Az úszók (Devecser-Kolontár)

Grundaktiv_kolontar-2

“Hogyan juthatnánk el a méltó képhez, egyáltalán?” Tovább-tovább. “Hiába minden: méltó képhez jutnunk nem sikerült.” 

Az oxigént szállító teherautóból át kell fejni a rakományt, és az akár késő éjszakáig is eltarthat a fokozott robbanásveszély miatt – mondta be a rádió, amikor úgy döntöttünk, Ajka helyett Kapolcs felé vesszük az irányt, és megnézzük a Káli-medence környékének falvait a fesztivál előtt. Közlekedési és ipari balesetek mindig lesznek, amíg közlekedés és ipar létezik. 

A Rába, Magyarország vadvize haragoszölden hömpölygött az esőben. Még erre a hömpölygésre gondoltam, amikor lefordultunk a 66-os útról Devecser felé. A rádióban akkor kezdődött el a Psalmus Hungaricus, Kodálytól. Nagy szökségemben ne hagyj engemet. Egyszerre csak észrevettem, hogy még a komolyzene is éppen az életemről szól. Aztán megálltunk a benzinkútnál.

Grundaktiv_kolontar-4

Néhány kilométer múlva értünk be Kolontárra. Nyugodt, békés település ez, semmi se zavarja. A tájkép hátterében a zagytározó kazetta. Automatikusan befordultam az első utcán, azon mentem véges-végig. Mi az Úristennek jöttünk ide, kérdezem. Vasút, mögötte a semmi, csak ez a zagytározó vagy mi a fene. A vasút előtt patak, a Torna, rajta fahíd. Vörös por fedi azt is, meg a talajt is, meg a többi műtárgyat, amerre nézek. A hídon emléktábla: életét áldozta az iszapkatasztrófa áldozatainak segítése közben. 

Grundaktiv_kolontar-3

Lassan áll össze a kép. Valami emlékpark szélén állunk, közel a falu is meg a zagytározó is. Középen a patak, halottan is csobog. “Hol is vagyunk, igazából.”

Idézek, idézőjelek nélkül, átírok. Álmodunk. Valami álomszerű állapotba kerültem én is.Lascaux-ban, Altamirában kezdődött az egész. Mindenesetre, amiről tudunk. Az első képek: barlangmélyi sötétben: mindenki tudja, mennyire eggyéváltak azokkal a helyekkel. Ott kellett megfestődniük, vagy mit tudom én. Gyönyörű állatok. A hely és a festmény között nincs is már különbség. Nézzük őket, vagyis hát nézzük a reprodukciókat, a barlangokba ma már nem szabad lemenni, a turisták lehelete kikezdte a festéket. Gyönyörű állati testek. 

Grundaktiv_kolontar

Ki tudja, talán nem is a festők választották ki azokat a helyeket, talán a hely hívta oda mélybeli varázsigékkel azokat a régestelen régi festőket. A genius loci. Semmi más, csak a testek, semmi táj, semmi háttér: a táj, a háttér maga az a barlangi szikla. Kiválasztott helyek, és ennyiben a művészettörténelem első tájképei, mégis. Az mindjárt a történet legelején kiderül tehát, hogy a hely és a festmény széjjelválaszthatatlanul egy. És ha olyan jelenetekre gondolunk, mint például a folyón átúszó szarvasok lascaux-i fríze, amelyben a folyó “mint olyan” mintegy a sötétebb sziklaszín-sávból, sziklatörésből adódik, hát akkor ennek a képnek a misztériuma éppen az… Szün. Ott voltak a leginkább egyek a kép és a hely, a kezdetekben, attól fogva már csak gyöngült ez a kapcsolat; ez érdekes. A hely történetéről beszélünk. 

Lascaux és Altamira a megtalált, a most már soha el nem veszíthető hely, Kolontár mégis, a hely eltűnése. Van a világban valamely erő, talán a szellemnek valamely komponense, amely fölemészti a helyeket és magát az emberi szellemet is, amely gyűlöli a testet, lyukat éget a világba. Nem föltétlenül gonosz. Ebben a seholban a testnek is el kell tűnnie. 

Grundaktiv_kolontar-5

Közelebb kellett mennünk a házhoz. Az emlékpark szélén áll. Nagy része vörös, ahogy rátapadt az a vegyi iszap. Kattintok néhány fotót, aztán már a könnyeimet nyelem vissza. Az emléktábla üt szíven először, aztán amikor észreveszem, hogy ezt a házat egészen úgy hagyták ott, ahogy volt. Berendezve, belül széjjelborulva minden. Közben mögöttem a Torna-patak, azon túl meg a zagytározó. Állunk az épületben, nem beszélünk. Mit tehet két ember itt, talán megfogjuk egymás kezét. Hát ez kész, sziszegem. 

Gondolkozunk. A kocsival egészen közel kell elhajtani a zagytározóhoz. Minden vörös, de minden. Jártam már timföld vagy milyen bányában, ott is ilyen. De hogy két falu távolságra is vörös a vasúti híd betonja? Hogy szemmel látható ma is a megmérgezettség? Minden megy tovább? Nézem a ház falát, nézem az úszó embereket. Visz magával az ár.

(A jelölt és jelöletlen idézetek és intertextusok Karátson Gábor: Világvége után cmű kötetéből kerültek a szövegbe.)

– g – 

 

Hozzá szabad szólni:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s