Petőfi 40

Petofi02Petofi03Petofi01Petofi04Petofi05Petofi06Petofi081Petofi07-440x240Petofi09Petof10

Van-e menőbb dolog, mint beszpídezve sportkocsiban lehajtani az Adriára? Ugye, hogy nincs? De van!

Szombaton, hajnali fél ötkor legfeljebb a legelborultabb horgászok, és a cigányok kelnek fel. Előbbiek értelemszerűen horgászni és sörözni mennek, utóbbiak meg dolgozni. Keményebben, és gyengébb zsebpénzért, mint akik utálják őket. És ez nem vicc, ott ülnek a szomorú arcú cigány házaspárok a hajnali vonaton, ott várnak csöndben a bösztöri állomáson, és hozzám se szólnak. Magyarország, jó reggelt! Na de.

A Petőfi emléktúra az egyik legmenőbb dolog áprilisban. 20, 40 és 70 km-es távokat lehet teljesíteni, és ugyanezekből bringás nevezés is létezik. Ami a kiskunsági homokon nem is olyan egyszerű műfaj. (Mi gyalogoltunk.) Megvannak az előre kiírt szintidők, és ha nyerünk, akkor jön a kitűző, az emléklap meg a zsírosdeszka. Jött.

Podival vágtunk neki a 40 km-nek. Én kijelentettem az elején, hogy disznó leszek, és gazember: meghalni jöttem, lekoptatni a személyiség szemetét és salakját. Gyémánt út. Addig szitálni ezt a könnyű homokot, hogy a végén csak az maradjon fenn, ami igazán értékes. Satöbbi.

A túra tök jól meg van szervezve, Kiskőrös kitett magáért. Ellenőrző pontok, szalagokkal jelölt útvonal, borkóstolás, csodaszép települések, tanyavilág, cigánysor, tehenek, trágya. És így tovább, de jól. A 20. kilométerre már ropogott a csont, sajgott a boka és vissza se néztünk. Addig azonban egy csomó izgalmas dolog történt, például találtunk egészen apró, frissen kikelt mocsári teknős bébiket.

Idén az időjárás is beleszólt a túrába: egész nap kerülgetett bennünket az eső. Óránként kellett felvenni vagy levenni néhány réteg ruhát, aztán mikor végre felettünk is leszakadt az ég, akkor pár kilométert esőkabátban tettünk meg. Aztán megint kitisztult, és a lemenő nap fényében folytattuk utunkat.

Bár beszkennelhetném a térképet, mégsem teszem. Legyen mindenkinek meglepi a pontos útvonal. Talán érdekes, hogy amikor előző este megemlítettem egy ismerősömnek, hogy a Kiskunságba megyek túrázni, csak annyit mondott: “Pusztába túrázni. Hát gratulálok.” Ehhez képest Magyarországnak egy igazán szép és izgalmas részét ismertem meg. (Vagy fedeztem fel ismét, részben.) Rendezett települések, kedves emberek, gazdag állat- és növényvilág várja a Kiskunságba látogatót. Külön gyönyörűség a fentebb látható Árpád-kori templomrom, azaz a soltszentimrei Csonka-torony. Egyébként szőlősorok között baktattunk, már bezárt és még működő vasútvonalak mellett botladoztunk, kis falvakba értünk be, tavat kerültünk, mocsár mellett gyalogoltunk.

A teljesítménytúra nem csak szórakozás. Aki a szintidőn belül szeretné teljesíteni a távot, az nem állhat meg szalonnát sütni vagy slambucot főzni. (Pedig milyen jó is volna!) Szinte folyamatosan kell haladni, és ha menet közben le-lecsúszik néhány Jäger meg egy laposüvegnyi pálinka, az is csak a gépezet olajozására szolgálhat. Érdemes a szendvicseket előre elkészíteni otthon, nem lehet ráérősen kenegetni a májkrémes kenyeret, és vágni hozzá az erőspaprikát. Bár a szervezők külön kérték, hogy senki se szemeteljen, Podival két-három zacskónyi szemetet is felszedtünk útközben. Ennek egy része olyan volt, amit a Petőfisek hajigáltak el: az úgynevezett energiaitalok dobozai, sörösdobozok, papírzsepik, és így tovább. Mindenki szerencséjére – és a MÁV menetrendjének hála – igen későn sikerült csak elindulnunk (8-ra ér az első vonat Kiskőrösre Budapestről), úgyhogy volt mit szedegetni. Ja, és persze nem kötelező a szintidőn belül beéérkezni. Lehet lazán, nyugodtan is. Csak annakteljesítmény, aki úgy akarja.

Összességében azt mondom, hogy a Petőfi túra egy nagyon kúl dolog. Különösen azért tetszik, mert 100%-ban helyi kezdeményezés, sokan beleteszik a magukét. A tabdi vasúti átkelőnél olyan illatos, finom tabdi almát kapott a mezőny az egyik helyi termelőtől, hogy percekig csak szagolgattam. A kiskőrösi tanárok bíztatására a legsuttyóbb diákok is elindulnak, hogy teljesítsék a távot. A helyi István Borháznál választhattunk, melyik borukat szeretnénk megkóstolni. A félédes cserszegi fűszeres feltette a koronát a túra végére. A szervezőktől pedig kaptunk pólót Petőfi arcképével, zsíroskenyeret, teát. Remek.

Így egy nappal később is nehezen állok fel, vagy megyek odébb. Mindenem fáj. Nem ígérem meg, hogy jövőre is ott leszek. De hogy megbánni nem fogom ezt a remek tripet, az holtbiztos. Mindenkit bíztatnék arra, hogy vágjon neki, használjon ki legalább néhány lehetőséget arra, hogy újra átélje a gimis osztálykirándulások biztonságát, szervezettségét, nyugalmát és lazaságát, emellett pedig megismerjen egy izgalmas darabkát Magyarországból, mindezt pedig egészségesen, sportosan tegye. Tegnap végre hivatalosan is Petőfi Sándor lettem!

-g-

 

Hozzá szabad szólni:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s