Vége lesz-e a világnak?

Grundaktiv_vilagvege

Ha vége is lenne holnap a világnak, én ma mégis ültetnék egy almafa csemetét. 

(Luther Márton)


Az is hazudik, aki szerint 2012-ben világvége lesz, meg az is, aki szerint nem. Az igazság az, hogy nem tudhatjuk sem a napot, sem az órát. Egy dolgot viszont tehetünk: bizakodhatunk. 

Francis Fukuyama egy komplett monográfiát írt Bizalom címmel. Alapos oka volt erre, ugyanis nagyjából hibátlanul felismerte, hogy a jelenlegi világunk egyik legfontosabb alapértéke a bizalom. Ha megbízhatok a velem szemközt álló másikban, akkor még szerződésre sem lesz szükség. Nem kell odautaznom sem. Leszesz? Leszesz. 

Az én karácsonyom egészen lenyűgöző volt. Azt is mondhatom, hogy 2011 és 2012 fordulója különleges időszak az életemben. Akárhova mentem, ajándékokkal halmoztak el, megspóroltak nekem egy csomó időt, támogattak és elfogadtak. Akkor is kedvesek és segítőkészek voltak velem, amikor én épp rossz voltam és gonosz. Volt, akitől csak úgy kaptam egy vágyva vágyott könyvet. A néhányéves klienseim sorra hozták a karácsonyfadíszeket. Satöbbi, és én folyamatos meghatottságban élek. Valami hat énbennem. Bőségben élek, és már egyre kevésbé tiltakozom az anyagi bőség ellen. 

Nagyjából kiderült, hogy történhet bármi, érdemes bizakodnom. Igen, az apró jelek is fontosak. Meg a belső bizonyosság. Nem csak az apró ajándékok, hanem a sokatmondó tekintetek, ölelések és kézfogások is arról tanúskodnak, hogy elég tennem a dolgom, és a többi nem különösebben érdekes. 

Szívom a fogam a következő év miatt. Egyre mélyülő válság, elhúzódó recesszió, dekonjunktúra. A világ krízise, a modellek válsága, a gazdaság problémái. Ha elveszik a cafeteriámat – márpedig úgy néz ki, hogy nagyrészt elveszik -, akkor nehéz idők jönnek kis életközösségünkre. Egyszerű megoldás volna azt mondani, hogy nekem márpedig igazam van, és monomániásan tükrözni az egyik úgynevezett politikai oldal sajtóját, reciklikálni. Repapír. Repolitika. Dopeman, a re-pper. Néha eszembe jut, hogy bizonyos engem érintő ügyek miatt utoljára újságot vegyek. Hátha. Hogy tüntetni mennék, magamért. És akkor talán nem kéne azzal foglalkoznom, hogy kivel. Ha nem láttam volna sokat rövid életem során, azt mondanám, hogy számomra érthetelenek azok, akik képesek lelkesedni Gyurcsányért (te jó ég!), satöbbiért. Tüntetni már csak azért sem megyek, mert amikor egy különlegesen tiszta pillanatban tüntetni mentem, a média, az úgynevezett társadalom, ismerősök, barátok kezdtek el Barabásért hőbörögni és csőcseléknek nevezni mindazokat, akik ezt a tiszta pillanatot felismerték. Ezek bocsánatot tőlem soha nem kértek, meg nem követtek, és azóta is igazuk van, amikor várost szétverő béközépről és hasonló, számomra is otromba jelenségekről beszélek. (Amely jelenségek egyébként teljesen megszokottak nagy fordulópontok idején…) Ha akkor, amikor még közvetlenül csak kevesek érezték a bőrükön a közelgő problémákat, ha akkor nem lett volna olyan kényelmes folytatni a léthazugságot, és ezek sokan elismerik, hogy valami történt, akkor ma én is nagyon másképp állnék a dolgokhoz. De el lehetett hazudni mindent. Valami mást állítani ahelyett, ami volt… És akkor azt mondani, hogy aki azt összemossa ezzel, az bolond. Pedig a dolgoknak egymáshoz köze van. Cinikus és hangos nevetést hallok, úgy mondják, hogy “elmúlt nyolc év”. Itt is, ott is. Bennem akkor nem bízott senki azok közül, akik most felismerést vagy együttműködést várnak, és nekem most bíznom kéne bárkiben. Fogolydilemma. Valójában persze súlytalan a tüntetésről beszélni. A rendkívül rövid politikai emlékezettel rendelkező tömeg úgyse foglalkozik már a nagyerejű mondással: “Lehet tüntetni a parlament előtt. Majd megunják és hazamennek.” 

Lehet úgy élni, hogy az embernek mindig igaza van. Mindig lesznek rossz hírek, mindig lesz ellenkező vagy másik politikai oldal, mindig lesznek rossz emberek, hibák és hazugságok. Lehet az élet helyett az igazságot élni. Lehet gyűjteni az egész borzalmat egy kockásfüzetbe, tételesen felsorolva, item egy: dohányzás betiltása, item kettő: benzináremelés, item három… Én félek azoktól az emberektől, akiknek mindig igaza van, akiknek a sérelmei mindig jogosak, akárcsak Kohlhaas Mihályé. Fel lehet gyújtani az egész országot egy jogtalan pofonon felháborodva. Ki mondja meg, hogy amaz vagy emez az egészen tiszta pillanat, vagy csak alkalom a külső tér toxikussá tételére, hőbörgés és hangulatkeltés? Úgy döntöttem, hogy inkább a másik lehetőséget választom. Ne legyen igazam, tévedjek, dadogjak és beszéljek félre. 

Nekem most biztosan egészen nehéz lesz. Le kell mondanom rengeteg tervemről. Hogy néhány éven belül saját ház, kis gazdaság. Kecskék. A saját könyveket nagyon szeretem, de ettől a ponttól át kell gondolni minden kiadást. Kicsit, nagyot. Utazni sem lehet már ugyanazzal a szájízzel. Egy biztos: 2012 nagyon nehéz év lesz financiálisan a számomra. Szerencsés vagyok, mert dolgozom, van munkahelyem, és kívülről is tudnak támogatni. De amikor majd ott állok a bolt előtt, hogy megengedhetem-e magamnak azt a tekercs fekete-fehér filmet a fényképezéshez, akkor az fájni fog. Egyet viszont nem akarok elfelejteni: bízni. Azokban is, akik bennem nem tudtak. Mindenkiben. A világ tökfilkójának kell lennem, aki inkább ezerszer lépre megy, de hisz a másik jóakarátában. Nem a politikuséban, hanem a tiédben. Ha ez sikerül, akkor ketten már tüntetni fogunk. Én és te. 

-g-

Hozzá szabad szólni:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s