Az elmúlt egy-két évben – vagy mittudomén – rendszeresen jártunk egy barátommal evezni a Dunára. Én egyáltalán nem vagyok vízi ember, amikor először ültem kenuban, nagyon féltem. Aztán nagyon hamar megszerettem ezt a biztonságos és kedves eszközt. Olyannyira, hogy néha egyenesen a vízről mentem egyetemre. Teljes nyugi, napsütés, hűs folyó és tartalmas beszélgetések után tényleg jól vettem minden nehézséget. A barátom nemrég külföldre utazott, úgyhogy idén tavasszal elmaradnak a reggeli kenuzások, világmegfejtések. Mondanám, hogy sajnos így alakult, de örülök annak, amit csinál. Én például biztos besokalltam volna magamtól, ha ennyi időt kellett volna egy csónakban töltenem velem!