A kedvemre való kocsma
Életemben ötször vagy hatszor, ha jártam kedvemre való kocsmában. Ezeket többnyire a legkevésbé az tette hasonlóvá egymáshoz, hogy bennük szeszes italt árultak. Sokkal inkább helyek voltak ezek, mint kocsmák, és ilyen módon hamarabb rokoníthatóak erdőben fára szögelt Szent Antal-képpel, névtelen katona sírjával vagy cinteremmel az ezeréves templomocska körül. Hogy milyen egy kocsma, az nem sok szót érdemel. Akkor jó, ha mint a fák vagy a gombák, a talajból nőttek ki. Ha a madár rászáll a ház tetejére, akkor rendben vagyunk. Ha odabenn a helyitől nem eltérő tájszólással beszélnek, jó a kocsma. Ha tudják, mi az a fröccs, nem vagyunk elveszve.
Ez a bejegyzés még folytatódik, az elolvasásához kattints ide!





