Fable 3 (játék)

A legkülönbözőbb helyekről kaptam az ajánlásokat arra vonatkozóan, hogy semmiképp se hagyjam ki ezt a Lionhead produkciót, fantasztikus és toljam-toljam-toljam. Egye fene, feltelepítettem.

Fable3-1

A történet egy olyan királyságban játszódik, ahol a játékos a király kisöccsét, Albion hercegét irányíthatja (vagy annak női megfelelőjét). Az uralkodó zsarnok, kizsákmányolja a népét, botrányosan viselkedik, öldököl. A játék kezdetén a herceggel ki kell jutnunk a vár falai közül, majd a segítőinkkel meggyőzni a környékbeli városokat és népeket, hogy álljanak mellénk a majdani forradalom idején, s támogassanak a királyi címért folytatott harcban. Remek questek és jó szálvezetés teszi szórakoztatóvá a produkciót. Rengeteg döntési pont és lehetőség van, ami befolyásolja a történéseket; saját lakásod lehet, gyerekeid, lehetsz kegyetlen vagy jófej, a kupleráj ura, korrupt kereskedő vagy becsületes kovács, a lehetőségek gyakorlatilag végtelenek.

Be kell vallanom, én nagyon siettem, kíváncsi voltam a játék végére, mert azt állították, hogy sokféle befejezés is lehet, s csak tőled függ, hogy végül melyikhez érsz oda. Mindössze 7 és fél óra alatt végigjátszottam, ennek megfelelően viszonylag kevés aranyat sikerült összegereblyéznem, ami a végső döntéseknél igencsak szerencsétlen helyzetekbe kényszerített bele.

Fable3-2

Nem mondok el nagy titkot, ha elárulom: a királyi cím és a korona megszerzése még közel sem jelenti a dolgok végét, a java még csak ekkor jön. Nem spoilerezek, de bizonyos döntési pontokon csak bámultam a monitort és téptem a hajam, hogy most akkor mi a méteres kékerest csináljak. Kommentben megírom, hogy végül hogy zártam.

Tetszett, ajánlom.

Fable 3 (játék)” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Alapvetően szerettek az emberek, de rengeteg ember meghalt a végső támadáskor. :(Valami olyasmit írtak, hogy nem tudják, ki az igazi zsarnok, aki folyamatosan terrorizálja őket, vagy aki ilyen kevés ellenállást tanúsít. Na, igen. Több zsé kell a kormányzáshoz.Egyébként huszadszorra is azt tudom mondani, amit Tóta W is: kellenek az ilyen játékok, hogy látszódjon: ha ide pénzt raksz, akkor azt onnan el kell venni. Nem a bokorban terem.

  2. Na, végre újra írunk játékokról is, tök jó! Csinálhatnál is egy "Játék" taget, hátha lesz még időnk ilyesmire.

Hozzá szabad szólni:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s