A kiállítás 2011. 09. 25-ig látogatható telefonos egyeztetéssel: 06-30-265-0373
A Szakrális Művészetek Hete keretében Agárdi Kovács Attila és barátai kinyitották a kétszáz éve üres ortodox szerb templomot, és egy rövid performansz keretében megnyitották a festő Meditáció című kiállítását. Megdöbbentem.
A kis rác templomban régóta nem zeng az ortodox ének. Falairól pereg a vakolat, belső festése is inkább salétromvirágok sokaságának tűnik, értékes bútorzatából lassan egy fél romkocsmát se lehetne berendezni.
Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne lenyűgöző az épület. Már a kapu elé érve is érezni azt a sajátos felhajtóerőt, ami minden szent helynek sajátja. Szinte érthetetlen, hogy a világos kis templomot ennyire magára hagyták.
Ezt a spirituszt érezhették a művészek, amikor ide szervezték ezt a kiállítást, és a hozzá kapcsolódó performanszot. Ez utóbbit hülyeség volna most elbeszélni, hisz azért performansz a performansz, hogy azon az ember részt vegyen, és nem azért, hogy elbeszélje. Óriási ötletnek tartom, hogy a festményeket a néző csak felfelé nézve szemlélheti, tulajdonképpen nem is történhet ez máshogy egy templomban. Külön hanyattfekvős meditációs teret rendeztek be azért, hogy kizökkentsék a nézőt a szokásos horizontális lapályból.
A performansz végén aztán néhányan zenélni kezdtek, ami nagyon jól állt mind a képeknek, mind a különleges akusztikájú térnek is.
Aztán a sötétedéssel alkotni kezdett Szepesi Imre (méhkas dia project), és előbb fekete-fehér, majd színes ruhákba öltöztette a kis fehér templomot. Jó volt élni, és élni látni az egyébként zárva tartott helyet. Többen messziről látták a fényfestést, és így közelítették meg az épületet. Régi vágyunk teljesül, mondták többen is a belépéskor.
Összességében egy nagyon jó este volt ez, Dunaföldvárra érdemes odafigyelni.
-g-
