Önkéntesség

Amikor én még kissrác voltam, az önkéntesség is sokkal menőbb volt. Indul a nosztalgiaexpressz!

Régen az Indymediára lehetett írni, meg volt néhány nyomtatott fanzin. A fanzin általában egy szórólap méretűre hajtogatott, tematikus újság, amibe mindenféle cikkeket írtak a lelkes önkéntesek. Volt olyan fanzin, ami az állatvédelemmel foglalkozott, és akkor a brojlercsirkékről tettek bele fotókat meg leírásokat, más fanzinok zenei szcénákat (pl. punk, alternatív, skinhead) mutatott be. Az egész aktivizmus döntően baloldali dolog, illetve az lenne, ha nem lettek volna akkoriban kreatív és megnyilvánulni vágyó fiatalok is.

A félillegális aktivizmuson túl is voltak lehetőségek, én például zenei újságírással foglalkoztam, ami pénzt ugyan nem hozott, de egy-egy ilyen melóval egész szép gyűjteményt lehetett felhalmozni eredeti zenecédékből. Ami egy tizennégy-tizennyolc éves számára elég jó motivátor… bármire. Aztán jöttek a fórumok, és aki addig nem írt az Internettonak, az végül az Indexbe kezdett írni. A liberális pestiek meg a Magyar Narancsba. A jobboldal általában kimaradt a buliból. Volt ugyan néhány egész szép jobboldali kísérlet is, de egészen fiatalon az ember még nem jobboldali. A jobboldal egyébként is egészen máshogy gondolkodik ezekről a dolgokról, például nem akar mindenkinek mindent elmagyarázni. Na persze nem volt ott mindenben a politika, például az említett zenei újságírásban sem, de ugyanígy lehetett politikamentesen vagy politikafeletti álláspontból írni az ország legkülönfélébb helyi lapjaiba, ha épp arra vetődött az ember, és részt vett valamiben, vagy gondolt valamiről valamit. Továbbá verseket, novellákat, fotókat bárhova el lehet juttatni. Pár hónapja David Yengibarjannak bluetooth-szal adtam oda a róla készült képeimet a Gödörben. Máig rendszeresen küldök zenekaroknak, kluboknak, fesztiváloknak saját koncertfotókat a következő szöveggel: “Itt küldöm a ….-i fellépés képeit, mindegyik szabadon felhasználható.” Önkéntességből. Persze valaki mondhatná, hogy narcizmusból, hiszen milyen jó benne lenni mindenben. Lehet. 

Aztán régen lehetett zenekaroknak segíteni, közel lenni a tűzhöz. Akkor még éppen csak el mertünk lógni a Szigetre, és abba bele se mertünk gondolni, hogy egyszer majd a kedvenc külföldi zenekarunk koncertjére is válthatunk jegyet. Akkor még tök más volt az internet is, egyszerűen nem volt azonnal elérhető a világ 100 legjobb lemeze, nem tették fel azonnal a netre a legújabb és legjobb anyagokat, satöbbi. Akkoriban volt négy-öt magyar zenekar, amit értő füllel illet észrevenni, vagy még oda lehetett figyelni azokra, akiknek értő füle volt. Így vettük észre 2004. környékén a Pál Utcai Fiúk zenekar honlapjának vendégkönyvében, hogy a zenekar frontembere a Kaukazus zenekar első demoját ajánlja meghallgatása. Akkor egy hónapot vártam arra, hogy meghallgassam a lemezt, akkor tudtam “feljönni” Pestre, ahol a szélessávval és 128 MB-os mp3 lejátszóval rendelkező bátyám letöltötte nekem. Aztán persze ott voltam az első koncerten, majd legalább száz másikon is, meg a legutolsón is. Egy éven át voltunk visual jockey-k több zenekar mellett is, felléptünk az azóta lebontott Kultiplexben is a Kaukazussal, meg például a Pál Utcai Fiúk egyik karácsonyi koncertjéhez is mi vetítettünk a Gödörben. 

Akkor még máshogy mentek ezek. A zsebpénzemen vettem egy minidisc recordert, tök drága volt, és koncerteket rögzítettem vele. De sajnos ugrált a fej írás közben a basszustól. Aztán az egyik zenész adott egy másik rögzítőt, ami törött volt, de sikerült összerakni. Azzal jónéhány koncertet rögzítettem, idő közben egy hangmérnök barátom bevezetett a masterelés alapjaiba is. Máig készítek barátoknak, kis zenekaroknak próbatermi demokat a felvételtől a masterelt anyagig. Önként. Illetve már pont nem, mert a kis törött rögzítő is tönkrement. Most nincs mivel koncertet és próbatermi demot rögzíteni. 

Aztán mindenki felnőtt, és nincs már szükség az önkéntesekre, meg az aktivistákra. A zenészek rég rájöttek, hogy a mainstreamben érdemes nyomni, amihez pedig nem az önkéntes gyerekek félig-meddig összegányolt munkájára van szükség, hanem befektetésekre és projekttervekre. Jobb egy kisbusz, mint egy pakolóember. Az úgynevezett mai fiatalok már csomagolt élményeket kapnak, senkinek eszébe sem jut vágyakozni valamelyik magyar kiszenekar próbatermébe, hogy ott néhány próbatermi fotóval tegye híresebbé a jót. Ma ott tartunk, hogy a szélessávú internet elért a legutolsó lakásokba is, és mindazok, akiknek a 2010. előtti életről már fogalmuk sincs, simán lepontozzák az összes egykori youtube feltöltésem, két mondatban lefikázzák (konkrétan azt a videomat is, amelyet még az RTL Klub is átvett a XXI. század című adásába), és továbbállnak jobban összerakott élményekért. Szépen lassan elfogy ez is, az újságírók írják majd az előre csomagolt cikkeket, nekünk csak ki kell bontani. Régen menő volt önkéntesnek lenni, ma már nincs miért ilyesmivel tölteni az időt. Egy kicsit sajnálom, hogy így alakult.

Önkéntesség” bejegyzéshez ozzászólás

  1. mondta a bolondnak az anyujaérzem amit gondolsza "mozgalom" működik szemüvegre szigszalagozott mikrofonnalönkéntne kezdj öregedniazt csak nekem szabad

Hozzá szabad szólni:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s