Természettudományi Múzeum

Termeszettudomanyi_muzeum

A Természettudományi Múzeum királyság, ráadásul ebben a formájában nem sokáig látható. Na de ki akar döglött állatokat nézegetni?

Én például kimondottan visszataszítónak tartom az elpusztult, konzervált tetemek nézegetését, képtelen lennék kitömött, üvegszemű állatok között élni. Szerencsére a Természettudományi Múzeum legfeljebb félnapos program, annak viszont kiváló. 

 

20110703_001

A Ludovika épületében, annak is főleg a Lovarda részén helyet kapó kiállítás három szinten mutatja be Magyarország és a nagyvilág élővilágát, ráadásul mindezt hossz- és keresztmetszeti elrendezésben is, azaz nem csak a jelen szélesvásznú képét tekinthetjük meg, hanem a földtörténeti korok között is utazhatunk. Van itt mamutbébi, ősember koponyája és a számtalan kijelző egyik animációja még a Kárpát-medencében egykor volt Pannon-tó visszahúzódását is bemutatja. Igazi horror ez azoknak, akik a Kárpát-medencét tekintik a világ közepének, a túlélés bizos helyének!

 

Termeszettudomanyi_muzeum-2

Ügyesen becsempésztek egy-két alkalmi kiállítást is, például távoli kultúrát bemutató fotókat, rajzokat, tárgyakat. Szerencsére az egészet telepakolták padokkal, ugyanis a három emeletet már önmagában fárasztó megmászni. Ha az ember látni akarja Noé bárkáját, akkor fel kell kötni a gatyát. 

 

Termeszettudomanyi_muzeum-3

Élő állatokra ne számítsunk, ez itt a régi nagy öregek, a gyűjtögetők, a faládákkal utazó térdnadrágos urak terepe. Vadásztrófeák, komplett bogárparkok, icipici és baromi nagy magok, megkopott oroszlánok gyűjtőhelye. Felnőttként a dolog nem hoz annyira tűzbe, mint amennyire gyerekként élveztem volna, és a kiállítás egyébként is a szokásos hibába esik: gyakorlatilag feldolgozhatatlan információmennyiséggel állunk szemben. Annyi szöveg, video és tárgy, illetve rövid “tanösvény” vár ránk, hogy szinte lehetetlen mindent megnézni. A legjobban talán az a környezetismeretet tanuló iskolás gyerek jár, aki épp a kőzetekről tanul, vagy Afrikáról, vagy a halakról – szóval épp valamiről, amit itt részletesen meg tudnak neki mutogatni, hogy legalább félig elhiggye a létezésüket. 

 

Termeszettudomanyi_muzeum-4

A legtöbben valószínűleg feleslegesnek tartjuk egymás mellett látni a nyír, bükk, tölgy, nyár kérgét és fáját, vagy a nyolcféle antilopot. Aztán lehet, hogy jól jön az még, ha az ember kapcsolatba kerül az őt is magába foglaló élő egésszel. Miután elhatároztam, hogy nem olvasok végig mindent, élvezni is tudtam a Természettudományi Múzeumot. Simán ajánlom bárkinek, már csak azért is, mert bár tele van vele az erdőt, mogyorós pelét csak nagyon ritkán lehet közelről megfigyelni. És ha nem hétvégén megyünk, akkor vár minket az Üllői út túloldalán a Zöld Macska Diákpince egy frissítőre.

-g-

Hozzá szabad szólni:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s