon kell. Ha mégis, találsz a neten konvertereket, amikkel a dkg-ban megadott mennyiséget át tudod számolni bögrére vagy evőkanálra.Tésztaszűrő. Ha a lábosra úgy teszed rá a fedőt, hogy ne fedje teljesen, a résen át ki tudod csorgatni a vizet. Ezzel a módszerrel el lehet lenni egy pár évig.Habverő. Ha úgy érzed, hogy használnád, inkább szerezz be egy elektromos kézi mixert, sokkal több dologra jó. Ha csak a tojásokat vernéd fel vele, arra jó a villa is. Igaz, kicsit tovább tart.Húsklopfoló. Kalapács. Vagy vágódeszka. True story.Diódaráló. Tedd be a dióbelet két konyharuha közé, vagy egy üres nylonzacskóba. Fektesd le az asztalra és verd kalapáccsal. Először aprított dió lesz belőle, aztán durvára őrölt, a végén őrölt. Ha zacskóval csinálod, inkorporálhat némi műanyagot, mire teljesen átdarálódik.Mozsár. Lásd diódaráló.Krumplinyomó. Villa. Kanál. Bármelyik működik.Nokedliszaggató. Ha muszáj nokedlit enned, a vágódeszka+kés kombináció remek szolgálatot tesz. Zöldséghámozó. Arra van a kés, nem?Fokhagymanyomó. Kés.
Pizzavágó. Kés.Tojásvágó. Kés.Tálca. Minek?Ecsetelő. Tudod, amivel a tojást kenik a pogácsa tetejére. Na, azt kiskanállal is meg lehet csinálni. Nem lesz olyan szép, viszont ugyanolyan finom.Jégkockatartó. Hozd el otthonról egy bonbonos doboz belsejét.Vízforraló. Kényelmesebb, persze, de van egy lábosod, a víz abban is fel tud forrni.Teáskanna. Lábos.Kenyérpirító. Van egy serpenyőd, nem? Csak fektesd rá a kenyeret és gyújts alá. Meg is vajazhatod előtte, úgy sem rossz. Ugyanez sütőben is működik.Szendvicssütő. A sütőben is ugyanolyan gyorsan kész van, és finomabb. Ha lusta vagy a sütőhöz, vagy nincs az albérletben, akkor meg van mikró. Ott ugyan nem lesz olyan finom, de legalább lesz.Kávéfőző. Ha az érettségi időszak alatt nem szoktál rá a magas minőségre, akkor pár évet még kibírsz instant kávéval vagy 3in1 porokkal.Turmixgép/botmixer. Helyettesíteni nem könnyű, de túl lehet élni nélküle. Egész sokáig.Akkor tehát mi az, ami kell? Két tányér és két szett evőeszköz, hogy a pasit/csajt/havert/legjobb barátnőt is meg tudd etetni. Ugyanilyen megfontolásból két pohár, két bögre. Müzlistál. Egy csomó kiskanál. Merőkanál, fakanál. Sajtreszelő. Vágódeszka, kések, egy lábos, egy serpenyő, egy mérőtál, szükség esetén sütőedény vagy tepsi. Dugóhúzó, sörnyitó, konzervnyitó – ha van bicskád, ezek már megvannak. Néhány konyharuha. Ha úgy érzed, egy kézi mixer. Nagyjából ennyi. A többi meg majd idővel. Majd meglátod!
7 hozzászólás
már megszeretett-megszokott vágódeszkával,
az kell a változó albikba
meg új wc ülőke-kefe szett, és 1 liter háztartási sósav
a borosüvegek pedig keletkeznek, mindig sajnáltam
a nemvisszaváltható finomról a címkét leáztatni
de aztán felragasztottam a csempére
A cikk úgy kezdődik: "A többieknek összeszedtem az albérlet-konyhákban töltött évek alatt rám ragadt tuti tippeket: itt a lista arról, hogy mit nem kell beszerezned, amikor az első albérletedbe költözöl, és mivel helyettesítsd."
Előre kiköti a szerző, hogy nem az ideális, saját konyhás életről beszél, hanem arról, amikor albérletről albérletre vándorolva két-három szőrös, igénytelen főiskolás fiúval / lánnyal kell együtt lakni évekig, akik műanyaglavórban főzik maguknak a teát és a késélezővel kenik a margarinos kenyeret. Ahol nincs hely a szekrényben, mert a lakástulaj műanyagtányér-készlete elfoglalja a helyet, és ahol sosem lehet mosogatni a többiek hülyeségeitől.
Bizony, ezekben az években is meg kell oldani a kávézást, a krumplitörést, és így tovább. Ahogy saját mosogatógépet, úgy saját krumplitörőt sem biztos, hogy van lehetőség azonnal venni, tárolni, hurcolni.
Értem én, hogy az interneten mindenki gasztrozseni, gourmand és főállású szupermen, de ez a poszt annyi, amennyit állít magáról: első albérletükbe költöző embereknek segít megmondani, hogy nem kell rögtön befektetniük tejhabosítóba, dekantálóüvegbe és nyomásmérős kuktába. A szigorlatára készülő egyetemista nem kapszulás űrkávéfőzőből fogja magának éjjel háromkor elkészíteni a kávét, mert el se fér a szobácskájában, hanem gyorsan bekever egy instant kávét, és csapatja tovább a tanulást.
Persze szabad igényesebbnek lenni, mint egy elsőéves főiskolás vagy egyetemista vagy hirtelen összeköltöző pár, de nem is állította a szerző, hogy nem.
Köszönöm a figyelmet.
Szólj hozzá!