Dalok kisszínpadra – Závada Péter: Ahol megszakad (verseskötet)

zavada_peter_ahol_megszakad_grundaktiv_2

Nem tetszik. Tetszik. Ez olyan, mint a Kispál. Nem tetszik. Tetszik. Závada Péterről írni mint Závada Péterről, lesántulva, és zárójeleket használva szép és kellemetlen feladat.

Ez volt a Libri sorozatából a második kötet, amit elolvastam, mégis erről írok utoljára. Itt rezeg a léc. Tehát izgalmas helyen vagyunk. Az undergroundot is megjárt férfiként én nem vagyok szerelmes a szerzőbe, önmagamba is csak kicsit. Innen indulok, a kötet a checkpoint.

Kifiaborja? Nem érdekel. Ki a tartótisztje, mi van az aktájában, hol volt eddig? Nem érdekel. A vers érdekel. Az, hogy mi sejlik fel Szüts Miklós, a nagyszerű Szüts Miklós festménye mögött, a borítón túli világban. Négyszer olvastam végig. Egyszer a fürdőkádban, egyszer egy dunai homokzátonyon balinrablások gyűrűjében, egyszer a pécsi Papucsban, és egyszer megint a fürdőkádban. Jó, jó, de ezek csak versek, hümmögtem.

Nekem azért tetszenek Závada versei, mert ezek inkább dalok. Ha az ember elolvas egy Bodor Ádám novellát, amit mindenkinek nagy szeretettel tudok javasolni, ott végső soron soha nem derül ki, hogy miért is jött ki az a nő a hágóhoz. Még az is lehet, hogy mert egyszerűen csak tudni szerette volna, milyen is egy hágó. Závada meg egyszerűen az utolsó sorban megmondja, hogy igen, a hágót akarta látni. Míg a novella szereplői csak találgatják, tényleg ott van-e a gázgyár, Závada dalt ír, és megmondja, hogy igen, ott van a gázgyár, ennyike. Ez pedig jópofa. Az elvarratlan szálakat a sorok között kell keresni, gondolom, de mit is keressek?

Ha az ember pszichiátriai státusza az, hogy éber, auto- és allopszichésen orientált, facebook kapcsolati státusza pedig bonyolult, akkor jó eséllyel élvezni fogja ezeket a dalokat. Ahol megszakad: tök jó cím. Félmondat, vagy annyi se. Mi szakad meg? Az ember, mint a határhelyzet lakója szembesül ezzel-azzal. A mai költészetben végképp legyen valami humor is. Van. Hát akkor mi a baj?

Akárcsak egy jó dalnál, itt is néhány sor viszi el az egyes verseket.

Élek, s ez ritka alkalom.

vagy ugyanonnan:

– élek, s ez nem az én hibám.
Ígérem, orvosolva lesz.

A második versben pedig rögtön így indít:

Ma film helyett megnéztük azt a fát.
A híres részt, mikor vörösre vált.

Tök oké. És a többi is jó. Határhelyzeti versek, morzsolgatom magamban ezt, ebbe kapaszkodom. Lassan összeáll, hogy a lírai én, hát voltaképpen én a Bartók Bélán lakom, rálátni a mecsetre is. Szép, hullámzó képekből épül fel a szöveg, nekem nem ad egységes egészt. Hogy is adna, hát ott járunk épp, ahol megszakad.

– s nem látszik még, hogy mit viszünk magunkkal,
s mi lesz, mi majd belőlünk ittragad.

Négy olvasás után sem látom még, mi ragad itt belőlem Závada költészetéből. Highcult ez vagy midcult? Popcult? Ha az volna a kérdés, hogy tanítanám-e gimiseknek valamelyiket, bármelyiket, tényleg gondolkozás nélkül igent mondanék. Mert tök jók, mert megmutatják, milyen a jó vers. De ennél a tök jónál egyelőre nem erősebbek. Tök jól megmutatják, milyen egy kicsit érzékenyebb budapesti (poszt-) egyetemista világa, tök jól működnek versként és dalként, tök jó rímek és tök jó képek vannak bennük. Olyasmi, aminek a 44. oldalát fel lehet olvasni a dunai zátonyon a barátoknak, vagy a legelső szövegét félhangosan a fröccs mellett, gyalult fa asztaloknál, bölcsen mosolyogva.

Hát mondd: ha most ez így veled ma nem megy,
hogy is mehetne bármi nélküled?

Veszíteni tudni kell, beláttam, hogy nem vagyok képes összeszedett recenziót írni erről a kötetről. Valami recenzióvázlatfélét viszont igen. Első kötetnek teljesen rendben van az Ahol megszakad. Számos versébe bele tudok helyezkedni, az érzések az enyémek, a tereket látom magam előtt. Megvan a szaund, szólnak a dalok. Ez bőven elég ahhoz, hogy néhány rajongó már körülrepkedje az embert a színpadon, de kevés ahhoz, hogy egész estés koncertet adjon.

Libri, 2012
67 oldal
1490 ft

Hozzá szabad szólni:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s