Egy cselekmény nélküli regény (Karátson Gábor: Ulrik úr keleti utazása avagy A zsidó menyasszony)

grundaktiv_karatson_gabor_ulrik_ur_otvenhatos

Lassan egy éve olvasom Karátson Gábor “sárga könyvét”, és egyre reménytelenebbnek tűnik a gondolat, hogy valaha is a végére érnék. Minél tovább jutok benne, annál kevésbé érzem méltónak magam arra, hogy bármit írjak róla. Néha azzal teszem le a vaskos kötetet, hogy minek is birkózom én egy konkrétan olvashatatlan valamivel, ezzel a cselekmény nélküli regénnyel, sehonnan tart ez sehová. Aztán meg.

Karátson két regényben írta meg az életét, az egyik ez a sárga, a másik pedig az Ötvenhatos regény. Az Ötvenhatos regényben benne van minden, ami politika és közélet: Bős-Nagymaros (Gabčíkovo-nagymarosi vízlépcsőrendszer), rendszerváltás, civil mozgalmak, nagybetűvel ötvenhat, sortüzek, börtönévek, Duna-túrák, miegymás. Ez egy Ottlik-kategóriás, gyönyörűszép regény. Észnél kell lennie az olvasónak, szilánkos szerkezetű mű, máshol meg fluid. Akár az emlékezet. Ezzel szemben a sárga könyv nem adja magát. Körülbelül kétszer hatszáz oldal, a lapok telenyomtatva icipici betűkkel, ráadásul ilyen filológiai szervezőelvek is közreműködnek benne. Az olvasó, én, nem is csodálkozik, ha az oldal harmada angolul, lehivatkozva, aztán németül hivatkozás nélkül (de fordítás hátul, hivatkozással), majd kínaiul ez-az, jobb az ilyesmit rögtön ott helyben előbb angolra, majd magyarra is lefordítani. Nehéz ezt olvasni, most akkor mindig végigmenjen-e a szemem, tudatom mindenen, vagy ugorjam át, később majd fontosabb lesz, vagy feledjük el mindörökre?

Karátson persze festő (és Tao Te King- meg Ji King-fordító), és a szövegét is inkább amolyan kiállításlátogató szemmel érdemes talán elsőre górcső alá venni. Egy festménynek sem kell például balról jobbra szólnia valamiről, nem kell minden részletének valami rögtön érthető egészet alkotnia, sőt, hát bizonyos részek épp azért vannak vagy nincsenek, hogy figyelmen kívül hagyhassuk őket, akár. És bár konkrétan körülírja a szerző azt a hagyományt, amelybe regényét illeszteni igyekszik, nem kizárólag ebben a távoli, mondjuk ki, keleti kontextusban értelmezhető, értelmeződik a szöveg. Hanem ahol én vagyok. Ahol én vagyok, ott van Gabčikovo, mondjuk, vagy legalább a Kádár-kor.

Több recenzióban felvetették, hogy nem teljesen micsoda, etikus, vagy nem is tudom, hogy egy ilyen tipikus kádári öncenzúrával van mindez megírva. Hogy két regény, vagy három, ki tudja ezt már számon tartani. Hogy van a későbbi Ötvenhatos, meg van ez a korábbi “sárga”, és hogy ezutóbbiból tényleg valahogy a fülledt, elfojtó, megbetegítő Kádár-kor éppen nem, de a politika meg teljesen hiányzik, de az is lehet, hogy minden fordítva van. Lehet-e, csinálhat-e ilyen öncenzúrát a szerző. A kérdést én, az olvasó, félresöpröm azzal, hogy ez van és kész, így olvassuk, és igen, ezek szerint lehet, még ha nem is biztos, hogy ennek van gyógyító hatása vagy így a leghitelesebb.

A “sárga könyv” rossz regény, olvashatatlan. Egyáltalán miért vállalt be ilyet bármelyik kiadó? Formailag, mármint regényileg se működik, meg mármint fizikai könyvnek is mondjuk ki: csúnya. A citromsárga szín, a vastag, mintha házibarkács könyvkötészeti megoldásokkal összegányolt kötet mellett sírvafakadnak a többi írások, tényleg. Lehet ebben persze, van is szándékosság, én ezeket a sárgákat konkrétan a hálószoba padlóján tartom, ülnek a porban, minden olvasáskor, minden este és reggel úgy kell leszedegetni róluk, mondjuk, a hajszálakat. Mikor, hogy kerülnek rá, nem tudom.

Viszont. Úgy figyelem, hogy ha nem is gyakran, de mintegy húsz oldalanként csoda történik a szövegben, és a lassan, néha zaklatottan hömpölygő textus eleven szövetté áll össze, és aztán oldalakon keresztül mégis mintha történne valami. Egyrészt a szerző műbeli énje és annak felesége közötti párbeszédek, cselekvések, események olyan ízt, olyan aranysárga ragyogást adnak a könyvnek, ami miatt meg mégis folytatom. Valahol azt olvasom, hogy reményteli mondatok ezek (vagy reménykeltőek?), és hát valóban, mégiscsak van valami. Nem feltétlenül boldogság, de egymásrautaltság, bizalom, megbocsátás, könyörület és néha-néha az egészen átragyog a kegyelem, amit pedig csak egészen különleges művek olvasása vagy szemrevételezése közben él át az ember, az olvasó, én. Megéri-e húsz oldal filológiai ki tudja mit olvasni a buddhizmusról, egynémely vonatkozásairól, három-négy nyelven ezekért a részletekért? Mindenképpen, és aztán (ezt Karátson nem is rejti véka alá, sőt, nagyon is explicite megmondja – folyamatosan ezt csinálja) különös ünnep rájönni, hogy a dolgok a regényen belül mégiscsak összefüggenének egymással, nem véletlenül olvasunk a régi kínai festőről és a lóról, a gellért-hegyi lakásról vagy a tükrökről. Egy ilyen kicsit kopottas Indra hálója ez, és a kopottas az itt nem feltétlenül jelent rosszat, csak kopottast. Másrészt meg nem kell mindennek kényelmesnek lennie.

Érdekes volna egyben, hosszabb megszakítások nélkül végigolvasni a “sárga könyvet”, talán volna rá esély, de például mondhatjuk-e, hogy “végignéztem”, teszem azt, valamely festményt, például. Ezekkel milyen viszonyban állhat az ember? Mert szerintem a rácsodálkozás, a visszatérés, a most már máshogy értés viszonyában inkább, mint a kipipáláséban. Megvenném-e ajándékba bárkinek a “sárga könyvet”? Hacsak nem tudnám róla, hogy legalább olyan nagy rajongója az utolsó emberi lénynek, Karátson Gábornak, mint én, akkor semmiképpen. Ez a könyv olvashatatlan, zavaros, hosszú, csúnya, érdektelen. Mondom ezt, és időről időre azon kapom magam, hogy ülök a konyhában, Fanny (a szerző regénybeli énjének feleségét hívja így, ami egyébként Radnóti feleségének valódi keresztneve is, nyilván nem teljesen véletlenül), ez az én Fannym főz, én pedig oldalhosszúságú részleteket olvasok fel neki, amin aztán hol nevetünk, hol könnyezve megöleljük egymást: a művészet mégsem teljesen értelmetlen dolog, ez a regény sem az, még ha teljesen máshogy adja is magát, mint az Ötvenhatos vagy a postán kapható strandregények. Ha jót és felejthetetlent akarsz olvasni, olvasd el az Ötvenhatos regényt. Ott majd találkozol a “sárga könyvvel” is.

Korábban írtuk:
A gyermek Altdorfer (könyv)
Még több Karátson

– g –

Hozzá szabad szólni:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s