Mit kezdjünk a gyerekekkel?

Banyek

A WB-ügy kapcsán beszélgettünk Banyekkal, akit az olvasóink többségének már nem kell bemutatni. A többiek kedvéért elmondjuk, hogy ő elektronikus zenész, netes kiadója van, és nem csak a magyar viszonyokat ismeri testközelből. Készített egy írást a Grundnak, amelyben összefoglalja, mit tehetne ő elektronikus zenészként az elektronikus zenei kultúráért. 

 Örülök a Rendőrség gyors munkájának, és az előttünk álló törvénymódosításoknak. Örülök azoknak a szórakozóhelyeknek, akik a sokk után rendet akarnak csinálni saját házuk táján. Azonban magam is mélységesen sajnálom, hogy mindehhez tragédiának kellett történnie.

 A tragédia kapcsán felmerült valami egészen más probléma, amit szintén csak szőrmentén szeretünk emlegetni: hónapokkal az esemény előtt több szervezővel beszélgettünk arról, hogy a NNL átveri a fiatalokat és saját hasznára veszélyezteti őket. Gondoljuk csak el, hogy milyen csábító szolgáltatást nyújtottak: a gyerekek bejuthattak oda, ahol olyan dj is játszott, akit eddig legfeljebb youtube-ról vagy mp3 lejátszóról hallgathattak. (A paranoid inkompetens szülőknek több száz szakmabelivel együtt üzenem, hogy rengeteg hely van, ahova a fiatalok meg sem próbálnak elmenni, mert nem engedik be őket oda a portások. Vagy ha netán mégis megteszik, alkohollal valószínűleg nem szolgálnák ki őket.) Lényegében tehát szerveztek nekik valamit, ami az ő bulijuk volt és amit hozzávetőlegesen korukbeliek szerveztek – a Quart cikke nagyon jól foglalja össze a helyzetet.

 Most itt maradt tehát egy rakás kiéhezett fiatal, akiknél nagyrészt már eleve fogódzó lett az, hogy az elektronikus zene igazán csak amfetaminnal vagy kétes minőségű szintetikus szerekkel, fülbántó decibelekkel és vakító LED-izzókkal, stb. élvezhető. Az oktatási intézmények ezt a problémát ignorálják: vagy általános drogprevencióról beszélnek vagy valamilyen szinten kizárják azt a közösségből, akik ilyen vagy hasonló rendezvényeket látogatnak. Az inkompetens szülői facebookos „aktivitás” és riadalomkeltés pedig azt hiszem, szót sem érdemel.

Megpróbálok egy pillantást vetni a drogprevencióra. Bevallom, semmilyen tapasztalatom és ismeretem nincs arról, hogy zajlik egy ilyen prevenciós foglalkozás manapság. A sajátomra emlékszem csak a gimnáziumból: örültem, hogy releváns, higgadt módon előadott információkkal és nem pedig a megszokott, dilettáns, félremagyarázó, ijesztgető előítéletekkel és hamis tanmesékkel lettem gazdagabb. Ugyanakkor lappangott bennem a tudat, hogy ez így önmagában semmilyen irányba nem fogja mozdítani a folyamatokat. Ért már veszteség is a „rossz minőségű” amfetaminszármazékok miatt: egy akkor már volt-osztálytársam kómába esett és pár napra rá meghalt. Szintén „jó tanuló” volt, és „jókedvű” fiatal hírében állt, mondták az akkori szemellenzős pedagógusok és barátok. Ezzel együtt szintén mindig felmerül az a jóval korábbi emlékem, amikor is az akkori igazgatónk az iskolán belüli drogprobléma nemlétéről elégedetten nyilatkozik egy bulvárlapnak.

 Általános problémának látom tehát, hogy míg nekem a kazettás-magnó és a fejem volt az elektronikus zene elsődleges fizikai, illetve szellemi kontextusa 12 éves koromtól fogva, addig a kortárs fiataloknak a NNL-féle rendezvények vették át ennek a szerepét. A fiataloknak tehát a partizáson és az ottani közösség normáinak követésén kívül szinte semmilyen közvetlen szellemi kapcsolatuk nincs az elektronikus zenével mint művészettel. Honnan is lenne?

 Tegyük fel, hogy teremtenénk számukra egy ilyen kontextust. Tanintézményről tanintézményre járnánk a hangeszközeimmel, megpróbálnék mesélni a zenéről, megfelelően bevonva a gyerekeket egy elektronikus zenei előadásba. Hoznék magammal olyan művészt is, akinek lenne kedve csinálni ilyet. Nem várnék a dologtól megváltást, mert ennek a bizonyos életkornak természetes velejárója a lázadás, a kísérletezés és a felnőttek által deviánsnak tartott viselkedés. Mindemellett legalább volna lehetőség arra, hogy a fiatalok kezdjenek valamit ezzel az új kontextussal, egyáltalán tisztában legyenek azzal a lehetőséggel, hogy ez egy hangművészet, ami felfedezésért kiált, az összes többi dolog – legyen az káros vagy sem – csak esetlegesen járul hozzá. Továbbá mindez történhetne egy drogprevenciós foglalkozás keretein belül is, mert szerintem a kettő jól kiegészíthetné egymást. Ez csupán egy gondolatkísérlet, de úgy hiszem, tehetnénk egy ilyen lépést többoldalú szakmai újragondolás után.

szöveg: banyek
fotó: Rozmy

 

Hozzá szabad szólni:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s