Hogy nem írtam a kultúrtájról posztot?

Vannak tartozásaim. Ígéretek. Máté az Uz Bencét adta kölcsön, a bátyám
pedig Fekete István Zsellérek című könyvét. Időm alig-alig van,
regényekre szinte egyáltalán nincs. Meg aztán fontosabb kötetek is
sorakoznak az asztalon. De fontosabb-e Schopenhauer, mint Nyírő?

Jelenleg egy vonaton ülök, a fehér nyíl hasít keresztül
Magyarországon. A körülöttem ülő utasok épp felháborodtak, mert
rendőrt hívott rájuk az ellenőr, aki egyébként – ahhoz képest, hogy
mindannyian megvettük a jegyet – egy ordas tapló volt, bár ő ezt talán
gyakorlatiasságnak nevezhetné . De hát sebaj, a MÁV-on úgy tűnik, nincs
minőség-ellenőrzés. Épp most hangzott el a bűvös mondat: “El kell
ebből az országból menni.” De el kell-e?

Hétvégén esett egy kis eső, a jó sötétbarna föld most feketére
váltott, a tavalyi sárga fű helyén duzzad és burjánzik a zöld. Kiégett
vasúti épületek, egykor cukorrépától roskadozó betonrámpák, így-úgy
fenntartott TSZ-majorok alkotják az egykor híres kultúrtájat. Közben
két utasunkat elvitték a rendőrök. Ezért áll a vonat, elvégre a
bűncselekményt fel kell deríteni! Félig élő tudósításunkat olvassák a
valóság határáról. “Micsoda kitüntetést kapnak ezért!” – mondja a
velünk utazó, faragott sétapálcás, kalapos úr.

Ha már a kultúrtáj: Szeremley Huba, a badacsonyi bormester írt és
beszélt régebben a balaton-felvidéki kultúrtáj megőrzésének, vagy
inkább helyreállításának fontosságáról. Eközben elindult velünk a
Fehér Nyíl, az észt énekesnő, Guna Tamasz énekel. Két utastársunk nem
tért vissza. A legfőbb érték az ember?

Ó igen, a kultúrtáj… Szívesen írnék összefüggő, tartalmas szöveget, de
sajnos egyre kevesebb a lehetőség. Tehát a kultúrtáj helyreállítása.
Nagyon keveset tudunk mi arról, hogy mi volt Magyarország utolsó
értelmes rendbe illeszkedő, egészséges, normális állapota. Elnézem
ebben a csíkká vált világban a mellettünk elhúzó kopasz szántókat:
helyenként még a tarló is áll, másutt már bújik a kukorica. Búzát és
árpát vált a nádas, gémek és kócsagok lépdelnek a mocsáron. A
művelésből itt csak ennyi látszik. Ki kell mondani: nekünk, legalábbis
nekem, fogalmam sincs, minek kéne itt lennie. Véleményem persze van,
de én ennek az egész véleménykultúrának még 5-10 évet adok. A vélemény
az semmi, abból nem lesz semmi. Nagyon sürgősen el kellene kezdeni
igazat beszélni, elfordulni a rossztól, és tenni a jót. Persze nem
termelhet mindenki bort, nem lehet mindenkinek nádfedeles szentélye a
Balaton-felvidéken. Mindenkinek ott kell elkezdenie, ahol éppen van.
Azokkal, akiket a legközelebb talál, miközben nem feledkezik meg a
legtávolabb lévőkről sem. A problémát – mint már látjuk – nem oldja
meg a fél-egy év Erasmus-ösztöndíj sem, nem oldja meg a két diploma,
nem oldja meg a jó pénz. Az ember az egyéni szenvedését némileg
csökkenthetik ezek által.

Ezt az utolsó bekezdést már otthonról írom. Menet közben még egy
helyen állt a vonat. Egy darabig. Az ablakon kinézve láttam, ahogy két
rendőr intézkedik a legutolsó kocsinál. Csak azt sajnálom, hogy ezen a
borongós anyák napján és munka ünnepén a MÁV nem szólt időben, hogy
büntetővonatot indít, mert ha jó előre tudjuk ezt, akkor mégis az
eggyel későbbivel jövünk.

Hozzá szabad szólni:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s