A katolikus házasság és a válás

stalker13

Egy gyakori keresztény- és katolikusellenes húzás azt hangoztatni, hogy a katolikus házasságok is hasonló arányban érnek véget válással, mint a világiak. Azért is érdekes ez, mert valószínűleg igazuk van azoknak, akik ezt állítják. Csakhogy arról mindig megfeledkeznek, hogy katolikus házasság és katolikus házasság között is van különbség. Ég és föld.

stalker9

Az elmúlt egy évben sokat foglalkoztunk a saját esküvőnk előkészítésével. Régen az ezzel járó fáradalmakat és örömöket egyszerűen a rokonok vállalták magukra, ma sokkal individualistábbak vagyunk. Szóljon rólunk ez a nap, mondjuk, és az ifjú pár élete első közös vállalkozásába fog. Szerencsénk volt, ugyanis több barátunk is házasodott közben, így volt lehetőségünk megfigyelni, ki mit ront el, ki hogyan csinálja, ki esküvője mitől felejthetetlen.

stalker10

És persze láttunk másféle esküvőket is. Ahol háromszor is kihirdették az ifjú párt a templomban, ám ők egyszer sem voltak ott a misén. Ahol a legfontosabb a koszorúslányok ruhája és frizurája volt. Ahol az esküvői fotókon a lényeg a pillangóröptetés, a menyasszony fátyla és a lakodalmi őrjöngés volt.

A katolikus házasságnak van egy előkészítő szakasza, a jegyesoktatás. Ez egy 2-10 alkalomból álló találkozássorozat a pappal. Mi hetente kétszer negyven kilométert utaztunk azért, hogy olyan helyre járjunk jegyesoktatásra, amiről jókat hallottunk. (Pedig a látszattal ellentétben egyáltalán nem vagyunk elvakult keresztények.) Itt esténként előadások, kiscsoportos beszélgetések, közös imák, filmvetítések voltak. Ez se igazán tökéletes szűrő persze, hisz többen elsősorban azért jártak ide, mert “jött a baba”, és ez volt a lakóhelyükhöz legközelebbi plébánia. Több pár esetében csak a nő járt a jegyesoktatásra, mert a vőlegény “nem ért rá”. Akkor mire fog valaha ráérni?

stalker11

A katolikus egyház valami olyasmit gondol, hogy Jézus jelenléte közöttünk a szentségek által valósul meg. Miért jár mégis a házasság szentsége azoknak is, akikről előre sejthető, hogy rosszul fognak vele bánni? Ha az evangéliumokat, a Jézus életéről szóló sztorikat olvassuk, azt fogjuk látni, hogy Jézus sem mérte magát patikamérlegen az embereknek. Sőt! Kokojszapálinkától megittasult erdélyi pásztorok között született, akik vélhetően nem lettek ettől jámbor mérnök informatikussá. De megjelent, felvillant az életükben a hit jele: a szentség. Más az persze, ha valaki eleve csúfot akar űzni a szentségekből. De a templomkapu mindenki előtt nyitva áll.

Kevesen tudják, de a házasságkötésnél a pap és a násznép csak tanúként van jelen. A házasságban a vőlegény és a menyasszony a főpap, egymásnak szolgáltatják ki a házasság szentségét. Csak az amerikai filmekben van boldogító igen. Mi olyasmiket mondunk, hogy “akarom”. És hogy “szeretetből veszlek téged feleségül”.

A mi esküvőnk előtt azt kértük a paptól, hogy mise keretében házasodhassunk össze. Ő ezen eléggé kiborult, azt mondta, hogy a násznép fele eleve be sem fog jönni a kis kápolnába. Nekem rögtön az jutott eszembe, hogy mikor Szent Pál megérkezett egy városba, a templom, vagyis a zsinagóga körül lévő embereket kezdte el megszólítani. Ha nem jönnek be, majd a kápolna körül várnak az Úrra. Kihallatszik majd oda is a gitárszó, az ének, az átváltoztatás szavai.

Fekete István írja Zsellérek című könyvében, hogy “mindenki odaér, ahová elindul”. Sokan sajnos egy esküvőre indulnak el, amikor eldöntik, hogy összeházasodnak. Jóval távolabbi célt érdemes választani. Ahová, amikor az ember az élete végén megérkezik, kevés szégyenkeznivalója maradjon.

stalker2

Amikor a kis kápolnában a Mi atyánk című sláger közben mindannyian megfogtuk a mellettünk álló kezét, akkor éreztem, hogy jó helyre indultunk el. A keresztény ember, ha valóban keresztényként él, egy idő után már nem attól teszi függővé a mise értékét, hogy “jól beszélt-e a pap”. A keresztény ember, ha valóban keresztényként él, minden (vasár-)nap célba ér. Az áldozáshoz sorban állni nekem olyan, mintha félmaraton után az utolsó métereket tenném meg a tapsoló tömeg és angyali kórusok, fényképezőgépek sorfala között. Most történik, szoktam mondani, felnézek, ott az Isten, ott vagy, hát mindvégig kerestél.

Ilyen az esküvő is. A lényeg nem a smink, a haj, a ruha, a székszoknya, az anyós kalapja, a masni a templomi padokon, a kardvirág az oltáron. (A virág egy kicsit azért lényeg mégis.) Nem a boldogító igen a lényeg. Egyedül a szentség egymásnak történő kiszolgáltatása a lényeg, a hármaskötél ereje, a közös szövetségkötés Istennel.

stalker20

Én semmit nem csodálkozom azon, ha két olyan ember elválik, aki ezeket soha nem gondolta végig. Hiába katolikus pap adta őket össze katolikus templomban. Katolikus (keresztény) házasság és katolikus (keresztény) házasság között is van különbség. Mindenki odaér, ahová elindult.

– g –

A katolikus házasság és a válás” bejegyzéshez ozzászólás

  1. És ami szintén nagyon fontos, és erről el szoktak feledkezni: ez egy szövetség. Nem egy buli, hanem kőkemény szerződés (a szó jó értelmében): elfogadlak és támogatlak, és ezt nem ketten kötjük, hanem hárman. Hozzá tenném, hogy én az utazásban az indulást utálom a legjobban, igazából nekem akkor kezdődik, amikor elindulunk. És az a lényeg, ami az út alatt történik, nem baj, ha valami otthon maradt.

    • Köszi, dani!

      Mostanában egyre inkább divat (?), hogy a vőlegénynek és a menyasszonynak külön násznépe van, és teljesen külön helyszínen buliznak. Ahol már egymás rokonságát sem kell elfogadni, ott végképp mire számítanak?

      És nem azt akarom mondani, hogy a miénk biztos tökéletes házasság és az is lesz mindig (különben is, milyen volna az?), és hogy nem fogunk elválni. Nyilván senki nem úgy indul el, hogy el akar válni. De akik alapvető szabályokat nem tartanak be, azok mit várnak az egésztől?

      • Ez annyira ezért nem új: a hétvégén ment a kossuthon valami pici faluközösségről egy műsor (nem tudom már mikor, ki kéne keresni), ahol külön indult a buli, és csak az első nap végén állt össze rendesen a násznép (és a nászéjszaka is csak a második nap végén volt, amikor már lezajlott mindeni).

        Az elválással az a baj, mint nagyon sok minden mással: egy olyan opció, ami menekülőt jelent az első nehézség esetén is. Én kicsit ezt úgy fogom fel, hogy a feleségem hozzám tartozik, ugyanúgy nem tudom ignorálni és megsemmisíteni ezt a kapcsolatot, mint a szüleimmel vagy a testvéreimmel valót. Ha velük van gondom, nem tudom megszüntetni azt, hogy ők a szüleim vagy a testvéreim, éppen így a feleségem “feleségességét” sem tudom visszacsinálni.

        Persze a problémák megoldása mindig sokkal, de sokkal nehezebb, utána viszont annyival jobb lesz, hogy szinte “megéri” az összes baj és döcögés (ez most nagyon leegyszerűsítve csak a lényeg).

  2. Köszönöm a gondolataid Gergő, 10 nappal a nap előtt jó néha emlékeztetni magam, hogy felesleges belehalni az esküvő és az összeköltözés előkészületeibe. :)

    • Jól van, Zsombor, és jó lesz. Az a kis feszkó meg kell, hogy az első két pálinka tudjon mibe kapaszkodni majd, amikor koccintasz apósoddal-anyósoddal. :D Na, de ne fussunk ennyire előre: nagyon jó legénybúcsút kívánok, minden jót nektek!

  3. Szép cikk volt, pláne a képekkel együtt! Csak a címmel van bajom, meg a végkifejlettel. Ha csak arra ment volna ki, h nagy különbség van katolikus és “katolikus” esküvő között, és ezért a válási statisztikákat nem kell készpénznek venni, az is épp elég lett volna. Ilyen éles összefüggést hozni valós kereszténység és a “válástalanság” között — kicsit naivnak érzem, bár én is csak 3 éve vagyok még benne. De innen nézve ég és föld a keresztény “kislány” hozzáállása és a hétköznapok valódi keménysége. Már én is úgy látom, h akkor érted, amikor már gyereked van, h mire is esküdtél, a hétköznapok kemény munkáját azért, h úgy veszítsd el magad, h maradjon is belőled, tudni, h mit mikor veszíts el, mikor kell nagyon megfeszíteni magad, mert oké, h kizsigerelt a baba, de még kellenél a házastársadnak is…
    Másfelől ismerek vallástalan párt, akik nagy szeretetben élnek együtt húsz éve, és vallásost, ahol a férj 3 évet bírt ki a felesége mellett, aztán otthagyta őt és a gyerekeket egy “kiscsajért”. (Nászmisés esküvő volt, közös közösség, minden, ami már meggyőző…:))
    Egyszóval nálunk nem volt székszoknya és flanc, volt nászmise és felelősségtudat, hajaj. de ettől még kemények a hétköznapok, nem kicsit.

    • Köszi szépen. Fontos, amit írsz. És fontos az is, hogy a katolikusság / kereszténység nem biztosíték. Van, hogy a kőházat is elviszi az ár. Meg persze fontos igen, hogy a nem keresztények házassága is értékes, én még azt is hiszem kicsit, hogy megszentelt az is. És hát mit mondjak, félek én is a kemény hétköznapoktól.

      Érzem, éreztem írás közben is azt a kettősséget, amit mondasz, mintha nem tudtam volna teljesen, miről szóljon ez a blogposzt. Igyekszem itt nem újságírást csinálni, ami sokszor olyan írásoknál is a minőség rovására megy, amelyek megérdemelnék az alaposabb átgondolást, komolyabb munkát. Szívem szerint pedig még csapongóbb volnék. Egyelőre ezt tudom itt hozni, és a te kiegészítéseddel együtt kerekebbnek érzem a dolgot. Még egyszer köszi.

Hozzá szabad szólni:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s