Háború van – Karátson Gábor írása a vörösiszap-katasztrófa kapcsán

Boglarka

Az alábbi írás a Magyar Nemzet Hétvégi Magazinban jelent meg 2010. október 9-én, öt nappal a vörösiszap-áradás után. Hogyan látta előre Csuang-ce a kolontári tározó felfakadását? – teszi fel a kérdést taoista mesterem, Karátson Gábor.

Haláltánc

Lehet úgy tenni persze, mint aki meglepődik, hogy „sajnáljuk, sorry, micsoda kár”. Mondogatni, hogy „erre igazán nem számítottunk”, „semmi sem utalt arra, hogy…”, „nyilván a sok esőtől átázott a gát” – csak éppen ezt senki sem veszi komolyan, és épp az a baj, hogy nem lehet komolyan venni, miközben a törvényesség látszatát azért még fenntartják rendületlenül: úgy folyik a szó, mintha még mindig emberek volnánk.

Annyira azért nem rózsás a helyzet, mint a fönti fiktív nyilatkozattörmelékben, amelyet előbb vetettem papírra, első dühömben, mielőtt bekapcsoltam volna a tévét. A Tolnay Lajos nevű illető, mint estére megállapítottam, néhány óra alatt országos ismertségre tett szert (negatívra, semmi népszerűség). Senkit sem szánt, meg sem lepődött, nem tartotta sajnálatosnak, ami történt; legfeljebb az esőről tett említést, mintha bizony máskor nem esne az eső ősszel. Azt hangsúlyozta végig, hogy ők, a Cég, semmiért sem tartják felelősnek magukat, teljesen szabályosan jártak el, az ellenőrzések rendszere hibátlanul működött. Még csak körül sem nézett ott, a kamera előtt, hogy akkor mi ez a földúlt táj körülötte, mik ezek a vörösiszapban, vérlevesben ázó települések, ki az a négy halott, kik a megégett emberek, bácsik, nénik, férfiak, gyermekek, kicsodák rejlenek még az iszap alatt, ki lehet a szétroncsolt szemű és torkú kisfiú, miféle házaspár gázol felénk a vérlevesben, valami fehér kabátot hurcolászva, mintha az volna az egyetlen holmi, amelyet meg tudtak menteni az általános romlásból.

De még csak az a kérdés sem jutott eszébe, hogy ha ennyire tökéletes a cége – amiben bizonyosak lehetünk: úgyis az derül ki a végén, hogy teljesen rendben vannak a bizonylatok –, miért kell akkor pont neki, szegény Tolnay Lajosnak foglalkoznia ezekkel az emberekkel, akik rosszkor és rossz helyen, a XX. század derekán, a XXI. elején Magyarországon jöttek világra – ezt nem kérdezte Tolnay.

Átszakadt a gát, és a következmények rettenetesek, de van itt még valami más is: a gátak ugyanis olykor vagy gyakorta át szoktak szakadni, rettenetesebb és elgondolkodtatóbb, hogy embereket bele lehet vinni abba, rábeszéléssel vagy kényszerítéssel, hogy ilyen gátak alatt éljenek. Nagybányán és Verespatakon és a bősi gát tövében, ahol csupán a templomtorony keresztje látszik ki a hatalmas fal mögül. Hogy államok vagy cégek így bánhatnak velünk, kifejezve, hogy enynyire becsülnek minket. Semmire. Nocsak, csodálkozunk, hát nem is tudtuk, hogy Kolontáron és Devecseren is vannak ilyen nyaktilószerű gátfalak. Hogy a világcivilizáció ezt nagyon is lehetővé teszi.

Tolnay Lajos természetesen egy típus, Gergényi Péter ugyanígy beszélt, ehhez a stílushoz szokva vagyunk, csakhogy a természet- és környezetrombolás gyökérzete mélyebb és mérgezettebb rommezőkbe nyúlik, mint a puszta rendőri brutalitásé.

*

Ha erről az emberfajtáról gondolkodunk, távolabbról kell kezdenünk. (Merő véletlen csupán, hogy 5-én, kedden reggel Tolnay Lajos nyilatkozatába futottam bele a televízióban. Amint az újságokban látom, Bakonyi Zoltán, a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi Zrt. [Mal Zrt.] vezérigazgatója ugyanígy beszél és nyilatkozik.)

„Még a rovarok is el fogják veszíteni eredeti természetüket, az évszakok pedig összekavarodnak, mert a fejedelmek túlságosan előnyben részesítik az egyoldalú értelmi tudást” – írta Csuang-ce kínai filozófus kétezer-ötszáz évvel ezelőtt. Szavai azóta valóra váltak – de honnan tudta ezeket Csuang-ce?

Gondolom, onnan, hogy látta őket, egyszerűen ennyi. Hogy ezeket a dolgokat látni lehet. Katasztrófák éveit éljük, és az ember szert tehet saját tapasztalatokra. Nemigen szoktunk lemenni a Duna-partra tűzijátékot nézni, de 2006. augusztus 20-án, nem is értettem, hogy miért, családom egy része kikövetelte a dolgot. Undok megjegyzésekkel ugyan, de lementem velük a rakpartra, ahol is szinte azonnal láttam, hogy légköri katasztrófa közelít felénk. Mit láttam, mit nem, nem tudom, az égen amúgy szinte semmi sem látszott, de nem kellett ehhez régi taoistának lenni, valamikor minden falusi ember fölfogta volna a dolgot. Mindenesetre elkönyvelhettem, hogy a festő szeme mégiscsak többet lát, mint a közönségszervezőké vagy a nagyközönségé, ha annyit talán nem is, mint amennyit Csuang-ce látott: Kr. e. 500-ból bele a kései modernitásba. Hogy ér a festőszem annyit, mint a szakemberek valódi vagy vélt tudása, hogy mást ne mondjak, jó vagyok szorongani attól, amit most kezdenek erőltetni valami lobbik, a Dunának, ennek a hatalmas nagy és jól hajózható folyónak a „hajózhatóvá tételét”, vagyis halálos megsebesítését – jó vagyok azt ellenezni is.

Előre látta a bámulatos kínai szent, Csuang-ce, hogy mi lesz ebből a végén. Mondása alkalmas rá, hogy egybefogja a legkülönfélébb fejleményeket: a klímaváltozást, a 2006. augusztus 20-i hányaveti hübriszt, a 2006. őszi rendőrrohamokat, a génmanipulációt, a magyar mezőgazdaság tönkretételét, az árvizeket, a Duna elleni szakadatlan támadásokat és most a kolontári tározók undok tartalmának felfakadását. Ezeket a kétségkívül különböző eseményeket és folyamatokat a teremtés fogalmának súlyos félreértelmezése köti össze.

Mintha bizony Isten különálló fizikai tárgyakat teremtett volna, és nekünk módunkban állna őket tetszésünk szerint csoportosítani és átcsoportosítani. Rétekből, szántóföldekből, dombhajlatokból, anyaföldből például zagytározókat csinálni. Valamennyi példa azt mutatja, hogy ez nem így van.

„Amit Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza” – mondta Jézus, és ez a mondás nem csak a házasságra áll. Nemcsak a férfit és a nőt szerkesztette egybe az Isten, hanem a rétet és a fűszálakat is, az eget és a madarakat, a hegyet és az erdőt, az erdőt és a vaddisznókat, őzeket, szarvasokat, a talajt és a gilisztát, a patakokat és a tisztaságot. Sok idejébe került ez az egybeszerkesztés, mint egyfajta jogharmonizáció, ezt nevezzük evolúciónak. Az egyes részek, a szem és a karmok, a torok és a lábak, a gleccser és a sivatag, a tenger és az erdő egymással fel nem cserélhetők. Ám túlságosan is régóta folyik már az evolúció elleni támadás azok részéről, akik nem haboztak a teremtés értelmére törni soha, egyetlen pillanatig sem: romhalmazzá, szemétteleppé változtatni a földet.

Képmutatók, mondja valahol Jézus, azt, hogy milyen idő lesz holnap, meg tudjátok ítélni, hogyhogy a nagy idők értelmét megítélni képtelenek vagytok? Minden hét új szörnyűségeket hoz, az élet elleni általános támadás mostanára haláltánccá fajult. A cégek egy része ma már nyíltan háborút visel ellenünk, belföldi háborút, bevallatlanul, de annál hatékonyabban. Ha továbbra is hagyjuk magunkat, elpusztítanak. A nagy idők megkövetelik, hogy az élet oldalára álljon az ember; mikor ébred már fel az ország?

Kedden este aztán egy stúdióbeszélgetésben Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke olyasvalamit mondott, hogy már hosszabb ideje készen állt egy részletes tanulmány a vörösiszap gazdasági felhasználhatóságáról, csakhogy a Céget egyáltalán nem érdekelte a dolog, s nagyon sajnálja, hogy mindez most egy ilyen rettenetes tragédia alkalmával jön elő. Ha ugyan jól értettem a dolgot, mert két és fél napi gyász és tévéfigyelés után már nagyon fáradt voltam én is, az ilyen tévébeli mondatok ilyenkor már úgy húznak el az ember előtt, mint az árnyak.

„Ez az ország a mi országunk, / Itt most már a mi kezünk épít” – írta Ady Endre egykor, de nem volt igaza ebben: ez az ország ma sem a miénk.

A polgármester arca, feledhetetlenül, ahogyan ott áll szálegyenesen, szinte sírva, mint egy játékfilmben; ő nem tud a községnek semmi vigasztalót mondani. A kolontáriak már nem akarnak visszamenni a faluba, félnek. Háború van.

Hozzá szabad szólni:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s