Valamelyik délután a pizzériában ültünk. A rendelést már leadtuk, beszélgettünk és vártuk az ebédünket. A konyhából fülsértő káromkodást hallottunk, és nekem elment az étvágyam. 

Magamnak sem vagyok túl szimpatikus, amikor ezt leírom, de néha eszembe jut az étteremben ülve: remélem ételemet nem olyan ember készíti, aki otthon Forma1-et néz vasárnap délelőttönként. (Holott kiváló embereket ismerek, akik meg tényleg Forma1-et néznek. Ez ilyen.) Bízom benne, hogy inkább Kunderát olvas, istentiszteletre megy a párjával, vagy teli tüdőből énekelve bringázik a Bakonyban. (Például a Forma1-et néző ismerőseim, huhh.)

Ma a szokásos módon hajigáltam a hulladékot a papírgyűjtőbe a postaládából, amikor feltűnt ez a mondat az Andante katalógusán. Semmi különös. Talán nem is igaz. Talán egy kínai droid tervezte, véletlenszám-generátor matekozta és ipari plotter vágta ki előregyártott elemekből. De van remény.

– g –