KÖKI Terminál

A Kőbánya-Kispest metrómegállónál nyílt Budapest 19327. plázája, ami már önmagában is fantasztikus esemény (nem), de az, hogy át is mentünk rajta, amikor koncertre tartottunk arra késztet, hogy írjak róla. Eme körmönfont bevezető után akkor térjünk is a tárgyra. Éhesen érkeztünk, ezért azon túl, hogy gyakorlatilag kötelező ezen a szaron valamilyen módon áthaladni a metró után, mi terveztük is a bejutást: le akartuk rabolni valamelyik gyorsétteremláncot étkezési utalványok  pultra helyezése után.

Ha a bevásárlóközpont gyakorlatilag teljesen kihalt szombat este 19 órakor is, akkor szerintem joggal merül fel bennem a kérdés: mikor nem? Fájjon azonban emiatt az üzemeltetők feje, mi csak mentünk és jöttünk… volna, ha minden a terv szerint halad. Nagyjából 19:20-ra végeztünk a teendőkkel, s szerettünk volna kijutni. Nyolc órára voltunk hivatalosak a közelben egy laza unplugged-ra, s nem túlzok: éppen beestünk 20 előtt, mert annyira jól van kialakítva az egész köki üzletközpont, hogy nem látod merre van a kijárat. Fél órán keresztül bolyongtunk, a biztonsági őrök és plázás alkalmazottak egymással ellentmondóan igazítottak útba, noha teljesen világosan definiáltam, hogy mit szeretnénk. Négyszer hangzott el ez alábbi beszélgetés valamilyen formában:

– Elnézést, szeretnénk innen kijutni.
– Hova?
– Ki innen. Nem kocsival, nem a metróhoz, csak ki az utcára. E-l i-n-n-e-n.
– Ja értem, arra kell menni.

És mi arra mentünk. Négyszer, négy külön irányba, láttunk teszkót is, obit is, jól be is obiztuk az egész kérdéskört. Mert nem ám egyszerű kijáratok vannak, hanem kijárati folyosók, ahol vagy van utcára néző ajtó, vagy nincs. 20 perc után arra gondoltam, hogy lemegyünk a parkolóházba és KISÉTÁLUNK a garázsból.  Nem eszik azonban olyan forrón a kását, saját plázás alkalmazott állt őrt a garázsban is, aki felvilágosított, hogy ezt nem. Úgyhogy nem.

Végül kijutottunk a szabadság mámorító ízével a szánkban. Csodálatos volt érezni a friss, szmogos, olajos budapesti levegőt. Visszatekintve még láttam az utca felé is sárgán világító OBi feliratot, s arra gondoltam: ide soha többet.

KÖKI Terminál” bejegyzéshez ozzászólás

  1. En is tevedtem mar el plazaban, szerintem direkt ugy csinaljak oket, h minnel tovabb bolyongj bennuk, hogy meg vegyel ezt-azt, amig ott vagy. Kivancsi vagyok azert, h tuz eseten hogy jut ki az ember lanya egy ilyenbol gyorsan…

  2. Persze, direkt így van készítve alapból, de ez már bőven nem az a szint, ami nem idegesíti fel az embert. :)

Hozzá szabad szólni:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s