Korábban már közzétettük a Hamvas Béla írásaiból készült rádiójátékot itt a Grundon. Érdemes végighallgatni mind az öt részt, és egy kicsit meditálni a szöveg mellett.
- g -
Korábban már közzétettük a Hamvas Béla írásaiból készült rádiójátékot itt a Grundon. Érdemes végighallgatni mind az öt részt, és egy kicsit meditálni a szöveg mellett.
- g -
Grundaktiv_-_A_szeretet.mp3Autóval járom a környéket, csodákat látok. Közben szól ez-az, szólok majd egy kazettáról. De most a rádió, régebben többször Bartók, mostanában megint Kossuth. Attól függ, persze. Úgy adódik, hogy épp a Tanúim lesztek című katolikus műsort adják, én meg veszem. Ingyen kaptam, ingyen adom.
Mi a szeretet? Mi az a viszony, ami én és te között fennállhat? Szeretet, már az is közhely, hogy el lett csépelve ez a szó. Zászlajára írta ezt mindenki így vagy úgy. Szeretsz-e engem? Te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek téged.
Nagyon rövid, de minden benne van. A hangminőség olyan, amilyen. Olyankor már nincs motorhang, menetszél, nincs autó, és abban sem vagyok biztos, hogy én vagyok-e. Csak ami legvégül megmarad.
-g-
Rendhagyó módon, több apróbb dolgot szeretnék egy posztba sűríteni, amolyan linkajánlóként.
Gyakran a felnőtt fiuk vagy lányuk leválását elfogadni nem tudó idősebb emberek állandó harcban állnak gyermekük választottjával, és képtelenek elfogadni, hogy ő ezzel a másikkal kötötte össze az életét. Mint minden helyzetnek, az anyósproblémának is két oldala van [...]
Két rémületes lehetőséggel kell szembenéznünk: az egyik az, hogy a nép gyermekei nem merik felvenni a diákhitelt; a másik meg az, hogy felveszik.
Einstein hetvenhat évet élt, agya mégis egy fiatal férfiéhoz hasonló állapotban maradt, szinte teljesen hiányoznak azok a lipofuscin-lerakódások, melyek a kor előrehaladtával jelennek meg.
Officially, Google declared that “sharing is broken on the web” and nothing but the full force of our collective minds around Google+ could fix it. You have to admire a company willing to sacrifice sacred cows and rally its talent behind a threat to its business. Had Google been right, the effort would have been heroic and clearly many of us wanted to be part of that outcome. I bought into it. I worked on Google+ as a development director and shipped a bunch of code. But the world never changed; sharing never changed. It’s arguable that we made Facebook better, but all I had to show for it was higher review scores.
gyermeteg_ferfiak.mp3Hol vannak a férfiak? És hol a férfiak helye a világban? Lehet-e ott férfi valaki, ahol a nők pontosan ugyanazokat a dolgokat csinálják, mint a férfiak? A nők tényleg férjhez szeretnének menni? A diplomások 57%-a nő, ők hogy találnak majd maguknak partnert? Most vagy soha, itt a gyermekvállalás ideje? Hallgassuk csak!
-g-
Ferfi_sator_2011_02_21_Maria_radio.mp3Újabb részt közlünk újra a Mária Rádió adásából, a Férfi sátorból. (Korábbi adásokért a balra található keresőbe írt “sátor” szót érdemes beírni, vagy alul a podcast címkére kattintani.)
Elsősorban azért mentem le és töltöm fel ezeket az adásokat, hogy halljon róla, akit érdekel az ilyesmi. Igen, az egész egy kötetlen beszélgetős műsor, ám azért az egy-egy tételmondatért, fontosabb témáért érdemes meghallgatni. Most például a beavatás, férfivé válás az, ami a műsor szellemi csúcspontját adja szerintem. Másodsorban meg arról van szó, hogy ezekről a témákról elég jókat szoktunk beszélgetni, úgyhogy nem árt belehallgatni. Ha másért nem, azért, hogy a következő teázáson képben legyél. ;)
-g-
Hétvégére hosszú, jó hallgatnivalót hoztam. Ezen a héten a Kossuth Rádión az első tibeti szótár írójáról, a híres magyar utazóról, az erdélyi Csomakőrösről indult emberről hallhattunk négy adást. Ezeket közöljük újra, mert jó, ha megvannak egy helyen. Egy az egyben emelem át a tartalmat a rádió honlapjáról. Bővebben…
Kontra_Muhely_-_80asok_-_Kossuth.mp3Vajon miért van az, hogy a mi generációnknak, azaz a 80-asoknak az egyetlen közösségi élménye az volt, amikor megszakították a Kacsameséket Antall József miniszterelnök halála miatt? Miért ragadunk egyre többen otthon, miért nem tudjuk időben befejezni az egyetemet, és miért gondolkodunk a harminchoz közeledve is azon, hogy újabb diplomát szerezzünk? Ez csak néhány egyszerű kérdés, a megválaszolásukkal mégis adósok maradnak a szakemberek. Bár a korábban már említett Tari Annamária is körülbelül ezt a generációt magyarázza Y generáció című könyvében, a fiatal művészekből és társadalomtudósokból álló Kontra Műhely szerint van különbség az Y generáció és a magyar 80-asok között, nem egybevágó a két kör, mivel az előbbi inkább a számítógéphasználattal és egyebekkel kapcsolatos, utóbbi viszont szigorúan figyelembe veszi az adott társadalmi kontextust is, amelyben a jelenségek megjelennek.
Nem is akarom tovább magyarázni, erről a témáról beszélgettek ma fél órán keresztül a Kossuth Rádióban, érdemes belehallgatni. A Kontra Műhely tanulmány-, vagy ahogy ők nevezik, esszékötete ingyenesen letölthető a honlapjukról, de nyomtatott kötet formában ingyenesen is kérhető – személyesen találkoztam Tarr Ferivel, a kötet szerkesztőjével. Ezekről a dolgokról még biztos lesz itt szó, jó rádiózást!
-g-
2011_01_24_Ferfi_sator_Maria_radio.mp3
Ezúttal is a Mária Rádió adását hoztam, a legfrissebb Férfi sátor részt ajánlom mindenkinek meghallgatásra. Megmondom, hogy nekem azért tetszik ez a műsor, mert sok ponton kritizálható, nem profin megcsinált és a készítői is hozzák a maguk gyengeségeit. Például a vége felé betelefonál egy nő, aki beszélni is alig mer, de úgy leoltja a férfiakat, hogy öröm hallgatni. Azok meg szinte sértésnek veszik, és magyarázkodnak. Ezek tök jók, igenis ezt szeretném látni, hogy ezekről a dolgokról lehet beszélgetni, vitatkozni, és nem csak jól megcsinált reggeli műsorokban okosozni.
Sajnos a hideg tél benntart a lakásban, és a rengeteg elfoglaltság is hátráltatja a blogolást. Azt gondolom, hogy érdemes követni a Grundot, a háttérben azért jókat beszélgetünk ezekről a felvételekről is. Szabad kommentelni, emailezni, és így tovább. További Férfi sátor tartalmakért használjátok a szélen található keresőt!
bogar_laszlo_2010_01_22_15_03_kossuth.mp3Bogár Lászlóról (közgazdász, politikus, egyetemi oktató, stb.) többször beszélgettünk már, olvastunk is tőle ezt-azt. És akkor most nem arról van szó, hogy egyetértünk vele vagy épp teljesen elutasítjuk. Egyszerűen csak hallottam, hogy elmondta a szokásos szövegét a Kossuth Rádióban, és gondoltam, talán senkinek nem válik kárára, ha egyszer az életben hall ilyet is. Mint mindent, ezt se kell kritikátlanul elfogadni, oké?