Az elmúlt egy-két évben – vagy mittudomén – rendszeresen jártunk egy barátommal evezni a Dunára. Én egyáltalán nem vagyok vízi ember, amikor először ültem kenuban, nagyon féltem. Aztán nagyon hamar megszerettem ezt a biztonságos és kedves eszközt. Olyannyira, hogy néha egyenesen a vízről mentem egyetemre. Teljes nyugi, napsütés, hűs folyó és tartalmas beszélgetések után tényleg jól vettem minden nehézséget. A barátom nemrég külföldre utazott, úgyhogy idén tavasszal elmaradnak a reggeli kenuzások, világmegfejtések. Mondanám, hogy sajnos így alakult, de örülök annak, amit csinál. Én például biztos besokalltam volna magamtól, ha ennyi időt kellett volna egy csónakban töltenem velem!
hát még ha tudnád, hogy milyen veled vitorlázni! :)