Egyedül ébren, hát ez nagyon para! A dolog azzal kezdődött, hogy az egyetem véget ért, és itt maradtam a magam feszültségével, ezzel a sok stresszel meg parával, amit az egyetem végül is jelentett menet közben. Most az egyetem nincs, én viszont vagyok. 

A dolognak persze örülök nagyon, nem is a végnek, hanem a kezdetnek. Végre jön a munka világa, némileg komolyabb kísérletekkel, mint az eddigiek. A megrázkódtatás egzisztenciális, például egy csomó mindent nem szeretnék végiggondolni, ami egyszerűen magától végiggondolódik. Jól csináltam? Jól döntöttem? Jó lesz ez? 

Éjjel három óra van, és nem viccelek, óránként eszembe jut, hogy most mi lesz, illetve egyáltalán, most mi van? 

A fene tudja, mi van. Bizonyos dolgokból engedni, másokban következetesen ragaszkodni. Kutya nehéz úgy hazudni felség, ha az ember nem ösmeri az igazságot! 

Éjjel három óra van, viszonylag tét és súly nélküli ez a poszt is. Jó fotót a Vác melletti erdőből már csak holnap keresek ehhez a poszthoz, de elmesélem: fenyőtűkön a hajnali harmat, de lehet, hogy eső. Ki mondja meg?

-g-