Tapossa laposra!

Szemetes

Egyszer úgy hozta az élet, hogy egy szeméttelepen dolgoztam. Valószínűleg nagyon kevesen gondolunk bele abba, hogy mi történik mindazzal az anyaggal, amit a kukába dobunk, vagy kiteszünk a ház elé. Hogy mennyire furcsa a hulladékhoz való viszonyunk, azt leginkább a vécével lehetne szemléltetni. 

Conversation

Az első film, amelyben vécélehúzást mutattak, Hitchcock Psychoja volt. Addig ez nem fért volna bele a filmbe. Jó 15 évvel később Coppola megcsinálta a The Conversationt, amelyben a nyomozó végigjárja a fürdőszobát, mint a psychoi gyilkosság klasszikus helyszínét, körbetapogatja a zuhany lefolyóját is, majd a vécé lehúzása után vér bugyog fel, és ömlik a padlóra. Durva mi? 

Most valahol ott tartunk, hogy egy félig legális szerepet teremtettünk a hulladéknak, szabad róla beszélni, szabad az amerikai fehér középosztály szabályai szerint szelektíven gyűjteni a szemetet, és így tovább. A felszínen minden rendben is van, ha alaposan körbetapogatjuk a fürdőt, akkor is tiszta marad a kezünk. Igen ám, de semmit se lehet az életből csak úgy száműzni egy lefolyón keresztül. A mélyebb tartományokban minden ott halmozódik, ezt hívjuk elfojtásnak. 

Ezen a szeméttelepen nem kommunális hulladékkal foglalkoztunk, hanem mindenféle bontási, meg lomtalanítási vackot hoztak oda. Jobb nem is turkálni abban, hogy pontosan miket, de legyen elég annyi, hogy a jelenlegi könyvtáram ott alapoztam meg. Engem elsőre megdöbbentett, hogyan gondolkodunk a hulladékról. 

Még egy kis kitérő: úgy 13 éves lehettem, amikor egy nyári táborozás alkalmával Szob mellett szálltunk meg. A faházas kemping egyik oldalát valami patak vagy folyócska határolta. Egyszer elindultunk néhányan a mederben, szembe az árral. Igen hamar feltűnt, hogy nejlonzacskókkal, konzervdobozokkal, műanyag- és üvegpalackokkal van tele minden. Akkor gondoltam bele először, hogy míg a régi modellben mindent a folyóba lehetett hajítani, hisz elvitte a víz, mára ez nem működik. 

Ne tudja a jobb kezed, mit csinál a bal – mondja a tanítás. Valószínűleg teljesen hibás az a felfogás, hogy a szemetet ezen a ponton szelektíven kéne gyűjteni. Mégis, az elmúlt négy-öt évben mindent olyan picire préselve dobok ki, amennyire csak lehet. Nincsenek illúzióim, így is megérkezik majd valahova, ahol egy lánctalpas jármű túrja majd bele egy nagy gödörbe. 

A szeméttelepen láttam az egész nap keringő, dízelmeghajtású teherautókat. Gigászi konténerekben hordták a szemetet Magyarország egyik legszebb részére. A konténerekből folyamatosan potyogott, repdesett ki a puffasztott hungarocell, pattogtak kifelé a többliteres kannák, flakonok, repült a nejlon. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy voltak teherautók, melyek félig levegővel voltak csak töltve, és mégis ugyanannyi dízelt használtak el, mint ha tele lettek volna. Még csak eldöntenem sem kellett, hogy attól kezdve mindent laposra taposok, összepréselek, apróra nyomok. Egyszerűen csak egy ilyen élmény után nem lehet máshogy csinálni. Ne tudja a jobb kezed: nem azért teszem, mert valami célom van, mert a bolygót akarom megmenteni. Nagyjából sejtem, mi bugyogna vissza a vécéből. Közhely, de igaz, hogy a nyugati világ jelenleg keletre exportálja a hulladékot. Ott még olyan emberek élnek, akik gondolkodás nélkül bármit a folyóba dobhatnak. Nekik a bálázott külföldi szemét látványa nem zavaró, hisz csak az anyagot látják benne. 

Mi a megoldás? Nem hiszem, hogy bármilyen korrekció, nadrágszíj összehúzás vagy fogyasztás-mérséklés megfelelő válasz volna. Egy biztos, úgy élni nem lehet többé, hogy az ember ne lapítana. Így vagy úgy.

Hozzá szabad szólni:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s