Bárki láthatja, hogy éppen hol vagyok – és?

Az utóbbi két napban az egyik nagy mobillal kapcsolatos hype, vagy nevezzük inkább hírnek, hogy az Apple szoftver- és hardvergyártó cég az összes iPhone-nal rendelkező felhasználójánál nyilvántartja, hogy az éppen merre jár. Nem kell méter alapú helymeghatározásra gondolni, mert nem a szerkezetben lévő – egyébként távolról is aktiválható – GPS vevőt használja, hanem az adótornyok információit, az úgynevezett kiháromszögelés módszerét. Ennek lényege, hogy a környező 3 mobilos adótorony jelerősségeiből próbálja kisakkozni a készülék feltételezett helyét. Józan paraszti ésszel belegondolva ez akkor lesz minél pontosabb, ha közel vannak a tornyok egymáshoz, pl. sűrűn lakott városokban és/vagy olyan helyeken, ahol az átlagos aktív hívások száma magas. Kialakításbeli, hálózatépítési, mérnöki kérdés.

Az Apple tárol. Visszamenőleg, több mint egy évre legalább, talán tovább is. Ha készüléket váltunk, akkor az adatbázis tovább szinkronizálódik, tehát ha nem más gyártó telefonjára cserélünk, akkor ez így megy egészen addig, amíg Cupertino-ban van elég kebab és pizza a fejlesztőknek.

Naiv és botor dolog azonban feltételezni, hogy egyéb gyártók, pl. a legnagyobb kihívó, az Android nem tesz ilyen lépéseket. Meglepődnék, ha a Windows-os kütyük nem használnának hasonló megoldásokat. Nincs ezzel semmi baj, a gond ott van, hogy a tárolt adatbázis bármelyik fejlesztő számára elérhető formátumban van. Ezt okos programozók és fejlesztők vizualizálták, amit a plastik.hu oldalról átvett képpel illusztrálunk. Józsi sok helyen járt, ezt láthatjuk az ábrán.

Iph_tracker

Még butább dolog azt gondolni, hogy ez itt valami újdonság, és ez az, ami miatt igazából szükségét éreztem a publikálásnak. Eddig is meg voltak az információk rólunk, nem kellett hozzá még csak okostelefon se. A szolgáltatók évekre (pontos időt nem tudok) visszamenőleg tárolják a sim kártyákhoz tartozó cellainformációkat, hogy az esetleges hatósági megkeresésekkor ezeket ki tudják szolgáltatni. Nyilván komoly biztonsági előírások közt tartják a szenzitív adatokat, az üzemeltetők is csak a belső ellenőrzés szigorú utókontrollja alatt érik el azokat, de maga az információ megvan. Megvolt mindig is. Egy dolog változott: eddig a hatóságokon kívül csak a legbefolyásosabb emberek érték el ezeket (nokiás doboz a megfelelő helyekre), most már kicsit kevesebb is elég. Talán egy alcateles box. :)

Nem most kell kezdeni a paranoiát, a 90-es években kellett volna.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy tényleg ordenáré gáz, amit az Apple csinál, várom is a hivatalos kommunikációt az ügyben. A fentiek ettől még – véleményem szerint – igazak.

Hozzá szabad szólni:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s