Ez a könyvjelzőm

Grundaktiv_konyvjelzo-2

Van nekem ez a könyvjelzőm, ilyen vászonra pirossal hímzett mintával.

Grundaktiv_konyvjelzo

Tudják az én ismerőseim, hogy sok minden érdekel. Ha úgy adódik, hogy valahol sok könyvet dobnának ki, akkor például szólnak nekem, vagy elhozzák az egészet és válogassak. Magamat anakronisztikus embernek tartom (de például mobilinternet!), így aztán mindenféle régiséggel könnyű kedveskedni nekem. Szeretem a szép tollakat, a jó papírt, úgy általában az írást és a művészeteket. Semmi különös. Például a borból is azt, amelyiket tudom kötni valamihez. Szekszárdról csodás kadarkát kaptam. Ígértek nekem fotós holmit is, már a labor részét nagyítógéppel, csak ott meg mindig megbántom a tulajdonost. Mi más, politika, aztán szégyellem magam. Meg aztán mikor az jött, épp a legnagyobb életszakasz-váltások közepében voltam. 

Van nekem ez a könyvjelzőm, egy ilyen öreg pszichiáteré volt. Valami albérletben lakott ez évtizedekkel ezelőtt, és kiürítenék a lakók azt a szobát, mondták. Szekfű Gyula könyvében, a Három nemzedékben volt benne. Ez egyébként nagyszerű könyv, csak hát ezzel megint a politikához értünk. Mi lesz ebből megint.

Nem tudom, gyártanak-e még vásznat. Volt otthon egy szomszéd bácsi, nem volt annyira öreg, de úgy nézett ki. Ő úgy lett oda, hogy a bátyja volt a helyi TSZ vezetője, ha jól értem. Na, ez a szomszéd mutatott nekem kenderből készült vásznakat, terítőket. Az volt hasonló, mint ez a könyvjelző. Lehetne akár nadrág vagy vitorlavászon is. 

Szeretem ezt a könyvjelzőt. Szép is, meg valahogy olyan igazi is. Mindegyik könyvben szépen mutat, hozzá van sárgulva a papírhoz, ezért régi könyvben a legigazibb. Biztos vagyok benne, hogy le lehetne másolni ezt is, valami gyönge kínai import textillel mondjuk, nyomtatott mintával rajta. 

-g-

Hozzá szabad szólni:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s