Kedden autózás közben a Bartókra csavartam, és egy igen jó blokk szólt éppen: többek között Mozart-variációkat gitározott Tokos Zoltán. A felvételt a Magyar Rádió Hangtárából vettem kölcsön egy meghallgatás erejéig. Bár az ilyesminek nem vagyok híve, népművelő célzattal benne hagytam a felvezető-levezető szövegeket is. 45 perc, érdemes végighallgatni.
Így van. Egy nehéz - jelentsen ez a szó bármit - nap után az úgynevezett szomorú zene eszünkbe juttatja, hogy vannak a világ más pontjain olyan emberek, akiknek búja-baja mellett a miénk teljes mértékben eltörpül, s ők nem is értékelnék a miénket tényezőként.
Ebből kiindulva lehetséges lenne, hogy az, aki pl. a zenében pesszimista és süppedős számokat komponál, az valójában egy örök optimista, csak szereti magát a legmélyebb mocsokból is kihúzni azzal, hogy a szólamokkal maga elé villant? Amikor Bérczesi előrukkolt a Vidám dallal, én nagyon nevettem, mert úgy interpretáltam az egészet, hogy ez most egy nagyon erős válasz azoknak, akik az optimista szemléletet keresték a BlaBla-ban és a Hiperkarmában. Mindig is ott voltak. Aki nem ismeri, pótolja.
Elképzelhető, hogy az alábbi, Joseph Ratzingertől, a jelenlegi pápától származó szövegrészlet már szerepelt ezen a blogon. Annak idején még a debreceni Szent Anna templom bejáratánál olvastam el a kifüggesztett írást, és annyira fontosnak tartottam, hogy ide is szívesen behozom. A továbbkattintás után következik a nem túl hosszú szöveg.
Az utóbbi egy-két évben a különböző tehetségkutató műsorok révén egyre népszerűbbé váló Quimby-szám kapcsán olyan vélemények találhatóak a YouTube-on és egyéb hazai blogokon, amik elgondolkoztattak: tisztában vannak vajon az emberek azzal, hogy ez a dal milyen körülmények között született? Egyáltalán: miről szól a szám?
Azt gondolom, hogy a médiából tájékozódó magyar ember Janicsák Vecától hallotta először és utoljára, a Csík zenekar Majoros Mariannáját átkapcsolta, Kiss Tibit pedig elintézte annyival, hogy né'má' anyjuk, a Veca milyen híres, már őtet dó'ozzák fel, váltsál csak a sporiegyre!
Tulajdonképpen nem szégyen első hallás után azt gondolni, hogy a szerző csalódottságában ragadt tollat, s egy szerelmes élményt próbál elénk tárni. Kicsit továbbolvasva azonban mindenki számára kiderülhet, hogy nem erről van szó, legalábbis nem a szerelem szó hagyományos értelmében.
Nem szeretnék pontos részletekbe bonyolódni, ugyanis nem mentem komolyan utána a témának, de elég az hozzá, hogy Kiss Tibor, a Quimby frontembere a 21. század folyamatos, túlzott terhelése mellett egyre kevésbé érezte magát rendben, kezdett kicsúszni a lába alól a talaj, kórházba került, gyógyszerfüggő lett. Sehol nem találtam erre vonatkozó adatokat, de úgy hallottam, hogy szuicid hajlamúvá vált, s a heroinra is rászokott. Ez utóbbit félve írom le, kérlek kezeljétek nagyon feltételesen. Vagy így, vagy úgy, de Tibor 2003 közepe táján nem bírta tovább a rá nehezedő nyomást, s az egymásnak gyökeresen ellentmondó segíteni akarókat, ezért minden mindegy alapon Lipótmezőre ment, ahol azonnal benntartották, s egy pár fős közösség részeként megkezdte a rehabilitációs munkát.
2004 közepén kijöhetett épp annyira gyógyultan, amennyire meg lehet gyógyulni egy ilyen függőségből cca. 1 év alatt. Újra elkezdett koncertezni az együttesével, de már sokkal tudatosabban, nem vállalt 3-4 fellépésnél többet egy hónapra, s próbált nem függeni az együttestől sem.
És amitől függök, azt nem élvezhetem. Igazából nem is hiszem azt, hogy annyira analizálni kéne ezeket a gócokat, mert paralysis analysis, az analízis bénává tesz, de egy olyan helyre tettük a zenélést mindannyian, ahogy jól esik csinálni. Nem hobbi, mert annál komolyabban vesszük, de nem lesz heti három-négy koncert, hanem havi három-négy.
2005-ben jelent meg a Quimby Kilégzés nevű albuma, amelyen a Most múlik pontosan is helyet kapott. A dal valóban búcsúzás, de nem egy lánytól, sokkal inkább valami mástól; a fentieket figyelembe véve talán nem nehéz kitalálni, hogy mitől.
Ahogy arról már a Popnautilus is beszámolt, megjelent a magyar lo-fi második válogatása, a Cheap Music - Hungarian Lo-Fi Vol. 2. Ez nekünk itt és most azért érdekes, mert felkerült egy Magyar Csakra dal is, a Megmondóember. Méghozzá az igen előkelő második helyen értünk célba.
Bérczesi Robi jött, látott és győzött. Igaz, mindez körülbelül 2002-ben történt, aztán néhány év sikertörténete után a Hiperkarma eltűnt a rock and roll poklában. És most a dalnok visszatért.
A Harcsa Veronika Quartet negyedik albumát hallgatom napok óta, a Lámpafényt. A főleg nyugatos költők alkotásait feldolgozó verslemezzel viszonylag nehéz hallgatói oldalról párbeszédbe kerülni, legalábbis akkor, ha az embernek se a jazz, se a költészet nem jóbarátja. Legalábbis néhány hallgatás után. Aztán, a befektetett időnek és energiának hála a versek kinyílnak, a zene többé-kevésbé érthetővé válik, és ettől kezdve egy igényes és tök jó lemezzel leszünk gazdagabbak.
Egy ízben Gryllus Vilmossal készítettünk interjút, és akkor valami olyasmit mondott, amin azóta is rengeteget gondolkodom. Arra a kérdésre, hogy milyen szempontok szerint állítja össze gyerekműsorait, hosszan válaszolt.
Például azt mondta, hogy a gyerekek a lepényevő versenyen is jól érzik magukat, és azt is lehet úgy csinálni, hogy kedves legyen. De ha ezt egy menő műsorvezető vezényli le jó pénzért, akkor az már nem annyira kedves. Emellett vannak művészeti és pedagógiai szempontok is. Sőt: mivel ő azt gondolja, hogy énekelni nagyon jó, ezért azt szeretné, hogy a gyerekek is énekeljenek.
Arról beszélt, hogy az ő gyerekkorában többet énekeltek a gyerekek. Már csak azért is, mert akkoriban voltak olyan dalok, amelyeket szerettek is, és el is tudtak énekelni. Fontos a dalok dallamvonala és hangmasassága, hogy a gyerek énekelni is tudja, és jól is szóljon. Ő erre is törekszik dalszerzéskor, és van is ilyen lemeze, amelyik direkt óvodásoknak készült.
És akkor most olvassuk el ezt a cikket: Felkészítés a bilizésre (Vasárnapi Hírek) - "A producer szerint a rajongókat már az óvodában gyűjteni kell."
A Kossuth Kiadó és a Metropol közös együttműködésében több komplett sorozat megjelent már, például a magyar festőkről és a "világhírű" festőkről is. Értelemszerűen egy válogatás mindig szubjektív, a kiadás több dimenziónyit ront az eredeti képen vagy előadáson, hiszen magát a szembesülési élményt semmilyen szurrogátum, pótlék nem adhatja vissza. Mégis nagyszerű dolog, hogy az ember otthon is elmélyülhet az igényesen szerkesztett képek és a tökéletesen komponált zene világában. Persze egy képpel való szemközt állás önmagában és hatásában is jóval több, mint pszichológiai állapotváltozás, flow vagy transzállapot... és ezzel be is fejeztem az evidenciák magyarázását.
Bach 1750-ben halt meg vakon, utolsó művébe belekomponálta saját nevének betűit. Minden zenedarabja olyan, mintha számítógéppel szerkesztette volna, rendkívül korszerű és valószínűleg a legtöbb ember számára élvezhető. Bach a templomi orgona nagymestere, de otthon volt korának minden hangszerén, és szerencsére a profán kantáták felé is kikacsintott, így nem csak egyházzenéje maradt fenn nekünk.
A fentiekből aztán kitalálható, hogy én nagyon szeretem Bach zenéjét, ezért sem sajnáltam azt a majd' 500 forintot, amibe a sorozat bevezető kötete került. Szégyellem magam, amiért reklámembert játszom ezen a blogon, de végre olyasmi került a kezembe, ami megérte az árát. Bár a könyv szövegét nem olvastam még el, és a válogatásoknak sem vagyok híve, azért mégiscsak elégedetten hagytam végigpörögni a cédét, aztán lelkesen keresgéltem vissza a már ismert darabok meghökkentő részleteit. A felvétel igen jó, a kissé populárisabb Royal Philharmonic Orchestra játszik a mellékelt korongon. Természetesen a közérthetőbb, népszerűbb, emblematikusabb darabok kerültek fel rá, és sajnálatomra egyetlen tétel sem hangzik el a cselló szvitek közül, amely a kedvenc zeném mind közül.
Válogatásokat, népművelő kiadványokat kézbe venni mindig furcsa szájízt kelt bennem, így van ez ennél a könyvnél is. Sokkal helyesebb volna utánamenni, beleásni és kiválasztani: karmestert, zenekart, koncerttermet, konkrét felvételt, egész darabokat. A sorozat többi része már jóval többe, 1590-be fog kerülni, és nem is hoz tűzbe mindegyik zeneszerző. De pl. Liszt, Mozart, Schubert, Beethoven, Schumann, Haydn, Kodály és Bartók el fog gondolkodtatni...
Mostanában rövid kikapcsolódásokra van csak idő, ennek megfelelően zenét hallgatok és könyveket lapozgatok. Egész jó dolgokba futottam bele. Magyar és külföldi zenék, spiritualitás és pszichológia.
