Tudjátok, hogy a Grund szerkesztői twitteren is elérhetőek? Gergő írt tegnap egy érdekeset.
Így van. Egy nehéz – jelentsen ez a szó bármit – nap után az úgynevezett szomorú zene eszünkbe juttatja, hogy vannak a világ más pontjain olyan emberek, akiknek búja-baja mellett a miénk teljes mértékben eltörpül, s ők nem is értékelnék a miénket tényezőként.
Ebből kiindulva lehetséges lenne, hogy az, aki pl. a zenében pesszimista és süppedős számokat komponál, az valójában egy örök optimista, csak szereti magát a legmélyebb mocsokból is kihúzni azzal, hogy a szólamokkal maga elé villant? Amikor Bérczesi előrukkolt a Vidám dallal, én nagyon nevettem, mert úgy interpretáltam az egészet, hogy ez most egy nagyon erős válasz azoknak, akik az optimista szemléletet keresték a BlaBla-ban és a Hiperkarmában. Mindig is ott voltak. Aki nem ismeri, pótolja.
Oh, megtisztelő. :) Amúgy ezen a lemezen úgy emléxem, kizárólag feldolgozások vannak, de a dal kiválasztása is döntés, úgyhogy.
pont ezen gondolkodtam tegnap hazafelé. unom már a kollektív tudattalanunkat, így nem lehetek egyéniség :)
ez pont olyan, mint amikor egy kilátástalan pillanatban valaki megyjegyzi, hogy ‘elmúlik, meggyógyít’. (http://www.youtube.com/watch?v=Hs1RFrZfEis)