A legdrágább könyveim – E-reader

Olvaso_plusz_konyvOlvaso_pageOlvaso_goto_pageOlvaso_horizontOlvaso_gombOlvaso_konyv_egymas_mellett

Vettem egy E-olvasót. Miértek és hogyanok hajtás után.

Pontosan fél évig gyűjtöttem rá, valószínűleg azért, mert a gyűjtés közben rá akartam készülni, el akartam olvasni róla mindent és meg akartam magam győzni róla, hogy nem fog úgy járni, mint az összes többi gadget, amim van. A laptopon kívül semmit sem haszálok, a design mp3, a “praktikus” mp4 mind vannak valahol, de nagyon régen nem láttam őket. A telefonomon csak telefonálni és smsezni lehet, de nem azért mert ellene vagyok a smartphone-nak, csak egyszerűen nem akarom, hogy mindig legyen nálam internet.

Az e-olvasó jó ötletnek tűnt ebből a szempontból, úgy árulták, hogy nincs rajta internet. Pedig van.

Hogy miért ezt a fajtát választottam? A családban van már egy, karácsonykor ráértem nézegetni. Nem csak érintőképernyős, hanem a gobjaival is navigálható (éljen), így állílag kevésbé fogyasztja az aksit. Plusz nem tükröződik izomból. (egy csak érintőképernyőset is kézbevettem erős neonfényben, de azzal nem lehetett mit kezdeni) És fehér. Ezzel arról próbálom meggyőzni magam, hogy jobb, mintha fekete lenne, legalább az illúziója legyen meg a lapszélnek.

És miért nem Kindle? Amikor elkezdtem a gyűjtést, nem volt raktáron és nem akartam két hónapot várni a már kifizetett valamire. És nem akartam olyan gépet, amiben van internet, a Kindle-ben pedig ez a legnagyobb reklámérték. Ha az én E-olvasómon lenne lenne gyors internet, sose olvasnék rajta. Ez így pont jó.

Az én Onyx Boox 60 Simple olvasóm állítólag sokféle formátumot tud olvasni (EPUB , PDF,Mobipocket (nem DRM), Fb2, TXT,RTF PDB, HTML, CHM, DJVU, Adobe DRM/Adobe Digital Editions JPEG, BMP, PNG, TIFF,MP3.WAV),eddig EPUBot PDF-et és RTF-et sikerült rátölteni.

A betűméretet lehet állítani, egészen 450 százalékig, néha kell is ennyi. A tördelés a 100%-os betűméretre van optimalizálva (tkp ez egy rendes oldal), így sokszor az olvasható betűmérethez aránytalanul rövid sorokat kapunk. És hülyén elválasztott szavakat. De ezeket meg lehet szokni, bár gyerek kezébe nem adnám.
Lehet vertikálisra és horizontálisra is állítani a képernyőt. Így a sorok kicsit hosszabbak, viszont egy oldal lesz aránytalanul rövid. 

A navigáló gomb bármennyire is annak látszik, nem egy ipodgomb, viszont a külső és belső kör más-más dolgokat tud. Negyed óra alatt meg lehet tanulni.

Azt nagyon fontos megjegyezni, hogy ez nem egy számítógép, nem egy iphone, szóval egyáltalán nem gyors. Lapozáskor mindig gondolkozik egy kicsit, ha pedig az érintőképernyőjét használjuk, akkor nem mindig érzi, mit szeretnék. A gombokkal viszont mindent lehet irányítani, szóval a pointer a helyén marad.

Az internet csak végszükség esetén használandó, mert amíg megtalálja/csatlakozik/betölti a földhöz akarnám inkább vágni. De ugye, ez nem számítógép.

Igaza van a leírásoknak, az E-ink tényleg nem fárasztja annyira a szemet, mint a képernyő, nem világít (a lámpafény azért tükröződik rajta). De azért ez nem egy rendes könyv.

Jó nehéz, majdnem 30 dkg, de ha jól emlékszem a Nokia3310-es is kábé ennyi volt. Egy kézzel is lehet tartani, de meg kell találni a pozíciót közel a lapozógombhoz. Tényleg jó, hogy fehér a széle, a hosszabb sor illúzióját úgy-ahogy fenntartja.

Eddig 12 könyvet töltöttem rá, a memóriája SD kárnyával bővíthető, gyakorlatilag végtelen. Másfél könyvet végig is olvastam rajta. 

Nagyon praktikus, A háború és békét nyomtatva nem biztos, hogy elolvasnám.A Digitális Irodalmi Akadémián keresztül nagyon sok kortárs/ma élő magyar író műveihez hozzájutok anélkül, hogy a következő könyvexportra kellene várnom.

A tartalomról szól, nem az érzésről. Nem lesz szaga, nem lesz jellemző borítója a könyveknek. Szóval praktikus, de teljesen személytelen. Kompromisszum, ugye.

Digitalizált ingyenes könyvek:

Az én olvasóm:

Onyx Boox 60 Simple (Bebook Neo)
196 x 121 x 10,5 mm
~230 euro

E-könyvek pénzért magyarul 99 Ft-tól, de nagyon kell keresni őket.

A legdrágább könyveim – E-reader” bejegyzéshez ozzászólás

  1. <html><body bgcolor="#FFFFFF"><div>Nagyon draga, nem akarom megint peldanak hozni a Kindle-t, de az ennek kb. fele. Nem erte volna meg megis varni?<br><br></div></body></html>

  2. Ha most venném, vszeg Kindle-t vennék, mert az általános bajok azzal is ugyanúgy megvannak.De van ennek egy okosabb verzója, az kb 350 euro és azzal villogtak, hogy van benne net. Nyugodt szívvel vettem meg ezt, hogy bben úgysincs és majd tovább bírja. Meglátjuk.

  3. Hat sok jo oldalat nem mutattad meg, az teny.. engem az erdekelne, hgy mi van azutan, hogy megvettem az olvasot… Kindle ugye elvileg a legleg, de magyarul mit tudok rajta elolvasni? Akkor lenne igazi, ha bekapcsolnam, es rajta keresztul tudnama konyvet megvenni, olvasni, tarolni. De a magyar ekonyvek sokszor epub formatumuak, amiket a kindle nem nyit meg, ha mas olvasot veszek, az meg mast nem nyit meg. Elvileg azert is eri meg ekonyv olvasot venni mert olcsobbak lesznek az ekonyvek, namost ez a gyakorlatban nem igy van, ugyanannyiert siman megkapod a paperbacket – persze nem itthon, de kulfoldn, es meg le is kuldik. En is regota gondolkodom egy olvason, de egyelore nem tudom magam meggyozni h nem penz kidobas. felek hogy megvennem es tovabbra is konyvet vasarolnek, mert amit akarok nincs meg ekonyvben, vagy ugyanannyiert van mint a sima konyv, es meg az elmeny rovasara is megy..

  4. Valószínűleg azért nem mutattam meg jó sok oldalát, mert nem vagyok tőle elájulva… :) Pont azt nyújtja, amire számítottam – sok betűt egy lapos dobozban.én továbbra is veszek rendes könyveket, pedig az is lett volna a cél, hogy ebből minél kevesebb legyen. Ez tud epubot olvasi, de a magyar e-könyvek tényleg pont olyan drágák, mint a paperbackek. És nagyon kevés dolgot adnak ki ekönyvben, úgyhogy ez az opció még nem játszott.Nekem még az volt a kérdésem, hogy ha külföldön veszem meg, akkor a magyar karakterek megjeleníthetők-e rajta egyáltalán. Igen.Ha a venni/olvasni/tárolni a fontos, a Kindle arra pont jó. Az e-könyvolvasó blogon van egy pár konvertálási mód, hogyan lehet az epubból kindle-kompatibilis formátumot csinálni.

  5. Koszi a valaszt, hat igen, egyetertes van… es tudom en hogy lehet konvertalni, nem is lenne gond, csak azt nem szeretem hogy nekunk mindig elmarad az a felhasznaloi elmeny mint a kintieknek, hogy bekapcs, rendel, fizet, mukodik.. legyen ebook olvasas vagy akarmi, mert az itthoni boltok csak az arakat birjak koppintani (sot) a kulfoldiektol, a szolgaltatasok minoseget nem. es csodalkoznak, hogy le vagyunk maradva. keves embernek van arra ideje, tudasa, es penze, hogy ilyesmit kulfoldrol szerezzen be, utannanezve hogy honnan erdemes, milyen a shipping, hol nem vernek at… az meg, hogy meg utanna is buheralni kell, gepben konvertalni, stb az meg kulon elrettento. Szoval remelem ertheto amit mondani akarok. Hasznos volt a cikked elolvasni mindenkepp, eleg kiegyensulyozottan irtad le hogy milyen, nem csak hogy hudekiralysag mert ebookot olvasok :D

  6. Nekem egy éve van, de olyan értelemben csalódás, hogy alig van hozzá tartalom magyarul a joguk lejárt klasszikusokon kívül. Titkon azt reméltem, hogy legalább a magvető-európa-agave-ulpius kör felismeri, hogy párhuzamosan meg kell jelentetni az új könyveket papíron és e-könyvben is, a megfelelő árkülönbséggel. Hát nem. Az angol nyelvű az rendben van.

  7. Látom istenítitek itt a Kindlet, ami a legeslegrosszab e-könyv olvasó, nem hiába olyan olcsó. A Kindlera csak DRM-védett, fizetős könyveket lehet rakni. Aki ezt akarja, annak hajrá. Én egy forintot nem fogok könyvre kiadni, most szedtem le torrentről egy 4000 darabos pakkot.Hallottam egy jó e-könyv olvasóról, amiben lehet szövegkiemelni és kézzel jegyzetelni. na az kéne nekem a suliba, csak az 150 ezer ft.am nekem iRiver Story van, ezt tudom ajánlani másnak is.

  8. >>Látom istenítitek itt a Kindlet, ami a legeslegrosszab e-könyv olvasó, nem hiába olyan olcsó. A Kindlera csak DRM-védett, fizetős könyveket lehet rakni. Aki ezt akarja, annak hajrá. <<Simply not true.

Hozzá szabad szólni:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s