Éjszakai élet

Wb01Wb02Almassy_ter_2Almassy_terWest_balkan

Idiotizálódott a szórakozás is. Nem is nagyon járok már sehova Budapesten, csak biztonságos török teázók mélyére. Jobban vonz a lakások kéthangszórós atmoszférája, mint a dohányfüstös, zajos éjszakai élet. Ha véletlenül elmegyek a Morrison’s 2. nevű szórakozóhely előtt, sokadik alkalommal is elgondolkodom rajta, vajon mi a fene vonzhatja ide ezeket a fiatalokat. Így. Ahogy kinéznek, ahogy viselkednek. Kicsit jobban kihúzom magam, na nem büszkeségből, hanem talán úgy nem tűnök áldozatnak, és nem kötnek belém. West Balkánból már kettőben is jártam, igaz, csak egyszer-egyszer. Ebbe az újba sose mentem el. A hangulatos kiskocsmákat szeretem. Meg szerettem az Almássy teret nagyon, de azt elvitte a Tervtanács meg valamelyik párt katonái. Minden nap megnézem a régi Skála épületet, ezt az üvegmonstrumot. Talán ráférne, hogy újraértelmezzük, hogy megértsük. Hogy a sokadik funkcióját kapta meg, azzal nem értek egyet. 

Éjszaka meghalt három fiatal lány, akik szórakozni indultak el. Azt mondják, pánik tört ki, és agyontaposták őket. Nem vigasz, nem mentség, de ez a világ legjobban szervezett, biztosított rendezvényein is előfordulhat, és elő is fordul.

A minap majdnem elmentem Bérczesi Robi estjére egy másik szórakozóhelyre.. Még sosem voltam ott. Aztán megnéztem a Facebookon az iventet, és sok ismerőst láttam. És sok vendégfellépőt. És hogy sokáig tart. Utólag írta valaki, szintén a Facebookon, hogy nagyon sokan voltak. Fellélegeztem: hát mégis csak jó nekem valamire a Facebook. Én nem rajongok Bérczesiért, nem vonz az infantilizált és idiotizált szórakozási kultúra, az özönlés meg a rajzás. Nagyon szívesen elmennék szórakozni, hallgatnék jó zenészeket, beszélgetnék jókat a barátokkal és legurítanék két pohár sört. És megyek is, csak egyelőre török teázók mélyére, hangulatos kiskocsmákba, kéthangszórós lakásokba. Könnyű lettél, Budapest! 

Update: egyébként feltűnt már rajtam kívül valakinek, hogy egyre divatosabbak a monstre-bulik Budapesten? Pl. többezer résztvevővel szervezett “házibulik”? 

A fotókat (1-2.) köszönöm, a régi kis West Balkánt mutatják. A másik két fotón (3-4.) az Almássy tér.

Éjszakai élet” bejegyzéshez ozzászólás

  1. hm. megtudtuk, hogy nem jársz morrisons akárhányba és tini-partykba – micsoda meglepetés. és nem is tetszenek, ugyanakkor meg semmilyen szempontból nem járod körbe a témát, hanem közhelyekbe fullad az írás… felmerül a kérdés, hogyvolt-e értelme a ennek a posztnak a "nem is tudom igazából, de nem értek egyet" típusú erőszakosan szubjektív modoroskodáson kívül?

  2. :D haj. jó hogy nem lehet editálni :) kicsit nem látok még, mert tegnap házibuliban és kiskocsmában voltam én is. :)

  3. Miért is járnám körbe a témát? :) Ez nem egy sajtótermék, nem célom a valóság egy újabb másolatát, "interpretációját" adni senkinek. Jóindulatúan feltételezem az olvasóról, hogy gondolkozásában és mindebben, amiről itt szó van, már sokkal előrébb jutott annál, hogy blogposztokból akarjon tájékozódni. Körüljárásra, önmagunknak való hazudozásra ott vannak a buta emberek és a sajtó. Tessék a finom valóságot! Tessék a friss szemét!Lehet, hogy modoros közhelyeket írok. Nekem jól esik megfogalmazni, hogy a kényszeresen terjesztett ún. budapesti kultúra a személy és a kollektívum csődbejutása, és a sok ilyen-olyan főiskolákba meg egyetemi szakokra "felkerült" tinik számára már nem is adódik más út arra, hogy jól érezzék magukat (mondhatnám: fel sem merül bennük, hogy egyéb, esetleg jobb irányokba mozduljanak el, vagy ha fel is merül, automatikusan elvetik). Még szánalmasabbnak tartom, hogy az ún. vidéken (vidék helyett is városokat, falvakat, régiókat kéne sorolni inkább) is ennek az idióta, élményhajhászó tömegkultúrának a kényszeres majmolása folyik. Írhattam volna posztot arról, hogy bizony hétköznapok nélkül nincsenek ünnepek se, és minden inger unalomig ismételhető, ezért az egész ún. bulikultúra, meg az egész szórakozás-koncepció egy elbaszott nagy tévút. Ehelyett inkább hagyom, hogy az arra érdemes olvasó gondolkozzon, és itt már csak megerősödjön abban, hogy bizony több értelme lenne a napi kötelező gyakorlatnak, mint a napi kötelező fesztiválozásnak. Maga az esemény engem – azon túl, hogy minden tragédia megérint – nem igazán érdekel, ahol bulik vannak, ott balesetek is előfordulnak. Gyakorlatilag kivédhetetlen, ahogy az iparosodott államokban az üzemi baleset vagy a kereskedőnél a könyvelési hiba. De hát nem én akartam megmondani a tutit, nyilván mindennel lehet vitatkozni. Én csak rögzítettem azt, amit fontosnak tartottam itt rögzíteni. Más blogokon majd elmagyarázzák, hogy természetesen a cigányok késeltek meg mindenkit. Így sokak számára érthető lesz a helyzet, ott lesz a megoldási javaslat is, és nem sérült a világ rendje.Szerintem meg sérül a világ rendje, és úgy gondolom, hogy ezt kimondom minden alkalommal, amikor szembesülök vele. Még ha ezek közhelyek is. A modorosság szerintem az észlelő hibája. Úgy hívják: unalom.A középiskolában azt mondta az osztályfőnököm, hogy azért menjünk el az iskola által rendezett – egyébként nagyon nívós – programokra, mert az egyetem alatt csak a kakasülőn lesz helyünk egy-egy ilyen koncerten, színházi előadáson, stb. Visszafelé üzenem a múltba, hogy én ezt a kakasülőt választottam, és nem a többezer fős, szeszgyártók által támogatott ún. házibulikat, meg a folyamatos léthazugságot. És erre büszke vagyok, és mindenkit erre bíztatok, amikor csak tehetem.

  4. A dolog pszichológiai vonatkozásairól meg majd akkor beszélek, ha kérdeznek. :) És akkor teremtek egy szép valóságot, ami alapján érthető lesz minden!

  5. Hát nem is tudom. Biztos bele lehet látni ebbe, hogy látjátok feleim ha mindenki aszkéta életet élne és Hamvas Bélát olvasna nem történne ilyesmi 17 éves lányokkal, és még az is lehet, hogy a kormány kötelezővé teszi eme értékek elsajátítását mert "ez a helyes, több szó ne essék". Nem is tudom.Viszont szerintem elég érdekes, hogy 12 órája még a West Balkán szerű helyek, amelyek dacolva a terézvárosi csendrendelettel mégis kinyitnak és koncerteket meg bulikat szerveznek voltak a nemzeti hősök bizonyos körökben, a terézvárosi önkormányzat pedig egy bigott csőlátású szervezet akik kertvárost vizionálnak a belváros közepére. Most fordult a kocka, és senkinek sem lenne kedve most tüntetni azért, hogy igenis legyenek nyitva szórakozóhelyek a Terézvárosban éjszaka is. Még mondja valaki hogy vannak állandó hősök az ő állandó értékeikkel… azért pár "ugye megmondtam" biztos elhangzik fellengzősen imitt-amott, és hogy jogosan-e? Hüm…

  6. Tudom, hogy nem fogalmaztam elég pontosan Kratek, de én is épp azt hangsúlyozom, hogy nem érdemes itt valóságot teremteni, meg rémhíreket kelteni-továbbadni, hisz ilyen mindenütt előfordul. És még csak nem is a budapesti embert szóltam le! Ezért mondtam, hogy iparosodott államban is lesz üzemi baleset, nem lehet kizárni. Ugyanígy egyáltalán nem az a probléma, hogy a fiatalok szórakoztak, nem is erről szól a poszt. Mert tőlem aztán mindenki úgy szórakozik, ahogy akar. (Azért is írtam, hogy a múltba üzenem vissza, azaz saját magamnak…) Az ún. véleményemet már csak Banyek kommentjére válaszoltam, amivel persze nem kell mindenkinek egyetértenie. Úgyhogy csak annyit, hogy én nagyjából egyetértek veled abban, amit írtál.Bélát meg sok bolond is olvassa, úgyhogy az se menedék! Most mennem kell, a kompletóriumon találkozunk, hozd az énekeskönyveket!

  7. akkor beszélj a dolog pszichológiai vonatkozásáról, mert az "én nem" és "nem jól van ez így" típusú exodusok bár megőrzik a tisztaságunkat én viszont szeretem a jó mocskos dolgokat is :Dpéldául itt van ez a tinigyerekek behúzása-jelenség. soha egy partiszerveő brigád nem ment ennyire rá arra, hogy a koratiniket akiknek kb referencia-személy/csoport vektoraik vannak így behúzza, és szépen meggazdagodjon belőle. én bemennék a gimikbe elmondani, hogy mondjuk a növényvédőszer-felszíváson és a decibelen kívül szólhat másról egy party, pl a hangművészetről, amit ha egyszer felfedez az ember sallangmentesen, gyönyört és inspirációt lelhet benne, mint minden más művészetben. éppenséggel az a baj, hogy egy gimnáziumba se engedtek be eddig ilyennel. mert:1. vagy nincs szükség rá, mert "konzervatív" a közeg 2. vagy lenne, de az iskolavezetés ignorálja a triviális tényeket, holott pl még a kémiatanár is viccelődik, hogy ne szívják fel a nemtommilyen port a kísérletben, mert azzal nem azt kell csinálni. emellett az iskola mellett terítik a felcsapott lassan már kitudja milyen szereket, stb – már azt se tudják mit szívnak fel. 3. mindemellett általános jelenség itthon az élvezetekben/érzékekben való határtalan és érthetetlen dőzsölés, még akkor is mikor már elég lenneez valahogy összejátszik, és lejjebb mindig lesz, ahogy mindig lehet leírásokat készíteni arról, hogy ej de nincs jól ez így.szóval bocs meg minden, de én is írhatnék egy posztot arról, hogy az itthoni montoraim a legtöbb romkocsma hangját lekörözik, meg egyébként is elvagyok itt jól, meg sose éheztem nagyon arra, hogy vlaami érzék-dózissal üssem magam menetrendszerűen, és értetlenül állok ezek előtt a förmedt torz állatias mentalitások előtt mind "kínálat" mind "kereslet" oldalon, és nem tudnék egy helyet mondani, ahol jó lenne a jócimborákkal lenni, hanem éppen arra az estére megfelelnek, jobb híján. csak hát ezek meg tényleg trivialitások, többet osztanék meg a helyedben, továbbmennék a bevezetésnél – és nem hiszem hogy kizárólag bulvár-valóságmázolás lenne belőle.

  8. Nagyon tetszik, amit írsz. Valószínűleg hozzá vagyunk szokva mindannyian, hogy agresszívebben, zsigerből reagálunk (legalábbis én biztos), mert simán félreértettem a mondandód. Az van, hogy elvileg vannak pl. alapítványok, akik drogprevenciós ill. addiktológiai műsorral járják a gimnáziumokat, és beszélgetnek meg foglalkoznak a fiatalokkal. (Én is tanultam + dolgoztam ilyenben.) Hogy ők most mennyire naprakészek, hány fiatalhoz jutnak el, hát azt nem tudom. A mellékelt példákra inkább ne is hivatkozzunk. :) Vagy ki tudja, lehet, hogy még durvább lenne, ha ők nem lennének. Az is van, hogy a legtöbb fiatal simán elhiszi, hogy a különféle fantázianevek alatt árult szerek "tényleg gyógynövényekből vannak". És akkor még az értelmesebbekről beszélünk, hiszen pl. egy szakközepes kislány aztán tényleg mit foglalkozzon azzal, mitől érzi jól magát. (Persze tisztelet a kivételnek!) Még az én közvetlen kortársaim is bevesznek bármit, amiről azt mondja a referenciacsoport (haverok), hogy az oké. És hát oké is, hisz jó. Meg ugye az is van, hogy fiatalnak lenni a felelőtlen kísérletezés időszaka, amikor aztán végképp nem lehet megsebesülni, főleg nem meghalni, és adott esetben, megfelelő preventív felkészítés után tényleg semmi baj nincs egy-két ilyen-olyan kísérlettel. (Persze itt nem azok a jó példák, akik ilyenkor félig megsértődve mesélik el, hogy ők már 10 éve is szpideztek az akármi vécéjében, mert hát hol érdem ez?) Itt egy kis műsor a rádióból, fel fogom ide is tenni, mindenki okulására: http://t.co/P3A2dWU – és akkor ez még édeskevés, ugye. A többit egyelőre nem tudom. :) Minden esetre köszönöm, és gondolkodom rajta. Ezzel nem akarom lezárni a beszélgetést, csak jelzem, hogy tényleg gondolkodom rajta.

  9. oké májköl. elsőként én lehet valamilyen aktív nem-elszigetelt prevenciós csoportot keresnék meg (teljesen analfabéta vagyok ezügyben), karöltve azzal lehetne egy ilyen valljuk be sok esetben unalmas – ültem ilyet végig, tkp azt mondták el amit már tudtam, nem volt benne semmi, azon kívül, hogy mit teHETünk. nem volt benne az a vektor, amire rákaphatnak ezek a gyerekek. nyilván én is csak lehetőséget adnék meg, ha délután ingyen fényesnappal egy gimis teremben dj-znék és mesélnék arról, hogy mi az elektronikus zene. de legalább csinálnék valamit. :D szóval töprengeni fogok ezen én is, mert nekem az nem megnyugtató hogy a 10 fős brigádból párat lesittelnek. láttam ennek a bulitípusfolyamatnak az elindulását. itt is igaz, hogy mindig van lejjebb, ennél sokkalta hajmeresztőbb dolgok fognak következni, főleg ha jön majd most pár "varázsrendelet".

  10. Szerintem kár így túllihegni: ahol sok ember van egy kupacban, ott bárkit eltaposnak, ha megindul a tömeg. Nincs köze a droghoz, az italhoz, még csak az elektronikus zenéhez sem. Tök mindegy, hogy nyomi bedrogozott tinikről van-e szó, augusztus 20-i tűzijátékról vagy egy punk koncertről, ha nem figyelnek egymásra az emberek, annak ez a vége. Én teljesen illuminált állapotban sem tapostam még agyon a földön fekvőt, hanem inkább segítettem neki felállni. Ennyit kellett volna csinálni, és nem lenne ez a cirkusz.Más kérdés, hogy tényleg röhej, hogy nulla biztonsággal lehet ilyen tömött szórakozóhelyet üzemeltetni. Megint csak az derül ki az egészből, hogy ebben az elbaszott országban csak azokat szívatják, akik megpróbálnak bármit is legálisan csinálni.Drogprevenció: Megálló Csoport tagjainak élettörténete + egy Trainspotting vetítés szerintem 11-12 éves kor körül bőven elég lenne az elrettentésre. Aki úgy kezdi, hogy "8 évig anyagoztam", az már önmagában is elrettentő látvány (fizikailag leépült, ideges mozdulatok stb.), még egy-két flashelt halott csecsemő a filmben, mert az anya a drogmámor közben elfelejtett szoptatni, egy túladagolás és egy cold turkey jelenet, ennél több kinek kell, hogy ne akarja mindenáron kipróbálni? Aki mégis szétcsapja magát, annak úgy kell, az evolúció majd gondoskodik róla és az utódairól, a baj csak az, hogy az ilyenek köztünk járnak, mi fizetjük majd az orvosi kezelésüket, a torz értékrendjüket és szokásaikat pedig mindig továbbadják néhány befolyásolható embernek :-p

Hozzá szabad szólni:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s