Így vesztettük el az eget

Image

Minden nyárnak megvan a maga utolsó estéje. Nem kell, hogy az augusztus 31-i este legyen, valamikor egyszerűen csak tudja az ember, hogy ez itt az utolsó, és holnaptól már valami más lesz. Engem ez az idei utolsó este egy dombtetőn ért, Budafok legmagasabb pontján, ahol jobbára az egész várost be lehet látni. Két barátommal voltunk ott fent a dombtetőn, fejenként két sörrel, meg egy laptoppal. Ez így persze kicsit az idill ellen megy, mert hát mennyivel jobb, ha mondjuk gitárral csináljuk a hangulatot, és nem a nullásokból és egyesekből generált értelmes zajjal, de hát mindent nem lehet.

Éjfél felé már kicsit nyafogtam. Hogy holnap elkezdődik ez a borzasztó mókuskerék, jó lenne ma még egy utolsót aludni. A barátaim nyaggattak, hogy maradjak még, éljük meg most ezt a pillanatot, hallgassuk még végig a playlistet stb. Néztük az eget: épp kelő Hold, csillagok, már amennyi mindebből látszik itt Budapesten, de valamennyi azért még látszik. És ahogy így néztünk ki a fejünkből, Észak felől egyszer csak kék fénycsóvák villantak fel, ritmusosan, újra és újra, mindenféle irányokba.

Az ún. “modern ember” persze már nem ijed meg. Tudjuk, hogy a furcsa fény a lézer, amivel most valamiért az eget lövik. De valahogy azért mégis csak félelmetes volt az élmény, a látvány. Talán azért, mert még csak nemrég találták fel ezt a technológiát, és ösztön-szinten még nem tudjuk, hogy ilyet lehet. Pár nap múlva a városban jártam valamikor este, és akkor tudtam meg, hogy mi is ez a fény: egy Duna-parti épületből lődöznek fényt az ég irányába, teljesen eszetlen gyors egymásutánban.

Image

fotó: Hegedűs Kristóf

Előzmény: Gergő már írt a témában. Jó lenne nem egy az egyben ugyanazt leírni most, egy mondatot mégis kiemelnék szó szerint: “Így vették el tőlünk az eget. (…) Maradt a tudomásulvétel és az a fentieknél talán még borzalmasabb tapasztalat, hogy ez az egész rajtam kívül alig-alig érdekel valakit.

Másnap persze vad internetes keresgélésbe kezdtem, hogy mik ezek a fények, kik és miért csinálják ezt. Egyáltalán szabad-e ezt csinálni? Volt-e már tüntetés, hol és kivel kell találkoznom, hogy közösen baltával szétzúzzuk ezeket a reflektorokat? Ilyenek.

Információt találtam, de felháborodás nem igen volt.

A Légügyi Hivatal engedélye alapján működhet novemberig a fényszökőkút az egykori CET, új nevén Bálna tetején. A lila villódzás az olvasók levelei alapján többeket zavar, de az üzemeltetőt csak egyvalaki kereste meg kéréssel, és az ő kedvéért módosítják is egy kicsit a fény útját, hogy ne kelljen stroboszkópszerű villogásban tölteni az estéket a Gellért-hegyi teraszon. (Index.hu)

Szóval annyira, hogy az üzemeltetőhöz forduljon, csak egyvalakit érdekelt a dolog. Ezután én is elkezdtem felháborodott levelet szövegezni a Bálna üzemeltetőinek. Persze nem vagyok naiv, tudom, hogy ezzel így semmi esélyem, de azért megpróbáltam érvelni, már amennyire lehet. Nem igazán tudom, hogy miért is nem szabad lézerfénnyel lőni az eget, csak valahol mélyen van bennem egy sejtés, hogy az égen a csillagok vannak, és mindenki, aki ez ellen tesz, az vagy buta, vagy gonosz.

A levelemre aztán érkezett válasz is, kicsit buta – kicsit gonosz, nagyon hasonló a bullshitekkel teli sajtóközleményhez: “A sokáig élettelennek tűnő CET épület‐együttese egy élettel teli bálnaként mutatja meg önmagát. A Bálna fejéből előtörő fénysugarak, ‐ mint egy világítótorony fényei ‐ jelzik, hogy ez a hatalmas épület, a „mélyből a felszínre ért”.

A legnagyobb probléma persze tényleg nem ez, hanem ez a másik, hogy ez tulajdonképpen már senkit sem érdekel. Ezt a fényt még Zsámbékról (31 kilométer Budapesttől) is látni. Ennek ellenére az interneten egyetlen negatív véleményt találtam a témában:

Biztos sokan próbáltatok a fényszennyezett budapesti égen hullócsillagokat nézni a napokban. Ehelyett csak kékeslila villogó, pásztázó fénycsóvákat lehetett látni az égen. Mi ez, időugrás? A kilencvenes években csábították így a fiatalokat a balatoni diszkók. Aztán lassan rájöttek, hogy a bogarakon kívül ez senkit nem vonz. De honnan jön ez a kitartó éjszakai pásztázás és villogás, ami a fél városból látszik?

Tök véletlenül vettem észre, hogy a CET-nek épült, ma Bálna Budapest néven futó épület tetejéről villogtatnak. A tök üres épület előtt egy átizzadt pólós pókhasú őr hintázott egy iskolai széken, bent néhány diákmunkás téblábolt ecsettel a kezében. Se élet, se program, se semmi a házban. A facebook oldaluk is csak bejárásokat hirdet a reménybeli bérlőknek. Őket akarják ezzel az éjszakai fényszennyezéssel meggyőzni?

Írtam a facebook oldalukra, hogy szerintem ez felesleges és idegesítően primitív figyelemfelkeltés. Simán törölték a bejegyzést. Korán kell elkezdeni a jó ügyfélkapcsolatot. Mocskold tele a leendő ügyfeleid egét, utána meg töröld ki, ha panaszkodnak! De tényleg, az éjszakai lézerezést ki engedélyezi az olyan félnótásoknak, akik nem jönnek rá maguktól, hogy ezzel csak idegesítik a városlakókat?

Nem nézünk fel eleget az égre. Észreveszem ezt magamon is: néha felfigyelek valamire, mondjuk egy szép naplementére, és eszembe jut, hogy milyen rég láttam ilyet utoljára. Pedig a Nap minden nap felkel és lemegy. Érthetetlen.

A természetben még egyszerű ez: alattam a Föld, felettem az Ég, és a kettő között ott vagyok én. De a városban… osztoznom kell a toronyházakkal, drótokkal, bálnákkal, lézersugarakkal… és mindezek mögött már nem is látszik az Ég.

Image

Így vesztettük el az eget” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Csatlakozom. Én is a csillagos eget szeretem éjjel, fényszennyezés nélkül, nappal a kék eget, és a határban meg a pusztában pedig a határt és a pusztát a növényekkel, nem pedig az óriásplakátokat.

    A tájképeket rontó óriásplakátokat javaslom betiltani. (De tartok tőle, hogy helyette majd a szélvédőre és az okosszemüveg bal alsó sarkába fogják vetíteni a térbeli pozíció-függő hirdetéseket. Drágább előfizetéssel pedig reklám nélküli okosszemüveget is kaphat majd az ember.. :)

Hozzá szabad szólni:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s