A falusi tanító

Grundaktiv_nagyapa-2

Drága Nagyapa!

Nagyon-nagyon régen beszéltünk. Én még gyermek voltam, te pedig már nagyon beteg. Emlékszem, a kórházban találkoztunk utoljára, és én nem tudtam neked mit mondani. Kicsi voltam még, alig tudtam valamit a világról. Most beszédem van veled, és végre tudom, hogy mit akarok mondani.

Grundaktiv_nagyapa

Hol is kezdjem? Tudod, az én pályaválasztásom elég érdekesen alakult. Még az ősidőkben kaptam tőled egy dinoszauruszos könyvet, talán emlékszel rá. Burian és Burian nagyszerűen illusztrált munkája, tudományos igényességgel szerkesztett mű. Talán úgy tudod, hogy erdész lett belőlem, mert akkoriban sokat mondogattam ezt. Szerettem az állatokat, a természetet. Vittél is minket sokat a diósgyőri vadasparkba, imádtuk. Kisvasút Lillafürednél, még a rovarokat is elmagyaráztad. Onnan tudom, hogy mi az az esőthozó pőcsik. 

Az általános iskolában nagyon megijedtek a tanító- és tanárnénik, mert nekem a buta gyerek volt a barátom. Ma figyelemzavarosnak mondanánk vagy hiperaktívnak. Nem szeretném hosszúra nyújtani a mondandót: a dadogós, bukdácsoló rosszgyereknek én megmutattam a patakban élő gőtéket, fára másztunk és együtt írtuk meg délutánonkét a házi feladatot. Anti olyankor nem dadogott, és aztán az édesanyja egy alkalommal sírva és hálálkodva borult a nyakamba. Az egykori buta gyereknek ma három szakmája van. Én nem gondolom, hogy ezt teljes egészében nekem köszönhette, de hogy együtt tapasztaltuk meg, milyen is az, amikor egyáltalán nem dadog, az biztos. 

Az idők folyamán rájöttem, hogy a biológia kemény tárgy, és egyre kevésbé akartam erdész lenni. A gimnáziumban fakultációt kellett választani, és bár hadilábon álltam a matekkal, mégis közgazdászként szerettem volna továbbtanulni. Nem, igazából nem szerettem volna. Tudtam, hogy semmi közöm hozzá. Én valójában pszichológus akartam lenni, csak akkor még nem nagyon tudtam, hogy mi az. Ami azt illeti, ezt néhány éve még senki nem tudta. Az érettségin kiváló eredménnyel szerepeltem, különösebb nehézség nélkül jutottam be az egyik legmagasabb pontszámot követelő helyre. 

Emlékszem, papa, hogy mutattál ezt-azt a világból. Kiváló érzéked volt rá. Ne haragudj, hogy a tejbe dobált kenyeret nem voltam hajlandó megenni. Egyszer, 8-9 évvel később egy osztálykiránduláson frissen fejt házi tejet tettek elénk. Rád gondoltam, és azóta szeretem a tejet. Egy alkalommal, még tényleg kicsi voltam, a térdeden ültem, és megmutattad, hogyan vált 15:59-ről 16:00-ra a digitális óra. Remekül csináltad, baromi érdekes volt. Egyszer kaptam tőled egy kis piros rádiót. Ma is arról hallgatom meg délben a híreket az irodámban.

Az egyetem nehéz volt. Tudod, én tényleg többször besokalltam. Az általános iskolában zseni gyereknek tartottak, a gimnáziumban nem tudtam kiemelkedni, sőt, valahogy a rossz gyerek kategóriába küzdöttem le magam. Az egyetem totális csőd lett volna, ha nincsenek azok a kiváló oktatók, akik közvetlenségén keresztül nem ragyog át ennek a csodálatos szakmának a fénye. Fel is kell hívnom az egyiküket a héten, hogy elmeséljem neki, a tőle hallott mondattal kápráztattam el az első munkahelyemen az állásinterjúztatókat. Rövid leszek: sokszor feltettem magamnak a kérdést, akarom-e én ezt. Ilyen kevés pénzért, ilyen emberek között. Kin akarok segíteni? Akarok-e egyáltalán?

Kicsit visszatérve: amikor az egyetemre jelentkeztem, otthon – ahogy mondani szokás – állt a bál. Hogy milyen foglalkozás az a pszichológus, és hogy ezzel pénzt keresni, és hogy. Nem védtem, fogalmam sem volt, hogy mi a fene közöm van nekem ehhez a pályához. Még csak orvos sem volt a családban. 

Néhány hete egy falusi iskolában álltam a katedrán. Mögöttem a zöld tábla, előttem alsós gyerekek. Feladatokat oldottunk meg, ilyenkor én vagyok a Gergő bácsi. Egyszerűbb ez, mint a pszichológus bácsi. Szeretnek is, úgy látom. Én is őket. Dolgoztak szépen, és én odaléptem az ablakhoz. Néztem a szememnek kedves, szívemnek gyönyörű falusi tájat, és újra eszembe jutott, hogy vajon mi közöm van nekem ehhez? Arra gondoltam, hogy az elmúlt néhány évben legalább száz alkalommal rajzoltam le a családfámat ilyen-olyan órákon, unalmas délutánjaimon vagy valamely képzésen. Sehol egy pszichológus, tanár vagy orvos. Talán az én pályámnak nincs is helye, hagyománya ebben a családban. Jó lett volna megkérdezni téged, mit is keresek itt? 

Telt-múlt az idő itt az új lakóhelyemen, ebben a nyugalmas, szép kisvárosban. Anyám azt mondja a telefonba, hogy csak most jutott eszébe egy rokonunk, aki épp itt lakik. Ő ezt nem tudta, de én már igen: épp a szomszéd utcában. És hát miféle rokon, magyarázza. És mintegy véletlenül elmondja, hogy a nagyapám tanította is ezt az embert. Hetek teltek el, mire ez a mondat eljutott a tudatomig. Hogyhogy tanította? Három hete tudom, hogy az anyai nagyapám falusi tanító volt. Aztán később otthagyta a katedrát, mert akkoriban nem engedték meg neki, a falusi tanítónak ott a Tisza partján, hogy a gyerekeit megkeresztelje. A kereszt meg mégiscsak többet ért az én nagyapámnak, akiről azt tudtam csak, hogy “éjszakánként zsákolt, hogy a négy gyerekét el tudja tartani”. És gyárban dolgozott, amíg élt. A nagyapám gyári munkás, gondoltam.

Nagyapa, én sosem írtam semmit a foglalkozásodhoz a családfára. És most, hogy végre odaírhatom: falusi tanító… Most már büszkén állok ki a környékbeli falusi iskolák katedrájára a gyerekek elé. Most már összeállt a kép, és értem, hogy mit keresek a saját utamon. Az utóbbi hetekben sokat jársz a fejemben. Emlékszel, hogy lebbencslevest főztél, és úgy nevezted, öreg lebbencs? Emlékszel, hogy a Bükkben sétáltál velünk, és közben megtanítottál ezt-azt a világról? Mert én emlékszem. És most már egyre több mindent értek. Nagyon köszönöm.

– g –

A falusi tanító” bejegyzéshez ozzászólás

Hozzá szabad szólni:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s