Lakásavató

Leonardo0001Leonardo0002

Valószínűleg ez volt itt az utolsó. 

Ugyanis ennek az albérletnek most vége lesz, egészen pontosan augusztus végén. Következhetne itt egy felsorolás fotókkal, utca- és személynevekkel. Alaposan dokumentált rendetlenségek, mosatlan edények, kiborult hamutálak helyett mégis inkább a jóra emlékezzünk! 

Önkontroll és önszabályozás. A dolgokra várni nem csak lehet, hanem kell is. Pontosan öt éve minden nap beírtam egy könyv címét a különféle keresőkbe. Nem lehetett kapni, és ha néha mégis megjelent valahol, antikvár példány, hát vagy húsz-harmincezret is elkértek érte. Volt, hogy féltem a könyv-függőségtől, és már tudom, hogy nem vagyok az. Az asztalomon áll befóliázva a két vaskos kötet, és néhány hét múlva ki is bonthatom őket. Kiadták újra.

Ma Bubotól a képen látható képeslapot kaptam. Körülbelül most lesz tíz éve, hogy először találkoztunk (de ötnél biztosan több!). Akkor bort ittunk, illetve kóstoltunk, bár se az iváshoz, se a kóstoláshoz nem értettem még. Ma volt az a nap, hogy ezt az embert meghívtam a helyre, ahol élek. Nem kérdeztem meg, hogy miért épp Leonardo arcképével ajándékozott meg. A képnek megvan a helye, Csontváry önarcképpel felérő hídja mellett valahol. Leonardo magányos ember volt, rég felette állt mindannak, ami körülvette. Vajon irigyelni kéne, tudomásul venni, tisztelni, hülyének nézni? Így vagy úgy, mától megismerem őt, de nem azonosulok vele. A-a. Annak vége. Egyfajta önkontroll és önszabályozási folyamat része egy ilyen találkozás is, megraktunk egy vízipipát, főztünk egy kanna jó teát, és hosszan beszélgettünk. 

Közhely, hogy az idő mindent elrendez. És közhely az is, hogy szükség van az aktív közreműködésünkre. Nekünk van szükségünk rá, konkrétan nekem, magamért. 

Néhányan még nem tudják, ezért ide is leírom: most egy darabig nem iszom alkoholt. Jó volt a tea mellett beszélgetni, mert bár ismerem az alkohol keltette fokozott éberséget, a tiszta, üres, egyszerű józanságot is szeretem már. Személyesen szívesen beszélhetünk erről, mi az absztinencia oka, ide legyen elég annyi, hogy olyasmiben veszek részt, ami kizárja az alkoholfogyasztást. Jóról, abszolút jóról van szó. Sajnálom, de hát ilyen ez az önkontroll és önszabályozás. Beszélgessünk, jó? Csak ne várakoztassatok meg, mert azt ki nem állhatom.

-g-

 

Hozzá szabad szólni:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s