Lehet, hogy Isten van ott? (W. P. Young: A viskó) – Könyv

Visko_01Visko_02Visko_03

Ezt mindenképp olvasd el! – mondták az ismerőseim. Nagyon ritkán olvasok regényeket. Főleg olyasmit, aminek a borítója büszkén hirdeti, hogy a New York Times bestsellere. Hogy mitől különleges A viskó? Erre a kérdésre kerestem a választ, amikor olvasni kezdtem a 2007-es év egyik sikerkönyvét. Néhány mondat, amit elöljáróban hallottam róla: vallásos regény. Az ember-Isten kapcsolatról szól. A hit kérdéseit feszegeti. Satöbbi. Szándékosan nem akartam jobban belemenni, “lelőni a poénokat”. A könyvesboltban párszor a kezembe vettem, belelapoztam: 256 oldal, átlagosan jó (tehát jó) kötés és papír. Kissé színes, és túl sok rajta az idézet olyan szavakkal, hogy “érdekfeszítő” és “magával ragadó”. Az ilyesmi az én számomra visszatetsző, de nem rettentett el az olvasástól.

A dizájn szép és hatásos. Kicsit “túl”, ha értitek, mire gondolok. A borító túl fényes, a fejezetek között a borító grafikája ismétlődik. Valamiért olyan érzésem is volt, hogy túl sok sor került egy oldalra. Pedig a könyv meglepően gyorsan olvasható, egy nap alatt biztosan végigérünk rajta, de a rutinos regényolvasók egy délelőtt is letudhatják. Könnyű és közepes méretű, ezért könnyen magunkkal vihetjük. Hiányosságként említem, hogy sajnos nem derül ki a fordító személye.

A sztori és a megvalósítás is tipikusan amerikai. Az elbeszélő egy barátja (fiktív) történetét meséli el, aki a családjával egy amolyan tipikusan amerikai kiránduláson vesz részt, amikor tragédia történik velük. A főszereplő, Mack egyébként vallásos ember, de ezután rátelepszik A nagy szomorúság, és képtelen színesben látni a világot. Hogy lehet ezek után Isten gyermekének lenni? Na erről szól a könyv.

Megmondom jó előre, hogy engem néhány dolog zavart az olvasás során. Úgy éreztem, hogy azonosulnom kéne a főszereplővel, aki éppen csak magasabb színvonalat képviselt, mint ahogy az átlag amerikait elképzelem. A szerző próbálta annyira közel hozni a figurát, hogy európaiként kissé távol került tőlem. Például “He?”-vel válaszolt olyan fejtegetésekre, amiket én azonnal megértettem, mintegy azt üzenve az olvasónak, hogy szabad nem érteni a gondolatmenetet. Mack minden lefekvés előtt kávét kortyolgat, és ideális apa. A Szentháromság mintául szolgáló szeretetkapcsolatát helyenként eltúlzottnak éreztem, de el tudom képzelni, hogy ezen mások nem akadnak fenn.

Nem véletlen, hogy ez a könyv 2007-ben jelent meg az Egyesült Államokban, és annyira népszerű lett. Isten, pontosabban a Szentháromság jelenik meg benne, és egy komplett pszichoterápiás hétvégét tart a súlyosan depressziós Macknek. A világszinten is átpszichologizált társadalom ebben a pszichoterápiás térbe betekintve végigkíséri a főszereplőt a gyógyulás rögös útján, és eközben a szereplők számos dogmatikai és vallási / hitbeli kérdést végigrágnak együtt. Isten válaszol. Macknek rendbe kell raknia a múltját (kapcsolatát az alkoholista apjával, a tragédiát) és jövőjét (a tragédia hatásait őrá és családjára), hogy végre a jelenben élhessen. Mindehhez a megbocsátás, a hit és a bizalom vezet el. És csakis akkor sikerülhet, ha Jézust teszi meg élete középpontjává.

Többek között Viktor E. Frankl bécsi pszichoanalitikus is hangsúlyozta, hogy a pszichológiai zavarok igen gyakran az istenkapcsolat hiányából vagy nem tisztázott voltából erednek. Ő a religio szó általa helyesnek vélt etimológiájából is levezeti ezt: re+ligare annyi, mint újra összekötni. Azaz önmagunkat az Istennel. A viszonyt helyreállítani. Ebben a helyreállításban találja meg a megoldást a szerző, ennek a folyamatát (pszicho-)drámázzák le előttünk a szereplők. Egyébként ez egy viszonylag elfogadott elmélet a pszichológián belül, részben erre épül az Anonim csoportok tizenkét lépéses módszere is. A könyv szerint a viszony helyreállítását követni fogja az Istennel teljesen szemközt álló Én gyógyulása.

A viskó igazi izgalmát talán nem is a történet adja, hiszen az csak keretezi a regényt. A feszültség abból ered, ahogy a megszólítható Isten három személyként beavatja a főszereplőt az élő hit, végső soron az élet misztériumába. És bár Mack elég jól adja a hülyét, igen magas szintű beszélgetéseket olvashatunk közte és Isten között, amelyekből lassan kibomlik egy ma is vállalható, vallásosságot felülmúló hit összetett világa. Bár erősen lázadó gondolatokat is olvashatunk, például az Egyházra vonatkozólag, a személyes Istenkapcsolat és a hiteles (ön-)átélés biztatásával mégsem megy túl messzire a szerző. Bár abban biztos vagyok, hogy több gondolat eretneknek számít, így csak a megfelelő éberséggel érdemes nekifutni az olvasásnak.

Úgy gondolom, nem tartozom a könyv szigorúan értelmezett célcsoportjához. Természetesen voltak üzenetek, amelyek nálam is célba találtak. (Azt hiszem, az már irodalomelméleti kérdés, hogy mennyire helyes, ha egy könyvnek üzenetei vannak.) Mivel nekem foglalkozásom a pszichológia, “hobbim” pedig éppen a vallás és a filozófia, ezért már réges-rég találkoztam a felvetett problémákkal, kérdésekkel, és a perspektívám is egészen más. Úgy gondolom, hogy a regény elolvasása mindenkinek csak színt hozhat az életébe. Legrosszabb esetben találkozik egy kicsit idegesítő könyvvel, amelyben a keresztény ember kérdéseiről olvashat. Jó esetben pedig lesz miről beszélgetni, teljesebbé válhatnak a kapcsolatok, a viszonyok, és dinamikus kapcsolat alakulhat ki a szeretve levésre teremtett emberek illetve ember és Isten között. Alapjában véve könnyed, de tartalmas könyv A viskó, kissé megrázó keretsztorival. Ha szembejön, érdemes elolvasni.

Immanuel Alapítvány, 2009
256 oldal
2250 Ft

 

Hozzá szabad szólni:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s